A Bika párkapcsolatai

Ismert Bika születésnapú emberek, kapcsolataik, párkapcsolatuk

  George Clooney Megan Fox Pierce Brosnan Penelope Cruz 

Bika a Bikával

Higgadt, nyugodt kapcsolat lehet ez, egészen addig a pillanatig, ameddig nem sikerül valamelyikőtöknek kihozni a másikat a sodrából. Jó tudni, hogy a Bika csak addig lassú, komótos és béketűrő, ameddig elege nem lesz a hallgatásból. A konokság az, ami a legfőbb ellensége kapcsolatotoknak, hiszen ebben teljesen egyformák vagytok, nem akartok engedni a saját álláspontotokból nézett, vélt igazatokból. Mind a ketten ésszerűségre törekedtek, de a legfőbb szempont mégis csak az, hogy a lehető legkevesebbet kelljen tenni, minél nagyobb haszonnal. Vagyis igazán megegyezhetnétek, és élvezhetnétek tovább együtt az életet, hiszen ezt szeretitek mindketten a világon a legjobban. Éppen az élet igenlő alap hozzáállásotok az, amitől az anyagi javak elvesztésének folyamatos félelme ellenére is boldog emberek lehettek. Szerettek enni, inni, aludni, és szeretkezni is, úgyhogy ezekre mindig kell időt szakítanotok. Mivel nagyon fontos számotokra a vagyon megszerzése, ezért a munkamánia komoly veszély lehet a számotokra. A kapcsolatot is fenyegetheti, hiszen ha a pénzkeresettel vagytok elfoglalva, akkor kevesebb idő jut egymásra  A pénzért és általánosságban a vagyon megszerzéséért folytatott mindennapos küzdelmetek mellett úgy tudtok kiegyensúlyozottak maradni, ha pihenőidőtökben a főzés és nagy lakomák mellett a természetet járjátok, kertészkedtek és igyekeztek minél többet közösen élvezni az életet. Egyetlen Bika sem hajlandó fáradtan vagy éhesen szeretkezni, így a legjobb, ha egy könnyű vacsora után még közösen csipegettek valamit együtt az ágyban, mondjuk egymás pocijáról…

A Bika alaptulajdonságai – Beszélgetés (Derita mNemos és Mészáros Zoltán)

 

 

Bika az Ikrekkel – Ikrek a Bikával

Itt egy igen jámbor, és nyugalmat árasztó ember találkozott egy csupa izgalom, állandóan mozgásban levő másikkal. Már ebből is érezhető, mennyire el tudtok egymás mellett beszélni, és cselekedni is. Ha a kiegészítés elméletét át tudnátok tenni a gyakorlatba, még jól működő is lehetne ez a kapcsolat. Az Ikrek az, aki inkább szeret kimenni a világba, információkat beszerezni, kapcsolatokat teremteni, így a Bikának remekül elő tudja készíteni a terepet a tényleges tevékenységhez. Ez mondjuk valamilyen bútorvásárlás esetén alakulhat úgy, hogy az Ikrek felkeres sok-sok üzletet, megnézi, mi az, ami szóba jöhet, és a Bikát már csak arra a néhány helyre viszi el, ahol tényleg a leginkább alkalmas foteleket találta. A Bika úgyis imád vásárolni – konkrétan a megszerzés okoz neki örömet -, ha nem kell magát a keresgetéssel fárasztania, akkor igazán hálás lesz, és könnyebb lesz neki döntenie is. Éppen a különböző természetetek az, ami vonzó a másik számára, bár a Bika sokszor értetlenül áll az Ikrek sebessége és fantáziadús értelme előtt. A Bika nem butább, csak lényegesen több idő kell neki a dolgok átgondolásához, megemésztéséhez, így az Ikrek idegrohamot kaphat, míg a Bika elhatározásra jut. Az Ikrek pedig azon csodálkozik talán a leginkább, hogy a feszültséggel teli helyzetekben miként képes annyira nyugodt maradni kedvese. Ha nem vagytok türelmetlenek egymással – amin azért csodálkoznék -, akkor az élet minden nehézségével meg tudtok küzdeni, még a szürke hétköznapokkal is, közösen. Talán a boldogsághoz legfontosabb nálatok az, hogy a Bika mondja el minél több gondolatát az Ikreknek, az Ikrek pedig igyekezzen minél többször kifejezni szeretetét, lehetőleg testi szinten is, simogatással, öleléssel, kényeztetéssel, ajándékokkal.

Bika a Rákkal – Rák a Bikával

Mindkettőtöket foglalkoztatja az otthonteremtés és az anyagi javak megőrzése. Ugyan más az alapindíttatás, de ez igazán egyszerűen egyeztethető. A Bika főként azért dolgozik keményen, mert szép birtokot szeretne, minél értékesebbet, minél tökéletesebbet, mert attól érzi magát is értékesnek, ha elismerésre méltó a vagyona. A Rák már fiatalon is a gyermekeire gondol, nekik szeretné a lehető legmagasabb életszínvonalat biztosítani, úgy érzi, ez a saját nyugalmának az alapja. Ebből kifolyólag, mire családalapításra kerül a sor, általában készen van a saját otthon, de ez általában csak kölcsön felvételével oldható meg. A tartozás pedig rányomja a bélyegét a mindennapokra, mert e miatt a Bika még többet dolgozik, a Rák pedig kedvetlenebbé válhat, akkor is, ha minden vágya egy saját otthon volt. Tehát jól meg kell gondolni, mekkora áldozatot vállaltok, illetve a nyugodt, kiegyensúlyozott Bikának el kell mondania érveit az érzelmileg labilisabb Ráknak, hogy ő is derűsebben láthassa a lehetőségeket. A Bika higgadtsága biztonságot ad a Rák érzelmileg űzött lelkének, egészen addig, ameddig ez nem érezheti ezt ridegségnek. Vagyis a Bikának ügyelnie kell arra, hogy a Rák érzelmesebb, érzékenyebb, így a saját érzelmeit igyekezni kell kifejezni. A Rák kevésbé racionális, kevésbé tudja praktikusan intézni az ügyeket, ezért bátran kérjen tanácsot kedvesétől. Az első pillanattól kezdve kölcsönös bizalom a kapcsolat egészére jellemző. Éppen ennek hatására a Rák hajlandó nemcsak a testét, de a lelkét is kitárni a Bika előtt, így a szexualitás igazi csodává válhat kettőtök között.



Bika az Oroszlánnal – Oroszlán a Bikával

Mindketten kitartóak és eléggé öntudatosak vagytok. Ez, ugye, ha közös megegyezéssel párosul, akkor remek együttes teljesítményeket jelenthet. Ha viszont mind a ketten mást gondoltok, és mást akartok megvalósítani, mint kedvesetek, akkor igen nehéz helyzetbe kerülhettek, mert egymás legádázabb ellenlábasaivá válhattok. Az Oroszlán akar az első lenni, viszont a Bika is szívesen irányítana. Itt is kompromisszumot kell kötnötök, ami csak úgy képzelhető el, ha az Oroszlán érzi a vezető pozícióban magát, és a Bika elfogadja – legalább látszólag – a második helyet. Ha ezeket a kemény próbákat ki tudjátok állni, és képesek vagytok alkalmazkodni egymáshoz, akkor igazán nagyszerű életet élhettek együtt. A közös életetekben számíthattok nagy anyagi előmenetelre, mert szorgalmasak és jó értelemben anyagiasak vagytok, és kitartó, hűséges társra is találhattok egymásban. Ennek igen nagy részben az a háttere, hogy együtt csodálatos szexuális élményekben lehet részetek, mert az érzékiség mindkettőtök kedvenc elfoglaltsága, s mindkettőtöknek tehetsége van az érintések és kellemes élmények megvalósításában. El kell fogadnia a Bikának, hogy az Oroszlán szenved a hétköznapi szürkeségtől, a mindennapos taposómalomtól, és ennek ellensúlyozása képen szüksége van a szórakozásra, esetleg a flörtre másokkal is. A Bikának szerencsére megvan minden képessége arra, hogy a kis tekergő fantáziájú Oroszlánt kitekintgetése ellenére hűséggel megtartsa, hiszen bármikor képes levenni a lábáról valamilyen érzéki természetű meglepetéssel.

Bika a Szűzzel – Szűz a Bikával

Az érzéki örömöket kedvelő Bika, és a félénken romantikus lelkületű Szűz feltétlenül összeillenek. Azon túl, hogy egymás legjobb barátai lehettek, teljességgel ki tudjátok elégíteni egymás legtitkosabb vágyait is. Nagyszerűen egymásra tudtok hangolódni, szinte a másik gondolatát is érzékelitek, és szerencsére ezt meg is akarjátok adni, valósítani a másiknak a másik kedvéért. Hűséget, bizalmat, biztonságot tudtok egymásnak adni, így szinte semmilyen probléma nem állhat közétek. Annak érdekében, hogy mindketten a maximumot tudjátok magatokból és egymásból kihozni, tudomásul kell vennetek, hogy a Szűz a kezdeményezéshez túlzottan szemérmes, még akkor is, ha ő a férfi. Éppen ezért könnyen előfordulhat, akár még több éves együttélés után is, hogy a Bikának kell kezdeményeznie a szerelmi együttlétet, akár a szépséges gömbölyű idomai szexis fehérneműbe csomagolásával, esetleg egy hastánc lejtésével, vagy bármilyen más csábító cselekedettel. Nem szabad elvárni a Szűztől, hogy elsőként legyen aktív, az ő számára sokkal egyszerűbb, így praktikusabb a háttérben maradni, és alkalmazkodni a másik kívánságához. Tehát, a Bika itt megkaphatja azt a vezető szerepet, amit amúgy is igazán szeret. Anyagi téren is tökéletes az összhang, mert mindketten sokat dolgoztok a közös jövő biztonságossá tételéért, nem sajnáltok rengeteg energiát fektetni a vagyon összegyűjtésébe, és a hasznosnak ítélt dolgok megszerzésébe.

Bika a Mérleggel – Mérleg a Bikával

Ti, mindketten a Vénusz bolygó uralma alá tartoztok. Éppen ezért az élet élvezete kap hangsúlyt az életetekben, ami sok boldogsággal teli percet jelenthet. Mindeközben arra kell nagyon ügyelnetek, hogy ugyan a Mérleg a céltudatosabb, mégis a Bika a kitartóbb. Ennek következtében lehet, hogy a Mérleg sok mindenbe belekezd, amit aztán a Bikának kell véghezvinnie, vagy befejeznie. Ez hosszú távon bosszantó lehet a Bikának, hacsak nem így egyeznek meg már a legelején. Hiába is ígéri meg a Mérleg, hogy majd ő befejezi, amit elkezdett, ha több évi kitartó munkájára lenne ehhez szüksége, úgy csak akkor tudja ezt véghez is vinni, ha a horoszkóp más részei mutatnak elég nagy akaraterőt nála. Mondjuk egy Bak vagy egy Skorpió ascendenssel már el szabad hinni, amikor azt ígéri, kitartó lesz. A Mérleg számára pedig éppen azt lehet nehéz elfogadni a Bikában, hogy ő akkor is ragaszkodik eredeti elképzeléséhez, ha több jel is arra mutat, jobb lenne változtatni, egy új tervet kidolgozni, esetleg feladni. A közös élet boldogsága érdekében a Bikának nagyon sokat kell csökkentenie a féltékenységi szintjén, vagy legalább is ennek kimutatásán, mert a Mérleg szabad szellemű ember, akinek életeleme az önálló mozgás, a saját baráti kör, az, hogy tehesse azt, amit nehéz döntés árán sikerült elhatároznia. Nem egyszerű végre kitalálnia, mit is akar, s ha már tudja, akkor nem tűri, hogy a Bika a birtoklási vágya miatt eltántorítsa szándékától. A kompromisszumokat érdemes megvalósítani, mert olyan testi örömöket tudtok egymásnak adni, amit senki mással nem lehet átélni.

Bika a Skorpióval – Skorpió a Bikával

Ez a két embertípus igazán szereti az érzéki élvezeteket. Azonban, míg a Bika őszintén vállalja is ezt, a Skorpió hajlamos eltitkolni kéjvágyát még saját maga előtt is. Talán túlzottan szégyenlős, esetleg vallásos nevelést kapott, vagy csak úgy látta, hogy helytelenül viselkednek azok, akik a szexuális vágyukat nyíltan merik vállalni. Így kettőtök között leginkább az lehet a baj, hogy a Bika szeretne szeretkezni, míg a Skorpió is, viszont úgy tesz, mintha nem is, és ezért úgy tűnhet a Bikának, mintha kéretné magát kedvese. Ez valamilyen szinten így is van, csakhogy saját maga előtt is kéreti magát, így talán a legjobb, ha igyekszik a Bika megfelelő hangulatot teremteni a szerelmi együttléthez. Igazából, ha sikerül a Skorpió vágyait felkelteni, akkor már csak folyamatosan fenn kell azt tartani, és akkor már bárhol, bármikor hajlandó a legkülönfélébb módokon az együttlétre. Ha viszont egy kicsit is elhanyagolja kedvese, máris újra sokat kell azért dolgoznia, hogy a Skorpió hangulatba kerüljön. Ugye, egyszerűbb – még ha költségesebb is – naponta néhány sms-sel, kedves kis ajándékokkal, vagy csak szép szóval és símogatással fent tartani a kedvét?! Az élet más területein alig adódhat valami probléma, hiszen mindketten szeretitek az otthonotokat, igyekeztek sokat is tenni azért, hogy jól érezzétek magatokat benne. A Skorpiónak nagyobb a lelki-pszichikai teherbírása, többet akar dolgozni, mint a Bika, akinek viszont valószínűleg a fizikai ereje nagyobb. Így az a legjobb, ha együtt – és nem egymással versenyezve – dolgoztok a szebb közös jövő elérése érdekében.



Bika a Nyilassal – Nyilas a Bikával

Ebben a párkapcsolatban meglehetősen sok a különbség. Egy alapvetően lassú, nyugodt tempójú ember és egy minden tekintetben túlfűtött került össze. Ha szeretnétek, természetesen egymásra tudtok hangolódni, ez azonban MINDKETTŐTÖKTŐL odafigyelést és változni akarást igényel. Nem is az első hónapokban lehet a gond, hiszen rövid távon bárki bármilyenné tud válni, ha akar, de hosszabb távon nagyobb igénybevételt jelent ez az egymásnak és közben saját magának is megfelelni vágyás. Ha nem bánjátok, hogy mindenkinek megvan a maga feladata, és azt maradéktalanul mindketten elvégzitek, akkor kellemes együttműködést tudtok megvalósítani. A Bika szereti a társaságot ugyan, de inkább otthonában fogadja őket, a Nyilas pedig kedveli a jó távoli helyeket, ahová sokáig kell utazni, és e közben érdekes emberekkel, különös tájakkal lehet megismerkedni. Nem egyszerű, de megoldható, hogy a Bika otthon érezze jól magát, a Nyilas pedig elutazás közben. Talán úgy lehet ezt a legkönnyebben elfogadhatóvá tenni, ha a Nyilas külföldre, vagy vidékre jár dolgozni, a Bikát pedig az otthonukhoz köti a munkája. Mindeközben igazán nagy figyelmet kell egymásra fordítani, hogy ne az elszakadás első lépései vagy egyértelmű előzménye legyen a munkahely megválasztása, hanem ez inkább mindkét fél alapvető igényének a kielégítését szolgálja. A Bika amúgy is egy kitartó, megbízható ember, vállalásait igyekszik mindig, minden körülmények között teljesíteni. A Nyilas már egy kicsit lazább, és sokszor rosszul eshet a Bikának, ha nem látja a Nyilason azt a nagy erőfeszítést a közös ügy érdekében, amit ő maga szívesen megtesz. Ha mindezeket a nehézségeket el tudjátok fogadni, s a Bika hajlandó nagyon hosszú pórázon hagyni szerelmét, akkor a Nyilas szívesen fog hazajárni a meghittséget, nyugalmat árasztó otthonukba, a szerető, kedves Bikához.

Bika a Bakkal – Bak a Bikával

Itt két föld elemű, ezért nagyon sok mindenben hasonló ember találkozott, ezért igazán jó esélyetek van a kellemes és hosszú ideig tartó szerelmes együttéléshez. Mindkettőtöknek hasonlóak az élettel szembeni elvárásai, a fontossági sorrendetek, így ezeken nem nagyon lesz alkalmatok veszekedni. A Bak szeret az első, a vezető lenni a családban, de ez a Bikának is majdnem annyira fontos pozíció. Talán úgy tudtok megegyezni, hogy amihez az egyikőtök foglalkozásából vagy tehetségéből kifolyólag jobban ért, azon a területen ő legyen a hangadó, viszont a másik véleményét is mindig meg kell hallgatni, és alaposan kitárgyalni, kinek mennyiben lehet igaza. Végül azt a módszert fogadjátok el, amiben MINDKETTEN részt vettetek, tehát annak ellenére, hogy nagyon hasonlóak vagytok, a kompromisszum megvalósítására mindig nagyon oda kell figyelnetek. Az anyagiak területén mindig könnyebb lesz megegyezésre jutni, mint az érzelmeket kifejezni. A Bika egy lényegesen nyíltabb ember, mint a Bak, könnyebben előadja vágyait és érzéseit. A Bak belsejében ugyanúgy megvannak az igények és érzelmek, ő azonban lényegesen keményebben alá tudja ezeket rendelni hosszútávú elképzeléseinek. Így a szegény Bika még azt is gondolhatja, hogy a Bak jobban ragaszkodik a tervei megvalósításához, mint őhozzá. Ezért ügyelnie kell a Baknak, hogy még mielőtt partnere magányosnak érezné magát, kedveskedjen neki, szeretgesse meg, és a Bika kívánságait is be kell építeni a Bak több éves futamidejű elképzeléseibe. A szeretet-szerelem kifejezésére mindig ügyelnetek kell, mert e nélkül egy sima baráti szövetséggé válik a kapcsolatotok, pedig képesek vagytok a feltétlen bizalom és feltétlen szeretet érzését is állandóvá tenni kapcsolatotokban, ami pedig a boldogsággal egyenlő esetetekben.

Bika a Vízöntővel – Vízöntő a Bikával

A szilárd minőség jellemző zodiákus jeletekre, amiből az következik, hogy meglehetősen mozdíthatatlanok vagytok. A Bika a fizikai valóságában, a Vízöntő pedig az eszményeiben. Vagyis makacsságotokból nem ártana leadni, ha jól akarjátok magatokat érezni egymással. Kitartásban, hűségben nincs hiány, viszont a Bika talán nehezményezi, hogy kedvese mindenkivel egyformán jó, a vadidegennel éppen annyira aranyos, mint vele. Tudnod kell, kedves Bika, hogy a Vízöntő nagyon barátságos, de a lelke mélyére alig enged be néhány embert, s abban biztos lehetsz, ha elhalmozod azzal a puhasággal, jósággal, szeretettel, amire csak Te vagy képes, akkor bekerülsz szerelmed legféltettebb szerettei közé. Ennek kifejezését azonban sokáig kell tanulnia. Nem árthat, ha időnként elmondod, mire vágysz, mit szeretnél, ha a Vízöntő tenne veled. Ő lényegesen légiesebb ember, könnyedebb, kapcsolatéhesebb, mint Te, így sok barátra van szüksége. Ha külön társaságot tart fenn, az nem jelenti azt, hogy Téged nem szeret, vagy nem becsül, csupán nagyon nagy szüksége van a szabadság érzésére. A korlátozásokat nagyon nehezen viseli, ezért alapvető fontosságú, hogy ha vágyaidat elmondod neki, az ne úgy tűnjön partnerednek, hogy őt akarod megláncolni. Mivel igazán hűséges típus, ezért biztos lehetsz kitartásában. Ha pedig az együtt töltött idő alatt számodra megfelelően ki tudja mutatni az irántad érzett szeretetét, akkor mindketten jól érezhetitek magatokat ebben a kapcsolatban.

Bika a Halakkal – Halak a Bikával

Igazán sok ponton hasonlítotok egymásra, és egyébként is jól ki tudjátok elégíteni egymás igényeit. Mindketten érzelmes lények vagytok, így a másik megértése és a bennetek élő érzelmek kifejezése könnyen megy, és gyönyörűvé, romantikussá tudja varázsolni ezt a kapcsolatot. Gondot csak az jelenthet, hogy a Bika kitartó, erős egyéniség, a Halak pedig mint a víz, folyton szétterül, és alkalmazkodik. Itt csak akkor van baj, ha a Halak vágyai nem tudnak teljesülni a jóval erősebb és erőszakosabb Bikáéval szemben. Viszont a Bika éppen az erőteljessége miatt nagyszerű érdekvédelmi szervezetévé válhat a szeretetért mindig megfelelni vágyó Halaknak, így a külvilág előtt remek párost alkothattok. A Bikának ügyelnie kell arra, hogy a Halak valójában mit is szeretne, és nem a szájába adni a Bika elképzeléseit, hanem valóban a Halak kívánságait kell meghallgatnia, még akkor is, ha azt mondja eleinte a félénk Halacska, hogy nem is tudja, mit akar. Ha nem tanulja meg kifejezni az akaratát, akkor később a Bikát fogja hibáztatni az álmai meg nem valósulásáért, ezért jobb, ha az elején egy kicsit hathatósabban, és a Bikára jellemző kitartással fürkészi a Halak vágyait. Ha a tényleges odafigyelést meg tudjátok valósítani, akkor minden tekintetben boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatot élhettek át, amiben a Halak megálmodja a lehető legszebb jövőt, a Bika pedig megteremti az ehhez szükséges anyagi és egyéb feltételeket. A Halak kezéből kifolyik a pénz, viszont a Bika nagyon jól be tudja osztani azt. A Bika nem meri eléggé elengedni a fantáziáját, így önmagában nehezebben tudja megvalósítani az álmait (kisebb álmot álmodik), ebben pedig a Halak az, aki nagymester. Így ketten együtt, mindkettőtök legmerészebb álmát is képesek vagytok valóra váltani.

Érdekelhet még a Bika szexuális világa is.

A Bika emberek alaptulajdonságairól itt hallhatsz asztrológiai elemzést.

Itt is keresheted:

Kos és a szex, Kos párkapcsolata

Bika és a szex, Bika párkapcsolatai

Ikrek és a szex, Ikrek párkapcsolatai

Rák és a szex, Rák párkapcsolatai

Oroszlán és a szex, Oroszlán párkapcsolatai

Szűz és a szex, Szűz párkapcsolatai

Mérleg és a szex, Mérleg párkapcsolatai

Skorpió és a szex, Skorpió párkapcsolatai

Nyilas és a szex, Nyilas párkapcsolatai

Bak és a szex, Bak párkapcsolatai

Vízöntő és a szex, Vízöntő párkapcsolatai

Halak és a szex, Halak párkapcsolatai

 

Derita mNemos

Ez is érdekelhet:

Boldogság és Szenvedély rovat

BDSM – kell neked vagy nem kell neked?




Share Button

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük