Önvallomási pösszenet József Attila idézetével:
“S ezt az emberiséget, hisz ember vagy, ne vesd meg”
Többször mondták rám örült vagyok (elütök kicsit az átlagtól), vagy a tudományban, hogy egy őrült zseni. Mikor kirúgtak az OKK kutató központból, akkor a vezető professzor azt mondta: István, az ilyen emberek, mint maga, viszik előre a világot, és kirúgott, mert már az osztályvezető annyira megfúrt, nem tehetett semmit. Így kissé kettős érzés volt ez, de ez volt. Én voltam az egyetlen, aki nem félt a professzortól, sokszor huncutul többször át is vertem, pl. mikor tilos volt a dohányzás és bejött a szobába, és kérdezte: István maga dohányzott? Áhh, mondtam, valami mást érezhet. Ha pár szóban kéne jellemezni magam, egy messze nem tökéletes, jó lelkű kopét mondanék. Amúgy bárkiről láthatod éppen milyen ember, csak nézd meg spontán mosolyát és eközben a szemeit, mindent elárul. Te hogy jellemeznéd magad, ha őszintén szembe nézel magaddal?
Elgondolkoztam azon, hogy vajon én vagyok az örült, vagy azok, akik
- spermadonornak használják férjüket, szeretet-szerelem helyett,
- akik a gyermeküket meg cukorpótlónak nézik, így legalább nem híznak,
- akik jóképű macsó férfiak vagy szuper dögös nők, kihasználva adottságukat – bolondítanak (örültetnek) mindenkit,
- akik mindig menekülnek,
- akik munkamániásak, vagy pénzmániásak,
- akik lenézik a másik embert bármiért, mert szegény vagy gazdag, diplomás vagy árokásó,
- akik utálják az embereket,
- akik nem adnak a koldusnak sosem pénzt,
- akiknek nem fáj, ha bárkinek fájdalmat okoznak,
- akik mindig tudják mit akarnak, mert ők olyan célratörők (és átgázolók),
- akik a múlt fájdalmai miatt érzéstelenek, és olyan tökéletesen (álcával) tudnak viselkedni, ha kell, ha nem,
- akik nem vállalják az életet és mindig mutogatnak, ez meg ez a hibás,
- akik hagyják megdögleni embertársukat az útszélén, de állatokat mentnek (félreértések miatt gyermekkorom óta állatokkal vagyok körülvéve), mert ők annyira jók, és sorolhatnám tovább. Majd úgy véltem, lehet, ők is őrültek, de én nem nézem még sem azoknak őket. Vagy maximum örült vagyok az örültek között.
Sorsok és lélekemberek vagyunk. Az alázatot nem is olyan könnyű megtanulni, én is csak afelé tartok, miközben oldom a múlt saját sérüléseimet, és ez jó, hogy egyre többször, nagyobb türelemmel csak szemlélem a világot.
A képen Faludi György
Ez is érdekelhet:
Transzgenerációs átokvírus – hogyan szabadulhatunk?
A Mennyországba vezető út egy pap szerint
Az utolsó láncszem – avagy a dolgokat nem lehet siettetni a lélek világában
Halott itt ragadt lelkek hogyan működhetnek rajtad?
Miért teszem, amit nem is akarok – LIDÉRC
Halott érzések az élőkben – átvett fájdalom
Kapcsolat a gyermek betegsége és a szülője között
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.