Egyetemes mester bennünk és körülöttünk
Habár arról beszélünk, hogy a nyolcadik században egy bizonyos indiai származású mester Padmaszambhava (Lótuszban született) aki kb. Pakisztánban sugárzódott, elhozta a tudatba az Emlékfényt, mint hasznos ébresztő információt. S ezt szétszórta Bhutánon keresztül egész Tibetben. Habár történelmi szinten ilyenről van szó, valójában ez csak egy upája volt, egy ügyes módszer, egy varázslat. Ugyanolyan mágikus illúzió, mint maga Padmaszambhava az Egyetemes mester formai alakja. Sokan hiszik, hogy Guru Rinpocse az Egyetemes mester egy kis lekorlátozott formaként létezik, úgy ahogyan a szimbolika ábrázolja valahol a Zangdok palri mítikus rézhegyén, Raksasza démonok között aktívkodva.
Ám ez naív elképzelés Guru rinpocse testéről. Padmaszambhava az Egyetemes mester teste, ez az egész multiverzum amiben létezünk. Ha valaki ezt nem érti meg, s el kezd a szimbolikus formájához ragaszkodni, akkor hogyha olvassa azokat a régi beszámolókat, amiben az Egyetemes mester megjelent bizonyos gyakorlóknak, azt hiheti, hogy ebben a szimbolikus formában kell ezt érteni. Értheti így is, de ez nem a valódi megértés. Az igazi lényegi találkozás, a valódi megjelenése a Mesternek életünkben, abban a pillanatban jön el, amikor újra emlékszünk eredeti valónkra, ki maga az Egyetemes mester egyetemessége. Ekkor a találkozásunk nagyon mély lesz a valósággal, mert aktiválódik bennünk az Emlékfény. Megtörténik a lehetetlen, a kereső közvetlenül a keresővel szembesül, átéli saját Tiszta Fény voltát a léten és nemléten túli Intelligencia-térként. Ez átütő felismerést hoz, és kimozdíthatatlan megvalósítást 
“15. Minden csak tudat
A tudatban felmerülő képek egyike sem valós, így mind az enyészeté.
A szamszára és a nirvána összes tényleges és lehetséges világa egyedül az önmagát gondoló tudat látomása.
Sokszor az a benyomásunk, mintha külső változás menne végbe, holott csak a tudatállapotunk változik meg.
Minden az elme látomása tehát.
A hatféle élőlény mind a saját látomását tapasztalja.
A nem-buddhák az állandóság és megszűnés kettősségét tapasztalják.
A kilenc ösvény követői is mind a saját nézetük szerint látják a világot.
Mindenki mást lát, ezért mindenkinek más világa van.
Mindenki másként fogja fel a világot, és mindenkit a saját ragaszkodása téveszt meg.
Aki tudja, hogy minden kép a tudatban van, az megvilágosodott (buddha), aki egyetlen látott képhez sem ragaszkodik.
A tapasztalás nem tévedés, csak a megragadás teszi azzá.
A megragadó gondolkodás a tudat természetének felismerésével felszabadul magától.
Minden tapasztalás tudati tapasztalás, minden kép a tudatban jelenik meg.
A látszólag anyagi, élettelen világ is tudat.
A látszólag élő, hat létforma képe is tudat.
A magasabb létformák, az istenek és emberek látszólagos öröme is tudat.
A három alacsonyabb létforma látszólagos szenvedése is tudat.
A nem-tudás, az öt mérgező érzelem látszólagos tapasztalása is tudat.
Az önmagától felmerülő tudatosság, az értelem tapasztalása is tudat.
A nirvána látszólagos kellemes képzete is tudat.
Az ördögök és démonok látszólagos akadékoskodása is tudat.
Az istenségek és a különleges képességek látszólagos megszerzése is tudat.
A tudati tisztaság megtapasztalása is tudat.
A képzetmentes, összeszedett elmélyülés is tudat.
A színpompás, tárgyi világ látszata is tudat.
A semleges, fogalommentes állapot átélése is tudat.
Az egy és sok látszólagos elválaszthatatlansága is tudat.
A lét és nemlét látszólagos valótlansága is tudat.
A tudaton kívül semmi sem létezik.
Az önmagát gondoló értelem szüntelenül ontja magából a képeket, mint a tenger a hullámokat, ám azok nem különböznek tőle, hanem felszabadulnak a tudatban.
A felmerülő képekre különféle neveket aggatunk, pedig valójában semmi sincs az egy tudaton kívül.
Ám az egy is talajtalan, gyökértelen, és sehol sem találhat:
Nem látható tárgyként, nem azonosítható semmivel.
Nem látható ürességként, lévén értelem és világosság sugárzása.
Nem látható külön-külön, lévén világosság és üresség elválaszthatatlansága.
Most is a saját tudatunk eleven világossága tesz lehetővé mindent, de ezt nem tudja önmagáról.
Bár nincs saját természete, mégis tapasztalható.
16. A felismerés jelentősége
Mindenki megszabadul, aki megtapasztalja, és az ember szellemi képességeitől függetlenül is felismerhető. A vaj benne van a tejben, az olaj a szezámmagban, de csak akkor válik ki, ha kiköpülik, vagy kisajtolják belőle. Ugyanígy, minden lénynek buddha-természete van, de tapasztalatot kell szereznie ahhoz, hogy megvilágosodjon. Így még akár egy pásztorlegény is elérheti a megvilágosodást, aki mit sem tud az elméletről, de közvetlenül tapasztalja a valóságot. Aki a szájában érzi a melasz ízét, annak nem kell, hogy mások meséljenek róla. Még egy vallástudós is tévedésbe eshet, ha ezzel az eggyel nincs tisztában. Kiválóan érthet mind a kilenc ösvény magyarázatához, de mintha csak egy régi legendát mesélne, amiről nincs saját élménye. A buddhasághoz egy csöppet sem jut közelebb. Aki ezt az egyet felismeri, azon nyomban megszabadul minden bűnétől és erényétől. Aki viszont nem érti meg, az cselekedjen akármilyen erényt vagy bűnt, csak az alsóbb és felsőbb világok közt kering.
Amint az önmagát gondoló tudat üres megismerésként ismeri fel önmagát, minden bűn, erény és haszon megszűnik létezni. Az ürességben sem jónak, sem rossznak nincs helye, mint ahogy nem eredhet forrásvíz a levegőből.
E ‘Leplezetlen megpillantás által megszabadító’ felettébb mélységes útmutatás a bennetek lakozó értelem közvetlen, leplezetlen meglátására. Ismerkedjetek hát ezzel a természetes értelemmel!
TITKOS PECSÉT
EMA!
E rövidke szöveg, a ‘Szembesülés az értelemmel, melynek leplezetlen megpillantása elegendő a megszabaduláshoz’, majdani, elkorcsosult nemzedékek számára íródott, és az összes tantrikus tanítás lényegét magába sűríti. Most hirdetem ki, de titkos kincsként földbe rejtem. Találják meg a szerencsések!
SZAMAJA GYA GYA GYA
E ‘Leplezetlen megpillantás által megszabadító’-nak nevezett szöveget, amely közvetlenül szembesít az értelemmel, Padmaszambhava, az oddijánai tanítómester szerezte. Ne vesszen el, amíg a szamszára ki nem ürül!”
nincs személy és nincs világ, hanem minden csupán a tudat “áramlása”, a tudat pedig Isten.
A világ objektumainak elnevezése, a kategorizálások stb. mind csupán az elme hóbortja. Ha hirtelen eldobsz mindent, de tényleg MINDENT , amit tudsz vagy gondolsz, nem marad semmi, csak a tudat és az abban megjelenő folyamatosan kavargó jelenségek.
Erre az állapotra könnyű rákapni mert tényleg “ánanda”, egyfajta boldog-békés beérkezettség-érzés hatja át.
Igen ám, aztán megcsörren a telefon vagy hozzád szól valaki és azonnal rájössz, hogy a személyiséged sokévnyi kondicionáltsága nem múlt el, sőt teljesen automatán bármikor visszaveszi az irányítást.
Még ez sem lenne baj ha ilyenkor megmaradnál a pártatlan budda szemléletmódban ,figyelve a személyiséged ténykedéseit, de hidd el, nem tudsz, mert a személyiség szokásai továbbra is ugyanúgy dróton rángatnak, mint eddig, te pedig azonnal azonosulsz vele és a világ újra “kint” van nem pedig “benned”.
Szóval ezután jön csak a munka nagyrésze: a test-elme teljes újraprogramozása az “új” szemléletmódod vagyis a buddha tudatosság szerint. ez pedig éveket is igénybe vehet.
Vagyis megvilágosodott és megvilágosodott közt elvileg nincs különbség, hisz mindketten megértették hogy nem személyek, hanem az EGY valóság Gyakorlatban viszont hatalmas különbség van köztük, a budda-tudatállapotban való megszilárdultságban való előrehaladottság szerint (deszép mondat lett, vagyis hogy hány százalékon áll az újraprogramozás 🙂
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.