Párkeresés

Párkeresés

A most következő téma elképesztő számú embert érint. és ami sajnos megdöbbentő, hogy a legtöbben pokolian szenvednek tőle, ez pedig a párkeresés.

Jómagam 12 éves korom körül éreztem először késztetést arra, hogy legyen barátnőm, és 14 éves lettem, mire ezt a vágyat sikerült a valóságban is megteremtenem. Innen beindult a csajok áradata, körülbelül 24 lány fordult meg az életemben 26 éves koromig, mire megtaláltam a feleségemet. Ez az én esetemben egy aktív 12 éves időszakot jelent, ahol évente átlag két lány lépett be, majd ki az életemből. A párom keresése valójában önmagam keresése is volt. El kellett döntenem, hogy mégis milyen lánykát akarok magamnak páromul. Valamennyi barátnőmnek megadtam az esélyt, hogy ő lehessen az igazi, de vagy én untam rájuk, vagy ők rám.

Úgy 24 lehettem, amikor kezdett kikristályosodni bennem, hogy milyen lányra van szükségem és onnantól kicsit célirányosabban kezdtem válogatni. Szerencsém volt, mert 26 éves koromban megtaláltam Juditot a páromat, akivel azóta is megosztom az életemet. 

A sikeres párkeresés valójában két lépésen múlik:

1. A megfelelő önismeret kialakítása. Csak akkor van esélyed megtalálni azt, aki valójában ki tud egészíteni téged és akivel egymást tudjátok motiválni, ha jól ismered önmagadat. A megfelelő önismeret nélkül talált párral a párkapcsolatnak lényegesen kisebb esélye van hosszútávon, mint ha ismernéd magadat és a vágyaidat. Mit tehetsz, hogy fejleszd magad ezen a téren? Olvass sokat, menj el önismereti tanfolyamokra és gondolkozz magadon és a vágyaidon.
Itt megemlíteném az önmagunk elfogadásának, szeretetének fontosságát. Képzeld el, ha te sem szereted magadat, nem tudod elfogadni, akkor mástól hogyan várhatnád ezt el?

2. Lehetnek bármilyen zseniális elképzeléseid is arról, hogy milyen párra van szükséged, ha nem teszel semmit azért, hogy megtaláld, akkor csak eltelik az időd a semmibe. Úgy egy hete írtam pont egy cikket az időről, javaslom olvasd el. Legyen bármilyen módszered is a párkereséshez, a lényeg, hogy aktívan csináld. Nem tudok tippet adni, hogy melyik módszer a legjobb, mert mindenkihez más út vezet, és mindenkinek más a stílusa.

Egy ráadás tanács a párkereséshez, hogy a legjobb, ha önmagadra és a céljaidra fókuszálsz a párkeresés közben is. Így biztosan fejlődsz addig is, ameddig nem találod meg az igazit. 

Ha szeretnél többet olvasni tőlem boldogságról, párkeresésről, párkapcsolatokról és szerelemről, ajánlom figyelmedbe a tavaly megjelent könyvemet.

Gilján János

Amíg beszerzed a könyve, Gilján János életmód-, párkapcsolati- és szexuál coach írásait a Boldogság és Szenvedély rovatban találhatod.

Ez is érdekelhet:

Az állatövi jelek szexuális élete: Vénusztangó +18

Apa szerepe lánya életében

SZER-ETET

Legyen békesség közöttetek

Egyszer csak megértitek, ez a lényeg

Szerelem és párkapcsolat rovat

Szexuális élet a gyermekvállalást követően

Mit tegyél, ha vágyadban minden más szerepel, csak a párod nem?

Jól nevelem a gyermekemet?

A babafejlesztés a szülőfejlesztéssel kezdődik

Cölibátus szindróma – amiért több felnőtt pelus fogy, mint gyerekre való

Prenatális emlékek – őszinte gyermeki megnyilatkozásos videó az ikerlelkéről!






Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.