TRANSZGENERÁCIÓS MAGÁNY MINTA

A BENNED ÉLŐ GYERMEK

Születésünktől, egészen mostanáig, minden emlék, amit átéltünk tudatosan vagy tudattalanul meg van az agyunkban, illetve lelkünkben. Hogy jobban értsük mit jelent a BENNED ÉLŐ GYERMEK, illetve a bennünk élő sérült gyermek, a következő kapcsán válhat világossá:

Ismert, hogy ha valakit mély hipnózisba visszavisznek 7 éves korába, akkor 7 éves kornak megfelelő betűmintázatokkal ír. Pont úgy, ahogy 7 évesen írt az iskolában, és nem úgy, ahogy most ír felnőtt fejjel. Ha 10 éves korba visznek vissza hipnózissal valakit, akkor írása pont úgy néz ki, mint 10 évesen írt. Ez jelzi, hogy valóban mindent történést, és érzelmet megőriz agyunk, lelkünk, bennünk van egész gyermekkorunk is, a gyermeki én, a bennünk élő gyermek. Ahogy felnövünk, sok-sok szabályt megtanulunk, miképpen viselkedjünk adott felnőtt társadalomban. Felnőttként, mikor bármely módon önfeledten, lazán tudunk valamit élvezni, játszani a kapcsolatainkban, azt a gyermeki rész teszi bennünk, kiszabadulva kicsit a felnőttes mintákból.

Ez a gyermeki rész szinte minden emberben sérül, többféle módon, és ez alapvetően befolyásolhatja munkánkat, kapcsolatainkat, egész életünket. A GYERMEKKORBAN SZERZETT SÉRÜLÉSEKET (érzelmi minták, történések) ÉSZRE SEM VESSZÜK SOKSZOR, DE RENDSZERESEN MEGISMÉTELJÜK A FELNŐTTKORBAN. A gyermeki én főleg kétféle képpen sérülhet. Vagy közvetlenül ért valami hatás gyermekkorodban, vagy a szüleidtől (ősöktől jövő) közvetlen családi környezettől átvetted valakinek a sérült érzelmeit.

LENTEBB LÁTHATJUK LILLA ESETÉT a transzgenerációs magányt. Látni kell, hogy a bennünk élő gyermek sérülései nem választhatók el a transzgenerációs eseményektől, ezek összefüggnek, mivel Lilla gyermekként vette át génekkel és anyai mintázatokkal a magány mintát, amit, 1 év után, minden kapcsolatból kilépve ismételt, miközben a másik felet vádolta.

Fontos, hogy általában több gyermekkori sérült részünk van, amiket mind érdemes feloldanunk, mert annál jobban érezzük majd magunkat, szeretjük magunkat, és így a kapcsolatunkban társunkat. Az anyánk iránt érzett érzelmeinket párkapcsolatokba is kivetítjük, és ezek maghatározók, még ha azt is hittük, jaj én nem leszek olyan, mint az anyám. De bizony észre sem veszed, és mégis elköveted ugyan azokat a sérült mintákat, mint édesanyád. Természetesen az apáktól is szerzünk sok sérült mintát, de a kutatások szerint, főleg az anyákon keresztül mennek át a jó és rossz minták, ami érhető, mivel az anyában fejlődünk, és a születés utáni az első naptól 3 éves korig, alapvetően a biztonságos kötődés anyánktól függ. Ettől függ, hogy a világot szerethetőnek érezzük-e vagy sem.

Ugyanazon érzelmi stb. gyermeki sérülés sokféle és egyéni módon nyilvánul meg felnőttkorban.

Transzgenerációs magány minta

Egy történet példa. Lilla párkapcsolatai sosem tartottak 1 évnél tovább. Oda jutott mindig, hogy szerinte az adott férfi érzéketlen, hideg, sosem lehet rá számítani. Anyjáról kérdezve azt mesélte, hogy az anyja érzelmileg nem volt megközelíthető, sosem segített neki, és nem úgy szerette, ahogy Lilla szerette volna. A párkapcsolat kudarcainak alapja az volt, hogy utálta, elutasította az anyját. Lilla anyjáról is kiderült, hogy anyja az anyukáját (nagymama) szintén érzelmileg megközelíthetetlennek írta le, mikor Lilla kicsi volt. A nagymamáról meg kiderült, hogy mikor kicsi volt a nagymama, és az anyja meghalt (dédnagymama) akkor a nagymama nagynénjéhez került, és az új családban, mindig kívülállónak érezte magát. Lilla megértette, hogy a leánygyermekek családi mintáit ismételte, amit nem kaptak meg anyjuktól, szeretetet, odafigyelést stb. Kezdett anyjával együtt érezni, elfogadni őt, kevesebbet vonult vissza magányába és a fejlődés párkapcsolatában is elindult. Már nem vetítette ki saját érzelmi hozott mintáit férfi párjára. Tehát nem ismételte, azt hogy tudattalanul évente tönkre teszi saját maga a párkapcsolatait, hogy magányába visszavonulhasson.

NÉZZÜNK EGY MÁSIK PÉLDÁT

Az anya a sors körülmények folytán, nem tudott hozzá menni ahhoz a férfihoz, kit igazán szeretett. Így nyilván egy társadalmi minta és egyebek révén választott valakit, akit annyira nem is szeretett, de gondolva az is jobb, mint a semmi. Az abból született gyermek és persze a férj/apa is érzi, anyjuk nem szereti igazán aput. A gyermekben, ha lány, akkor kialakul az a sérült gyermeki minta, a megvalósíthatatlan boldogtalan szerelem, és a férfi nemmel szembeni negatív érzések, például. És sérült gyermeki minták alapján rontja majd el kapcsolatait, vagy szenved egy kapcsoltban, utálva anyját, mert nem szereti apját, stb. Ha a gyermek fiú, akkor egyetlen nőben se fog megbízni, mert az őt úgy sem szereti majd, és be is vonzza ezeket, mint sérült érzelmi mintaismétlést.

Szóval millió példát leírtak, elemeztek már, és érthetővé vált, nagyjából hogy működnek ezek, a tudomány is igazolja ezeket lassan. Rajtunk áll, hogy a megfelelő módszerekkel, önelemzéssel, családunk elemzésével, stb. rendbe tesszük-e ezeket, elkezdve szeretni magunkat és a bennünk élő gyermeki ént.

Egy biztos!!!

Mennél inkább utálod anyád, ha nő vagy, annál inkább utálod a női nemet és magad, azaz nem azonosul nemiségeddel.
Ha férfi vagy, és utálod anyád olyan nőket vonzol be, akik utálnak valahol, mert férfi vagy, nem fognak szeretni.
Mennél inkább utálod apád, és nő vagy, annál inkább utálod a férfi nemet, így elutasítod kapcsolataidban.
Ha férfi vagy, akkor nem tudsz azonosulni a férfiasságoddal.

Bármi történt is a múltban a szüleid által, ha magadban ezeket elengeded, megoldod, elfogadod (ők is hozták valahonnan sérüléseiket, amiért pont olyanok voltak, amilyenek, tapasztalás…), mert ők adták az életet, sokkal könnyebb békésebb élet felé visz az utad. Ehhez módszerek és több éves önmunka, áldozat és érzelmek átélése stb. kell, viszont megéri!!!!!