Halott itt ragadt lelkek hogyan működhetnek rajtad

…ÉS MOST 1 MONDATTAL ITT A VÉGÉN ELMESÉLEM, HOGY A HALOTT ITT RAGADT LELEK HOGYAN MŰKÖDHETNEK RAJTAD

Prof. Dr. Freund Tamás világhírű agykutató beszél a lélekről, az agyról, az ateizmusról és az evolúcióról. Szavai megdöbbentőek, muszáj rajtuk elgondolkodni, hogy ami halott, az az-e?

“Inkább azt tudom elképzelni, hogy, mint az anyag evolúciójának csúcsa, az emberi agy vált alkalmassá, hogy rajta keresztül a teremtő eredetű lélek meg tudjon nyilvánulni az anyagi világ és ami fontosabb, a többi lélek számára.”

EBBŐL KÖVETKEZIK, HOGY A (SZUB)KVANTUM ÉS EGYBEN MOLEKULÁRIS AGYUNKAT MÁS LELKEK IS RÉSZLEGESEN BIRTOKBA VEHETIK, NEM CSAK A GAZDA LÉLEK!!

A hitetleneknek javaslom mélyedjenek el a Casimir-effektusban, a virtuális részecskék kutatásában, a foton állapotának teleportálása kísérleteiben, a Maxwell egyenletekben, a vákuum kutatásában, stb. utána vázolom majd a modellt.

Freund Tamás világhírű magyar agykutatóval készült riportot itt olvashatod.

prof. Bókkon István

Ez is érdekelhet:

Miért teszem, amit nem is akarok – LIDÉRC

Miért teszem, amit nem is akarok – MEGSZÁLLOTTSÁG

Transzgenerációs átokvírus – hogyan szabadulhatunk?

A Mennyországba vezető út egy pap szerint

Az utolsó láncszem – avagy a dolgokat nem lehet siettetni a lélek világában

Halott itt ragadt lelkek hogyan működhetnek rajtad?

IGAZ történetek rovat

Sikertelenség – láthatatlanság – Gondolatok a túlélési torzításról

Az idő rabságában – Minden okkal történik?

Eckhart Tolle – Reinkarnáció

Halott itt ragadt lelkek hogyan működhetnek Rajtad?

A Jin-Jang engergia kicserélődésének pszichológiája

Szerelem és párkapcsolat rovat

A férfiak is sírhatnak

Önsajnálat – nincs ennél nagyobb ellenséged az életben!

SZER-ETET

Az élet élvezetére való tudatos törekvés

Öröklött családi minták – és amit kezdhetünk velük

Családi átok – hogyan bocsáss meg szüleidnek?

A Teremtés üzenete

Szerelem és párkapcsolat rovat

Boldogság és Szenvedély rovat

Csillagszerelem rovat

Vénusztangó +18

SZER-ETET

Legyen békesség közöttetek

Egyszer csak megértitek, ez a lényeg

Szexuális élet a gyermekvállalást követően

Mit tegyél, ha vágyadban minden más szerepel, csak a párod nem?

Jól nevelem a gyermekemet?

A babafejlesztés a szülőfejlesztéssel kezdődik

Cölibátus szindróma – amiért több felnőtt pelus fogy, mint gyerekre való

Prenatális emlékek – őszinte gyermeki megnyilatkozásos videó az ikerlelkér






Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.