Ébresztő infók

Az univerzum nem vallásos, sem az univerzumot mozgató erők

Az univerzum képződményei közül is, kizárólag a filozofikus gondolkodásra képes humanoid lények (bármely bolygón is éljenek) lehetnek vallásos-ak (de köztük se mind). Istennek azt neveztük el, ami a képzeteink szerint mindent létrehozott és mindent fenntart, majd bebomlaszt egy új ciklus előtt. Úgy tűnik, a létrehozó és fenntartó erő, maga az áramoltatást biztosító hatás, létezik. De ez nem feltételez mindenféleképpen egyetlen teremtőt, vagy sok teremtőt (ahogy látható a buddhista tanok terén is, a mindenféle teremtő, vagy teremtők nélküli ok okozati rendszer hatás).

Tehát az egész létben egyetlen, vagy sok teremtő, vagy nem teremtők képzete, mind a tudatos gondolkodásra képes humanoid lények filozofikus gondolatainak hatása.

Gyakorlatilag minden, amit tudunk és amit nem tudunk, képzetekből alakít ki fogalmakat. Akármerre indulunk, akármit keresünk, vagy nem keresünk, mindig ugyanoda lyukadunk ki. Minden pusztán képzet, nem bizonyított semmi, mert a szubjektív képzetalkotó elmén túl, nincs bizonyíthatósági objektív léte. Ennek fényében nemcsak Isten az emberi képzet terméke, hanem ennek hiánya is és egyáltalán az a gondolat, hogy lenni kell valami teremtőnek, vagy teremtőknek, vagy bármi emberi elme által megérthető és felfogható dolognak a létben. Ez persze mélyre visz, mert a fogalmiságot eldobva a jól ismert felépített rendszerünk darabjaira hullik s megkérdőjeleződik az emberi lét értelme is. Igen bátornak kell tehát ahhoz lenni, hogy a mélybe hatoljunk, mert ott minden szétesik apró kis szubatominál is megfoghatatlanabb részeire, amíg nem marad semmi felfogható az egészen túl.

A hatalmi rendszerek, a politikai rendszerek, a manipulatív szekták, az egyházak, minden hatalmi gépezet, az önmagát valaminek felfogó egyén energiáit rabolják el, azáltal, hogy

felhasználják az emberek hit, filozófia és félelmi képességeit és ellenük fordítják.

Ez az ellenfordítás történhet ügyesen is, azaz megszerettetve az adott egyénekkel azt a helyzetet, hogy leszedik az életenergiáikat egy bizonyos mézes mázos rendszerbe kapcsolás által. Mint pl. a vallások rendszere, vagy a tudomány rendszere, politika rendszere vagy bármi ami felhasználja az emberek megosztott gondolkodási képességét és aljas módon rabszolgaságba taszítja. A folyamat olyan simulékony, hogy abban sem lehetsz biztos, mi a saját és mi más gondolata.

Elhitetik veled, hogy mások gondolatai (hatalmi irányítás hatása) azok saját gondolataid.

Így mindent meg fogsz tenni azért, hogy megvédd ezeket a gondolatokat és a hozzájuk társuló hitrendszert, akár az életed árán is. Azért szeretem a buddhista tant, mert az éberségre nevelés eszközeit tartalmazza. Ilyen eszközök más vallásokban is megvannak, csak azok már jobban megpróbálják hálózni az elmét előképzetekkel.

Semmibe nem kötődni, de mindenből kiszedni az éber figyelem felfokozására szolgáló és felismeréseket előmozdító technikákat, ez az Út mely az igazsághoz vezet.

A többi rabszolgasorban tart, méghozzá úgy, hogy önként vagy benne, mert úgy alakították, hogy élvezd a beletartozást. Mintha csak benyomtak volna a vénádon keresztül valami szert, ami ellát a megelégedettség képeivel. Viszont, hogy biztosan a hatalom irányítása alatt maradj, néha megfodrozzák bajokkal és veszélyhelyzetekkel, betegségekkel stb. a rendszered, hogy tudd, honnan remélhetsz “segítséget”. Magyarán be van idomítva a rendszered, hogyan gondolkodj és hová menekülj, kikben bízz és kiktől ódzkodj. 

Szenge

Ez is érdekelhet:

Egyszer csak megértitek, ez a lényeg

Egy meglepő új tudományos felfedezés: 200 000 évvel ezelőtt volt EGY teremtés

Mindenki mélyedjen el a saját hitében, ott a megváltás






Share Button

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.