emancipáció

Nő-rfi avagy az emancipációm túlkapásai

Az emancipáció szót hallva azonnal a nők egyenjogúsága jut reflex-szerűen eszembe.

Azonban ez a szó nem csupán ezt jelenti. A római jogban például a gyermek felnőtté válását követően a szülő hatalomvesztését is így nevezik.

A minap nagyon megszidtam az egyetlen barátnőmet. Kicsit megtépázott lelkem miatt lecsökkent az ingerküszöböm minden szempontból. Eddig sosem sértette a fülem a korábban jónak vélt hasonlóságunk, azonban most nálam elszakadt valami.

Róla annyit, hogy jelenleg sikeres vállalkozó. Két gyermek édesanyja. Igen csinos és nem mellesleg okos nő. Az egyetlen tartósan jelen lévő nő nemű, hozzám közel álló lény. Sokszor kellett újra kezdeni a dolgait, mert remekül válogatja meg a férfiakat az életében. Büszke vagyok rá, hogy erős, mert mindig sikerült. Azonban azon a baráti borozós estén megláttam valamit.

Olyan hévvel sorolta az előtte álló férfiúi feladatok sokaságát, hogy időm sem volt kérdezni. Tátott szájjal hallgattam a listát.

Elhagyta a száját az a mondat, amitől akkor is hánynom kellett, mikor korábban én mondtam.

„Az van megcsinálva, amit én megcsinálok” Ekkor közbe vágtam. Megkérdeztem, hogy hallja-e magát.

Értetlen tekintettel nézett rám, majd én a pillanatnyi csendet használva ráöntöttem az egy hét alatt magamból merített információt. A számomra korábban fontos dolgot romba döntő nőiesség hiányát.

Nem értette mi bajom van. Akkor legalábbis nem.

A mondókám végén úgy éreztem, nincs tovább mit keresnem ott. Egyébként is megártott a bor az igen felritkult étkezéseim miatt és nagyon legyengült lelkem miatt is.

Hazasétáltam.

Közeben arra gondoltam, hogy igencsak be kellett volna fogjam a szám, mert lehet, bántó voltam és most azt gondolja, mivel nekem magánéleti problémám van, legyen neki is baja.

Sosem ártanék senkinek. Aki közel van hozzám, annak pláne nem.

Alig tudtam elaludni. Folyamatosan járt az agyam. Mivel nagyon hasonló az életút, reméltem, hogy odaért a mondandóm hozzá. Értse meg egyszer és mindenkorra, mielőtt saját maga alól húzza ki a szőnyeget: A nő-rfi, ami mik vagyunk, nem létezik! Nem is létezett! Buta beidegződés csupán! Az emancipáció hozta magával.

Nem csinálhat olyat, mint amit én tettem. A nem önként vállalt életforma miatt volt, hogy a kényszer vagy valamelyik szülőm parancsa rávitt bizonyos munkákra. Mezőgazdász lányaként voltam FIAM. Aki krumplit kapált, kukoricát tört, búzát zsákolt, olykor jogosítvány nélkül, aratáskor traktort vezetett. Anyám FIA is én voltam. Ő húsz méter magas magtár alapot locsoltatott, lovat csutakoltatott, csirkét vágatott és tokoltatott, zsigereltetett velem. Majd később önálló akaratból, azért, hogy végre legyen hova haza menni; falat csiszolni, csempét leverni, építési törmeléket cipelni, tűzifát hasítani és egyéb finomságok. Azért, mert akkor nem volt támasz. Az is lehet, hogy lett volna, de korábban inkább a nyelvem tört volna le ahelyett, hogy segítséget kérjek.

Valahogy annyira megszoktam ezt a Nő-rfi dolgot, hogy észre sem vettem, mikor a szerelmem egy januári estén felajánlotta, hogy hoz be fát a kandallóra. Ekkor én felpattantam, elindulva az ajtóhoz, közben oda duruzsoltam, hogy ő csak maradjon nyugodtan ott, pihenjen. Majd én hozok, mert megszoktam.

Vissza érve úgy nézett rám, akár egy földönkívülire.

Azonnal tudtam, hogy ekkora baromságot csak én tudok elkövetni. Hogy lehetek ekkora idióta, hogy pont neki nem engedem, hogy segítsen, az egyetlenként, aki szeretne is önszántából.

Akkor megfogadtam, hogy soha többet nem teszek ilyesmit.

A legközelebbi megnyilvánulásom pedig túlzottan nőre sikerült. Valahogy nem volt meg a balansz.

Garázsépítés aktuális állapotát vizsgálta a szerelmem. Azt mondta, hogy ez így nem lesz jó. Korábban jeleztem neki, hogy Apám buzgósága nagy kárt csinált, de azonnal ki is szaladt a mondat, hogy Drágám! Akkor gyere ide és csináld meg.

Hogy is gondolhattam, hogy ami eddig is nehézkesen ment 360 kilométerről, most biztos a garázsom miatt, hipp-hopp megoldódik.

Hát ugyanaz a tekintet, mint a kandallós sztorinál… De most azért, mert nőként nyilvánultam meg.

Valószínűleg már ez volt furcsa tőlem.

A sok egyedül töltött idő, a rengeteg megoldandó feladat csinált belőlem Nő-rfit.

Pedig nő vagyok. Kívülről abszolút. Belül pedig tudom: nem tudok megcsinálni egy csomó mindent. El sem bírok dolgokat. Hiába akarok haladni, szükségem van a férfire. Arra, aki elhasítja a fát, vagy csak beviszi a bevásárolt holmit a kocsimból.

De átestem a ló túloldalára azalatt az idő alatt, amíg elválasztott minket a vírus.

Azt szerettem volna, hogy büszke legyen rám. Megpróbáltam mindent úgy csinálni, hogy kikértem a tanácsát. Azt akartam, hogy büszke legyen rám és azt, hogy amikor ideje lesz velem lenni, ne maradjon fenn elvégzendő feladat.

Az ember későn okos. Le kellett volna sz@rnom az egészet. Mindent.

Mert azt érezte, hogy valami öszvér a barátnője, akinek nincs szüksége rá. Pedig nagyon is volt.

Nem feltétlen a fizikai erejére, vagy a tudására. Hanem arra az elementális férfi energiára, ami pillanatok alatt volt képes nővé olvasztani. Szó nélkül, csak annyival, hogy rám nézett.

Akkor voltam biztonságban, akkor csatoltam le a tököm, amit a fenti dolgaim miatt kezdtem viselni, mikor jelen volt. Vagy mikor éreztem, hogy fontos vagyok neki. Ezért nem gondolom azt teljesen elfogadhatónak részéről, hogy szakításának indokaként a „Nem alakult ki nálam..” kártyát vette elő.

Valószínűleg volt, de a rendkívüli módon emancipálódott egó uralta Nő-rfi kiüldözte belőle.

A kevés együtt töltött idő miatt pedig elfelejtette, hogy ki van emögött, aki miatt az éjszaka közepén kezdett kerítést átugrálni. A fizikai közelségkor, az együtt töltött minőségi időben tisztán látta ki vagyok. Tudta, hogy ez csak vadhajtás. Ebbe minden alkalommal bele is pirultam. Biztos voltam benne, hogy mint sok más felesleges dolgot, miatta teszem le a Nő-rfit is.

Így történt, azonban ezt már a szerelmem nem látja.

Elfáradt. Vagy azt hitte, hogy szélmalomharc és feladta. Kint kereste azt, ami bent van.

Másnap félve kerestem meg a barátnőm. Tartottam attól, hogy megbántottam.

Nagy meglepetésemre akkora mosollyal fogadott, azonnal tudtam, hogy megértette a félelmem.

Ne történjen vele az, mint velem. Azóta egyre gyakrabban nevet, már nem akar mindent is maga megcsinálni. Türelmes a párjával, aki erőn felül segítette eddig is. Csak Ő a rohanásban ezt elfelejtette észre venni.

Ha a fejmosás csak a fele felismerést hozta neki, mint nekem, már boldog vagyok.

Akkor hamarosan helyre billen a rend, s legalább náluk vissza rendeződnek fejben a szerepek.

Hálás vagyok a szavazó jogért, hozzá teszem: nem érdekel a politika. Az egyenjogúság, mint olyan is pozitív.

De egyszer, s mindenkorra megjegyeztem, hogy sem a haladás, sem az elismerés nem ér többet az igazi nőnél; annak minden bájával, törékenységével és elesettségével együtt, ami igazából én magam is vagyok.

A felismerésed megmaradásának margójára egy szárnyaszegettől

szeretettel Neked: Drága Nika

Share Button

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük