A boldogságom története

Az előző cikkem kapcsán merült fel az a gondolat, hogy mindenkinek kicsit mást jelent a boldogság. Arra gondoltam, hogy elmesélem nektek, hogy a boldogságom története én életemben hogyan alakult, hogyan jutottam oda, ahol most vagyok. Remélem számotokra is tanulságos lesz a történetem. A sztori kicsit kemény, kicsit bizarr, de szerintem egy elolvasást megér.

Nagyszerű gyerek korom volt, a szüleim zseniálisan vártak, terveztek, képezték magukat könyvekkel és ami a legfontosabb, szerették egymást. Tini koromig olyan gyerekkort tudtak biztosítani nekem, amit még most felnőtt fejjel is kiemelkedően jónak tartok. Bőven elég szeretetet kaptam tőlük, hogy megtanuljam szeretni magamat. Elhitették velem, hogy szeretetre méltó kis krapek vagyok, ez az alapvetően fontos gondolat pedig idáig átsegített az életem nehézségein.

Azonban ennyire ne szaladjunk még előre, voltak itt huncut csavarok is a sztorimban, A gond akkor kezdődött, amikor ivarérett kiskamasz lettem, beindult a tesztoszteron termelésem és az önszeretetem némi exhibicionizmussal és kamaszos vadsággal kezdett párosulni. Izmosodni kezdtem, ügyesedni kezdtem, és elkezdtem sugározni magamból, hogy itt vagyok, csodáljatok, megjöttem. Ez a viselkedés sokaknak nem volt szimpatikus, a kortársaimmal jöttek a bunyók, a tanárok pedig igyekezték letörni a szárnyaimat és megpróbálták elmagyarázni, hogy ne gondoljak magamról túl sokat, menjek szakmunkásba és húzzam meg magam. Nem ezt tettem. Elkezdtem bebizonyítani a világnak, hogy engem bizony nem fognak megtörni és én ragyogni érkeztem közéjük.

A helyzet akkor ment át sajnos mélyrepülésbe, amikor 15 éves koromban a szüleim bámulatos hirtelenséggel hazavágták az amúgy egész jó házasságukat és elváltak. A stabilitás megrendült az életemben, az exhibicionizmusom kezdett átmenni káoszba. Nekem mindez nem tűnt fel, mert belül jól éreztem magam, de egyre több lett a balhé és egyre kevesebb az eredmény. A drága tanáraim elkövették azt a nagyszerű pedagógiai bravúrt, hogy egyikük sem beszélgetett el velem, hogy mi okozza a változást a viselkedésemben, inkább kirúgtak a középiskolából. A következő iskolában sem lett jobb a helyzet, egy bő évvel később onnan is ki lettem rúgva.

A kép, amit posztoltam, a legnagyobb káoszomban készült a második középsulimban. Itt a képen 16 éves vagyok és teljesen meg vagyok győződve róla, hogy én vagyok a világ közepe, az emberek többsége pedig “szürke egér” hozzám képest. Az önszeretetem megmaradt, de önimádattá és felsőbbrendűségi komplexussá torzult. Természetesen az új tanáraim sem óhajtottak elbeszélgetni, vagy megismerni, sokkal egyszerűbb volt megszabadulni tőlem. Miután kirúgtak a második iskolából is, elkezdtem elhinni magamról, hogy tényleg szar ember lehetek, kezdtem elsodródni a bűnözés és a drogozás irányába.

Úgy fél év depresszívebb időszak után gondolkodtam el 17-18 évesen, hogy miért érzem a depressziót, amikor régen olyan jó volt minden. Ekkor jöttem rá, hogy mindezt csak magamnak teremtem és ugyanúgy ahogy “bekapcsoltam” ki is tudom kapcsolni. Ezen felismerésem után másnapra elmúlt a depresszió, és normalizálódott a káoszom. A bűnözős vonalaimat leállítottam és bár a vagányságaim és rosszalkodásaim nagy része megmaradt, mégis egy egészségesebb mederbe terelődtem. Elhatároztam, hogy minden egyes nap azt fogom választani, hogy érezzem jól magam és teremtsek értéket az életemben. Újra a sportok világa felé fordultam és a suliban is normalizáltam az eredményeket, bár némi késéssel, de leérettségiztem. Le a kalappal anyukám előtt, aki mindezen káoszok közepette is kitartott mellettem a szeretetével.

Azt szokás mondani, hogy a boldogság csak pillanatnyi csúcsállapotokat jelent. Nem értek egyet. 24 éves voltam, amikor anyukámmal eladtuk a lakásunkat, hogy befektessük az árát és “meggazdagodjunk”. Ebbe randán belebuktunk, hozzávetőlegesen az egész pénz ment a levesbe. Az érdekessége ennek az időszaknak, hogy itt is sikerült megőrizzem a boldogságomat. Anyukámat megviselték az események, én meg úgy voltam vele, hogy teljesen mindegy, hogy mi történik, úgyis lesz valahogy és minden csak azért történik, hogy én fejlődhessek általa. Boldogan meneteltem az utcára kerülés felé. 🙂 26 voltam, amikor megismertem a páromat, aki végre elhozta az életembe az igazi stabilitást. Az ő sztorija sem volt egyszerű, így elmondhatjuk, hogy megmentettük egymást. A mai napig ő tanít engem a racionális stabilitásra én pedig tanítom őt a boldogságra. Ezért vagyunk nagyszerű páros, mert a gyengeségeink és az erősségeink nagyszerűen kiegészítik egymást, és csapatként nagyon hatékonyan tudunk együttműködni.

Ezért mondom, hogy a boldogság legyen a célunk, mert ha azt gondoljuk a boldogságról, hogy azt csak ajándékba kaphatjuk a sorstól pár pillanatra, akkor a kívánságunk teljesülni fog és nagyon ritkán fogjuk átélni. Én egy kéjenc fickó vagyok és úgy gondolom, hogy nekem jár a boldogság, ezért inkább pofátlanul megteremtem magamnak.

És akkor pontosítsuk, hogy mit értek én boldogság alatt. A boldogság az, amikor hétfő reggel a munkába menet arra gondolok, hogy milyen csodálatos életem van. A boldogság az, amikor az utcán vagy a természetben sétálva számtalan apró részletben gyönyörködöm és hálát érzek azért, hogy mindezt átélhetem. A boldogság az, amikor a párom szemében látom csillogni a szerelmét amikor rám néz, a fiaméban pedig a rajongást (amikor éppen nem hisztizik. 😀) A boldogság az, amikor beülök az autómba, és eggyé válok a morcosságában is nagyszerű gépsárkányommal. A boldogság az, amikor belenézek a tükörbe és azt gondolom, hogy milyen fantasztikusan néz ki az a krapek a túloldalon, mennyire szeretem és milyen büszke vagyok rá, amiért befektetett ennyi energiát a kinézetébe és úgy igazából az egész életébe. A boldogság az, amikor nem gondolkozol rajta, hogy vajon boldog vagy-e, hanem pontosan és kétségtelenül tudod, hogy az vagy. Ha már gondolkodni kell rajta, akkor nem vagy az. A boldogság olyan, mint az orgazmus. Aki gondolkodik rajta, hogy milyen lehet az, az még nem élte át…

Remélem nem untattam senkit a részletekkel, tudom, hogy az életem számtalan ponton ki tudott volna siklani, és bámulatos az, hogy mindez mégsem történt meg. A tanulság a számomra, hogy mindennél fontosabb, hogy szeressük önmagunkat és lépjünk túl a nehézségeken, ne ragadjunk beléjük. Le kell szűrni a tanulságot és menni tovább. Attól még, hogy történik valami rossznak tűnő dolog az életetekben, koránt sem biztos, hogy az valóban rosszat jelent. Az, hogy elbuktam a lakásom árát, az rossznak tűnik. De ha nem bukom el, sohasem találkozom Jucival a feleségemmel… Akkor most itt mi a jó és mi a rossz? 🙂 Ezen gondolkozzunk el és gondolkozás közben válasszuk együtt a boldogságot inkább! Válasszuk most, és minden egyes percben, amikor csak képesek vagyunk rá, hogy megteremtsük…

Gilján János életmód-, párkapcsolati és szexuál coach

A könyvemet olvastad már? Itt találhatsz róla némi infót.

Ez is érdekelhet:

Önmagunk szeretete és ennek hatása szexualitásunkra

Mit tegyél, ha vágyaidban minden más szerepel, csak a párod nem?

Intim torna a szexuális öröm fokozásáért – nőknek

A Tantra eszenciája – Mi valójában a Tantra és mi nem?

Csillagszerelem rovat – Az állatövi jelek fő párkapcsolati jellemzője