Bak és a szex (Nap, Ascendens, 5. ház, Hold a Bakban)

Nagyon fontos számára a hatalom és az egzisztencia, illetve a kommunikáció. Amikor valakivel közelebbi kapcsolatot akar létesíteni, akkor körüljárja az embert, kérdezősködik utána, és már nem teljesen ismeretlen a számára, amikor megszólítja. Ez azért kell neki, mert mindig tervez, tudnia kell, hogy mire számíthat a másiktól. Azonban az érzelmi dolgokat nem lehet előre megtervezni, ezért sok Bak él rossz házasságban. Általában későn (30 év felett) házasodik, mert előbb egzisztenciát akar teremteni. Gátlásos, de ennek túlkompenzálása azt eredményezheti, hogy mindig újabb és újabb társat keres magának, ezzel is bizonyítva, hogy ő sokaknak kell. Izmos-karcsú, csinos termetével népszerű a másik nemnél, udvarias, távolságtartó modorával, szarkasztikus humorával csábítja az embereket. Gátlásai leküzdésében segítségre van szüksége, bár pontosan tudja, mit akar, mégis a saját magával kapcsolatos elégedetlenség érzése már az ismerkedésnél komoly akadályokat állíthat elé. Ehhez jön, hogy tökéletes partnert akar, így a válogatás valójában sokáig tart…Elvei mentén folyik a szeretkezés, ami mindig keretek közé van szorítva. A felszabadultság, lazaság nem az ő asztala, így sok-sok lelki kétséget, göcsöt rejthet el pókerarca mögé. Ha megtalálja a számára biztonságos partnert, akkor szívesen tesz kedvére, bár a vezető szerepet meg kívánja tartani maga számára. Az őszinte, nyílt beszélgetések megtanulásával fel tud építeni egy olyan kapcsolatot, amiben mindkét fél kiegyensúlyozottan élhet. DE ehhez el kell mondja, mi nyomja a lelkét, és partnerét is meg kell kérdeznie, legalább évente egyszer, hogyan is áll a párkapcsolat, szexualitás témaköréhez. Az öniróniát és szarkasztikus humorát felhasználva megérdeklődheti párjától, milyen újítások esnének jól neki szeretkezés közben. Néha nem árt egy kicsit legalább változtatni.



Hold a Bakban

Stratégiákban gondolkozik, és így is érez. Komolyan megfontolja, kibe mennyi energiát érdemes belefektetni, s pontosan tudja, kit mire akar felhasználni. Távolságtartó, de mindig maximálisan lovagias, úriember/úriasszony. Mindig tudhatjuk, mire számítsunk tőle. Pl. érzelemkitörésekre csak akkor, ha éppen erre van szüksége a szerinte megfelelő hatás elérése érdekében. Hogy mi zajlik szívében, az tudhatja, aki elméjébe bepillantást nyerhet. Arra viszont Merkúrja ad utalást, mennyire ügyel, ki mennyire láthat bele kártyáiba. Ennek ellenére ő is képes szerelmessé válni, bár teljesen természetes számára a szerelem nélküli kapcsolat fenntartása is, ha az az érdeke. Keménysége, távolságtartása hátterében az önmaga iránti szeretethiány áll. Bőre az átlagnál érzékenyebb, lényeges számára a bőrérzékelés, így, akit szeret, attól szívesen fogadja az érintést, másoktól ezt lehetőleg elhárítja. Kedveskedni neki finom érintésekkel, a lelkében lévő korlátok szavakkal történő fokozatos felszabadításával tudunk. Szeretetét úgy fejezi ki, hogy figyel a másikra, segíti céljai elérésében, akár tárgyi, akár anyagi segítséggel.

Itt is keresheted, hogyan nyerhető el egy Bak szíve:

Kos és a szex, Kos párkapcsolatai

Bika és a szex, Bika párkapcsolatai

Ikrek és a szex, Ikrek párkapcsolatai

Rák és a szex, Rák párkapcsolatai

Oroszlán és a szex, Oroszlán párkapcsolatai

Szűz és a szex, Szűz párkapcsolatai

Mérleg és a szex, Mérleg párkapcsolatai

Skorpió és a szex, Skorpió párkapcsolatai

Nyilas és a szex, Nyilas párkapcsolatai

Bak és a szex, Bak párkapcsolatai

Vízöntő és a szex, Vízöntő párkapcsolatai

Halak és a szex, Halak párkapcsolatai

 

Derita mNemos

Ez is érdekelhet:

Boldogság és Szenvedély rovat

Szexuális élet a gyermekvállalást követően




Share Button

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük