Adok-kapok aránya az életünkben

Miért is fontos ez?

Itt több témát is érinthetnénk. Meglátjuk, meddig jutunk.
– Fontos tudni, kit mire tartunk.
– Az is érdekes, hogy valójában milyen szintű adás és kapás forog szóban. Vajon ennek értéke mindkét fél számára ugyanaz?
– Milyen időkorlát az, ami alatt ezt az adok-kapok “számlát” kiegyenlítjük?
…és még sok más dolog is felmerülhet.


Kit mire tartunk

Ha mindig csak én adok, és a másik egyszerűen élvezi ennek gyümölcsét, de nem akarja viszonozni, akkor könnyű felfogni, hogy felbillen a mérleg.
Legjobb, ha nem várjuk vissza azt, amit adtunk, szeretettel, szívesen adunk, HA módunkban áll. Ha nincs elvárás, nincs csalódás. Ugyanakkor ebben az esetben a saját lelkiismeretünkkel, önértékelésünkkel kell egyeztetnünk, meddig nem érezzük megalázónak azt, hogy mindent odaadunk a másiknak.
Az Élet nagy tanítómester, és nem szereti az adósságokat. Nem szereti, ha valahol egyensúlytalanság lép fel az emberek életében. Ha az egyén önmaga nem képes ezt felfogni, vagy nem érvényesíti az akaratát, akkor az Élet megfizet neki.
Mondjuk, ha egy nő egy férfit úgy szeret, hogy mindnét feláldozná érte. Érzi, minden egyes találkozáskor otthagy nála egy darabot önmagából. A férfi viszont épphogy elviseli ezt a szeretetet, nem tudja vagy nem akarja viszonozni ezt. Akkor az Élet számlakiegyenlítő rendszere ad egy kisbabát a nőnek, ami egy olyan ajándék a férfitól, amit soha nem kérhet már vissza.

Vagy, vegyünk egy másik példát. Normális, ha a mester mindig ad, hiszen ő maga is kapott, a maga mesterétől, neki az a dolga, hogy amit kapott, azt megsokszorozva adja tovább saját tanítványainak. Ha nem adja tovább tudását, önző módon megtartja azt magának, pedig szólítja az élet a tanítói tevékenysége gyakorlására, akkor könnyen valamilyen rákos burjánzással találhatja magát szembe.
Ha lenézi a másikat, mert az nem elég fantasztikus az ő tudásához képest, akkor rablás vagy éppen nagymértékű vagyonvesztés is lehet ennek a következménye. Az adás-kapás csatornája torzul, nem őszinte, akkor a piszok azt rombolja, akinek a “nagyobb” energiája van. Aki a középpontban van, aki a vezető. Vagyis, akinek adnia kellene, de nem ad, az felpuffad, kipukkad, elszáll majd pofára esik. Remélem, érted.


Felcserélhetőek az adott-kapott dolgok?

A Földi Valóságunk maga lenne a Paradicsom, ha mindenki, akinek tehetsége van, az a tehetségével kapcsolatos dolgot adná, akinek pénze van, az a pénzét, akinek kedvessége, az a gondoskodását. De nem így működik. Ha egy kisebb közösség ezt be tudja vezetni maguknál, az garantáltan sikeressé válik.
Számomra azok igazán a barátok, akikkel tud ez a más szintű dolgok cseréje működni. Mit is értek ez alatt?
Van, akinek törődést tudok adni, van, akinek a szellemi tudásomra, vagy éppen a gyógyítási képességemre, vagy a kézügyességemre van szüksége. Van, aki adományokat vár tőlem (a Boldoságcseppek Alapítvány adományozó pontját vezetem Tereskén). Van, aki szervezési készségemre szorul. Ezek más-más dolgok. Valahogy főzést, vagy autóvezetést nem nagyon várnak el tőlem…Viszont ebben nekem tud segíteni más.
Mióta van ez a pénz nevű egyezményes fizetőeszköz, azóta természetesen könnyebben mennek a dolgok, mégis az emberekben az az alap elvárás, hogy valamilyen szivességért pénzt kérjenek vagy adjanak. Egyszerűbb így, de mindjárt lelketlenebbé is válik általa a kapcsolat. Ha valakivel törődöm, én szívesen fogadok érte törődést, vagy hogy vigyázzon a gyermekeimre érte.
Egészen addig, amíg úgy gondolja valaki, hogy a másikkal hasonló anyagi helyzetben van, sokkal könnyebb ezeket a szivességi cseréket megvalósítani, megbeszélni. De – mint esetünkben is – amint az egyik fél anyagilag sikeresebbé válik vagy valamilyen elismerés éri, elszáll az agya, és azt hiszi, többet ér a másiknál.
Vigyázz, ez egy csalfa helyzet! Nem leszel attól értékesebb, hogy jobban értékelik a munkádat!

Csakis attól leszel értékesebb, ha TE saját magadat jobban tudod értékelni! Persze, ezek összefüggenek, de legyünk tudatában ennek!

Még néhány gondolat az időkeretről

Egyszerűsíti a helyzetet, ha megbeszéljük, ki mikor mit fog tenni. Például megegyezünk a gyerekkel, hogy kap délután egy fagyit, ha reggel segít elpakolni.
Vagy hogy most nem mentek el szórakozni a pároddal, de jövő héten ő választhat helyszínt.

Ez tiszta sor, nincs vita. Természetesen be kell tartani az ilyen egyezségeket.

Viszont van, amit nem lehet ilyen könnyen határok közé szabni, hiszen nem tudhatjuk, mikor kell majd a másiktól valami, és mi mikor tudunk adni. Minden esetre, a saját lelkiismeretünk megnyugtatása érdekében jobb, ha igyekszünk rendezni az ilyen adósságokat. Nem többet, mint amit helyes, de nem is kevesebbet.

Na, ez is egyfajta életművészet. Ha sikerül úgy tenned, hogy ne légy adósa senkinek, már fel is szabadulhatsz minden karmád alól!
Úgyhogy ne rágd a körmöd, ha nem megy simán. Ez egy több életre szóló küldetés… De törekedni kell rá, hogy minél kevesebb adóssággal a hátunk mögött hagyjuk el a földi világot!

Ebben pedig a legjobb vezetőd a lelkiismereted lehet! Ha úgy érzed, adósa vagy a másiknak, akkor ne habozz, kérdezd meg, hogyan tudnál kedvére tenni! Viszont, ha úgy érzed, a másik az adósod, gondolkozz el azon, amit az elején írtam. Vagyis, hogy ha adsz, adj teljes szívből! NE várj viszonzást!

Mészárosné Kis Edit / Derita

Ez az írás az ÉLETKEDVcsináló programunk 34. része. Ha érdekel a teljes program, mert plusz életkedvből sosem lehet elég, akkor az ONLY+21 – hétköznapi epigenetika Facebookos oldalon tudsz erre feliratkozni az Üzenetküldés gombbal. Az Indítás után be kell írnod: START.

Figyelmedbe ajánlom honlapunk jónéhány cikkét, ami a lelki egyensúly megtartásáról szól:

Csak az tud igen-t mondani, aki nem-re is képes

A lehasadt lélekrészekre az ÉN és az AKARAT alig van hatással

Vashegy

Kérdésekkel a boldogságig

Mi VAN akkor, ha a biztonság nem is egy létező dolog?




Share Button

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.