Szerelem nagy korkülönbséggel

Symi története többrétegű problémákat vet fel. Nem is az okozza a bajt, hogy két férfi szerelméről van szó. Ezt, ha valaki elfogadja saját maga beállítódását, akkor már nem nehéz leküzdeni egy partner kiválasztásakor.

Nagyobb gondnak tűnik az, hogy egy 24 éves és egy 50 éves úr egészen más módon áll az élethez, egészen más módon áll a párkapcsolathoz. Az egyiknek első kapcsolata, a másiknak többedik. Az egyiknek alig van tapasztalata abban, hogyan lehet egy kapcsolatot jól működtetni, a másik már nem akar újabb kapcsolatot kezdeni, ezért sokkal inkább ragaszkodik. Kitárgyaljuk, milyen a szerelem nagy korkülönbséggel?

Kérlek benneteket, ne a megítélés kapja hozzászólásaitokban a fő szerepet. Segíteni akarunk, nem elítélni valakit azért, mert akar vagy mer más lenni. Sokfélék vagyunk, ettől szép az élet. A bántó hozzászólásokat törlöm!

A Levél

Hűséges típus vagyok. Nem vagyok nagyravágyó, nem akarok álmokat kergetni, főleg így 50 felett. 16 éves korom óta csupán egy olyan emberről álmodoztam, akivel együtt lehet élni. Nekem soha nem volt nagy haveri társaságom, most sincs.

Még 20 éves se voltam, volt egy kolléganőm, akinek 2x megkértem a kezét. Nemet mondott. Megfogadtam, soha többet nem lesz ilyen az életemben. Jó 15 év után tudtam meg, miért alakult ez így.

4 évnyi netes és telefonos beszélgetés, ismerkedés előzte meg az első pillantásunkat. Első nap, mikor találkoztunk, még az nap, szinte szótlanul vissza is fordult.
Párnap múlva próbált magyarázatot adni, de mondtam neki, hogy ha úgy gondolja, tegyünk még egy próbát.

Mikor újra vissza jött, azt mondta, hogy szeretne egy gyűrűt. Én szóhoz se jutottam, de nagyon boldog voltam.
Ilyet se tettem még soha, de azt is megfogadtam, hogy ő az egyetlen ember az életembe, aki ezt elérhette nálam. Nem tudom, neki ez a kapcsolat mit jelent, de nálam véresen komoly. Hogy ezt minek lehet nevezni, nem tudom, mert én csak egy olyan embert látok benne, akivel együtt tudnék élni.

4 év alatt nagyon megszerettem a Krisztiánt, mindent, amit tesz, amit mond. Megnyugtat, nagyon jó lelkű.

Nem sok minden történt közöttünk, csak álmodoztunk tervezgettünk 4 évig. Aztán miután találkoztunk, számomra kiderült, hogy még inkább ő az az ember, akire mindig is vágytam. Ahhoz kevés volt az együtt töltött 3 hónap, hogy megismerjük egymást. Ezt ő hogy látja, nem tudom. Sőt, nem is beszélt róla.

2 hónapja, hogy elment. Bennem még inkább erősödik az az érzés, hogy már nem lehet még egy olyan ember az életembe mint ő. Ha vissza jönne, akkor azért, ha meg nem, akkor meg képtelen lennék elviselni még egy ekkora fájdalmat. Hogy Krisztián mit érez, mire van szüksége, nem tudom. De 4 év alatt semmi másról nem beszéltünk, csak a közös tervekről, egy nyugodt, boldog, közös életről.

Amióta Krisztián haza ment, gondolkodni sem tudok. Semminek sem látom értelmét. Nélküle nincs tovább. Nincs újabb 50 évem, hogy találjak hozzá hasonlót. Tudom, nekem kell türelmesnek, megértőbbnek lennem, de az még kevés, hogy valóság legyen az, amiről 4 éven át álmodoztunk.
Neki is tenni kell érte, csak kérdés, hogy akar-e? De ha ezen rágódok, abba bedilizek. De bárhova nézek, mindenütt azt látom, amibe belefogtunk. Neki csináltam a kertet, érte olyan szép a fóliasátor, a veteményes, a virágok.

Ennek még nincs vége. Nincs tanulság. Csak a nagy üresség.

Mert, ha vége lenne, akkor nem ment volna el szó nélkül. Úgy érzem, hogy most sem mondja ki, hogy valójában mi bántja, vagy mi az, amit nem jól tettünk. Teljesen ellentéte az, amit tesz annak, amiről 4 év alatt szó volt, bár szerinte semmiben sem változott. Viszont, mikor itt volt, addig minden jónak, szépnek tűnt. Semmire nem mondta, hogy neki más elképzelése lenne.

Nem tudom, nem merem kimondani – de valahol bennem van, soha nem beszél az érzéseiről. Azt mondta többször is, hogy velem semmi baja, meg nem hiszem, hogy ennyire meg tudta játszani magát, mert úgy éreztem, boldog volt velem. Nem érdekelték a nagy korkülönbséggel járó gondok.

Ugyanakkor azt is tudom, hogy előttem nem volt még senkije. Nőt soha nem kívánt, de ruha nélkül még az apja sem látta. 24 éves fiatalember, nehéz családi háttérrel. Apja egy éve húnyt el, testvérei anyjukban nem bíznak, főleg az egyik kislány komoly betege lett. Ez is hátráltatja, nehezen hagyja ott, egy távoli országban őket.

Azt mondta, úgy indult hozzám, hogy olyan emberrel találkozik, akire számíthat, aki szereti. Kérdeztem, hogy csalódtál-e bennem? Azt mondta nem, csak egy kicsit bizonytalan lett. De azt nem mondta, hogy nem magába, vagy abban csalódott-e, hogy valójában mit akar? Komolyan velem akar-e párkapcsolatot, egy 50 feletti férfival – de azt mondta folyton, hogy tisztában van azzal, mit akar. Csak az együttélés gyakorlati formája lehet neki újdonság.

Mondtam neki, hozza el a testvéreit is. Van hely a házban. De ők még nem tudják, hogy velem van, csak az anyja. Erőltessem vagy inkább hagyjam? Azt már megígérte, hogy leteszi a jogsit, és visszajön hozzám.

Hogy lehet kibírni ezt a várakozást?! Hogy látjátok , a továbbiakban mire kell figyelnem, hogy a kapcsolatunk kiegyensúlyozott lehessen? Miként lehet szebbé tenni a szerelmet nagy korkülönbséggel?

Köszönöm: Symi

Tóth Attila válasza után meghallgathatod Holocsi Fircsi és Derita mNemos véleményét.

Mivel két férfi szerelméről van szó (már amennyire ez nem csak plátói szerelem inkább, de erről majd később) így mindenekelőtt le kívánok szögezni egy dolgot. A homoszexualitás ugyanúgy mint a heteroszexualitás egy alapbeállítódás eredménye. Nem betegség amit terápiával, gyógyszerrel, elektrosokkal, kézrátétellel vagy imával lehet gyógyítani. Az pedig hogy ezt ki hogyan éli meg (a négy fal közötti csendes magányban, esetleg coming outolva de nem hivalkodón, vagy harsányan hirdetve) mindenkinek a saját, szuverén joga eldönteni. Nincs olyan ok, ami ezt felülírná. Sem vallási, sem törvényi. Mert az embernek emberi léthez való alapjoga nem egyházak vagy kormányok elképzelése, hanem a születése pillanatától számára fenntartott lehetőség.

Kedves Symi! Lehet hogy fájni fog amit írok, de én azt gondolom te nagyon akarsz valakit magad mellett, mert attól félsz, megöregedtél és nincs már más lehetőséged. Krisztiánban láttad a megvalósulását, pontosabban a lehetőségét ennek. De te is tudod, hogy valamiért ez nem működik normálisan.

Én úgy gondolom, hogy Krisztiánnak túl gyorsan kellett felnőnie és ezért látja inkább az apát benned, mint a társat. Nincs meg benne az a különleges érzés, az ellenpólus ami, ha jó, másik felet talál, akkor hozzákapcsolódik, mint a mágnes a másik mágneshez. Mintha valamiért mindig azt a pólusát mutatná, amit te is, és ebből adódóan nem tudtok kapcsolódni egymáshoz. Néha átfordul ugyan, de ez inkább csak egy erősebb vonzás következménye lehet csak, amit aztán próbál afelé korrigálni ahogy Ő szeretné.

Én azt gondolom, hogy ideje lenne elengedni, legalábbis azon a szinten, hogy tőle várod a csodát, a megváltást, az igaz szerelmet. Lehet kapcsolatként tekinteni rá, de ne várd, hogy majd megment téged a magánytól végleg. Nem tudom megítélni, hogy a korkülönbség teszi, de én inkább azt gondolom, hogy nincs meg az az igazi vonzódás benne, ami benned ott lobog. Ettől plátói ez a szerelem, még akkor is, ha néha reményt ad.

Persze az embernek hinni kell valamiben, reménykednie és bizakodnia, hogy neki igenis sikerül. Te is bizakodj, küzdj és remélj, hogy megtalálod az igazán igazit, aki téged is ugyanúgy akar, ahogy te Őt. Nem biztos hogy ez elsőre sikerül majd, de hiszem, hogy ha van türelmed, akkor hamarosan felbukkan a megfelelő ember az életedben. Kitartást és sok sikert kívánok neked ehhez.

Üdvözlettel: Tóth Attila

Asztroangyal válaszol – SZEXtrológia felsőfokon

A válaszainkat egy videóban ITT  fogjuk közzé tenni. Addig is gyere a Párkapcsolati SZEXtrológia csoportba. Ott felteheted a kérdéseidet, amit nyíltan felvállalsz. Ha inkognitóban szeretnél maradni, akkor kérdezz az Asztroangyal oldalon az Üzenet gomb megnyomása után. Tanácsaidat, véleményedet itt a videó alatt közzé teheted! 

Köszönjük szépen hozzászólásodat!

Share Button

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük