Trexler Erik – FOGYATÉKKAL Egészen

Fotó: Tigyi Zsuzsanna

Születésemtől fogva mozgáskorlátozottként élem mindennapjaim, BOLDOGAN ÉS TELJES ÉRTÉKŰ EGÉSZSÉGES EMBERKÉNT , mert IGEN a fogyatékkal élő ember is lehet boldog és élhet teljes értékű egészséges életet. Mindig is szívügyem volt és lesz is az esélyegyenlőség, az elfogadás, ezért előadásokat kezdtem el tartani iskolákban a fogyatékkal élők mindennapjairól. Nagy öröm számomra, hogy egyre több iskolába hívnak meg emiatt., és büszke vagyok arra, hogy eddig az előadást több mint 2000 diák láthatta már. Nagyon köszönöm, és nagyon hálás vagyok azért, hogy egyre több ember szeretne és gondolja úgy, hogy érdemes támogatni munkásságomban, hogy az előadásommal minél több helyre eljuthassak, ezzel is elősegítve azt, hogy a diákok sokkal elfogadóbbak és megértőbbek legyenek velünk, fogyatékkal élőkkel szemben. Hiszem és tudom azt, hogy a fiatalok nyitottak a téma iránt. Fontosnak tartom, hogy minél több diák ismerje meg a fogyatékkal élők életét, és a későbbiekben, ha úgy alakul, ne idegenkedjenek attól, hogy ha egy fogyatékkal élővel találkoznak a jövőben, hanem a világ legtermészetesebb dolga legyen az. Hiszen attól, hogy valaki fogyatékkal él még ugyan olyan teljes értékű ember, mint bárki más. Az a kérésem mindenkihez, NE megnehezítse még jobban a fogyatékkal élők helyzetét, hanem amennyire lehetséges SEGÍTSE.

,,Soha ne bánd, ha kilógsz a sorból, mert lehet, a sorral van probléma!”

2017. november elején láthattátok a beszélgetést velem az RTL klub képernyőjén. Most itt is megosztom Veletek. A linkre kattintva indul a videó.

A Családi Lap is fontosnak tartotta küldetésemet. Itt láthatjátok a cikket. 

https://asztroangyal.hu/szexualis-neveleserol/Trexler Erik motivációs előadó

 

Ez is érdekelhet:

Családi traumatérkép – segédlet múltad feltárásához

Értelmi fogyatékos

SZER-ETET

Legyen békesség közöttetek

Egyszer csak megértitek, ez a lényeg

Szerelem és párkapcsolat rovat




Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.