Legyen igazi ünnep a Nagykarácsony!

És hiába írnak erről, semmi sem változik. A családok zömében (főleg mozaik családoknál, elvált új, kvázi családban a gyerek, a felnőtt) a karácsony egy probléma, amit meg kell oldani, és még többlet kiadással is jár, kinek hol kéne lennie, megfelelni, egyszerre több helyen nem lehet karácsonyozni. Álszent mosolyok a TV műsorokban, amit maguk a mosolygósok sem vesznek észre.

Van, aki szereti, van, aki nem a karácsonyt, éppen milyen múltbéli érzelmek ragadtak hozzá. Bár ettől függetlenül a fentebb írtak valóságosak. Ja meg a templomba is el kéne menni legalább egyszer 1 évben, mert hátha ott a megváltás.

Jézus ezt látná, meg a kis angyalok, akkor azt mondaná, ba—tok meg. Mit csináltok. Én erről sosem meséltem. Úgy csináltok, mintha szeretnétek engem bűntudatból, meg mintha szeretnétek a másikat, közben csak (sem) elviselitek.

Őszinte szavak, megbeszélések, elfogadások, sértődések nélkül, mások saját világának tiszteletben tartása.

A nagy titok, ahogy egykoron bátyám írta:

„Oldozzatok fel el nem követett bűneimért, szeressetek az elkövetettekért.”

Mikor már valójában mögé látsz a dolgoknak, a másiknak, az elfogadás – bármi történik – szeretete. Ami nem jelenti azt, hogy ne szeressétek a karácsonyt, de azt sem hogy magatokra erőltessétek a bárányba öltözött farkas képét, olyan dolgokban, amit éppen most utáltok.

Bókkon Gábor, Ima című verséből

„A kiáltásom kerüljön el mindenhova.
A tengerekbe, a sziklák közé, az emberek szívébe.
Oldozzatok fel el nem követett bűneimért, szeressetek az elkövetettekért.
Legyen veletek, amire vágytok.
Az élet legyen veletek.
És szűnjön meg a mormogás: a te lelkeddel.”