FELNŐTT NŐK ÉS FELNŐTT FÉRFIAK AZ ANYÁK FOGÁSÁGBAN

Fotó: TUZA-RITTER BERNADETT: EGY NŐ FOGSÁGBAN című filmjéből

Kényes téma ez, nem vádak, tapasztalatok, nem ítélek, csak mesélek. Kérném, össze-vissza, indulatból ne írjatok hozzá, mert törlöm azt, ismertek, az olvasson, aki hisz bennem, hogy nem tévútra viszem. Persze van sok kivétel, nem általánosítok, egy tendenciát írok le, remélem megértitek.

Kényes téma, tudom, de most is csak azt írom le, amit láttam, tapasztaltam. A legtöbb családállítás során, bármilyen témával is jelentkezik az alany, mindig a szülök mintái, élete kerül elő. Ez nem csoda hisz az ő génjeikből eredünk, az ő neveltetésük, élete határoz meg minket alapvetően. Ismert tény, hogy a nők nagyjából 15 évvel élnek tovább, mint a férfiak. Ez alapvetően jelzi, hogy az XX kromoszóma (a női princípium) erősebb erőt képvisel, persze nem fizikai erőt. Ha erősebb, akkor a nagyobb felelősség is ott van.

Az is ismert tény, hogy a nők sokkal könnyebben költöznek el otthonról (nyilván, mert a női princípium adja az otthont egy nő nemű Föld bolygón). Viszont tapasztalataim szerint a legtöbb esetben az elköltözés inkább menekülés otthonról, az anya fogságából. Viszont a menekülés az mindig millió csapdát rejt, mert nem a szeretet és tudás vezérli, hanem a félelem. A menekülés során olyan kapcsolatokba sodródnak a nők, ahol még messze nincs igazi szeretet, önismeret. Itt is csak egy illúzió van, hogy szeretnének egy jobb családot, és bíznak abban, majd csak megnevelik a férfit. Persze ez se megy, mert a társ nem gyerek, nem nevelni kell, és a fiatal nő sincs még tisztában önmagával, őt is nevelni kéne. Mitől lenne jobb, hisz a meneküléstől még viszi a tudattalan érzelmi, viselkedési sérüléseit a nő magában.

Az esetek nagy részben sorsszerűen becsúszik egy gyermek, amit senki se vár igazán. A nők, úgy vélik, na majd csak sikerül ebből kihozni egy normális családot. De hogyan, mikor még se ő se a férfi nem is érti az életet, önmagát, csak sodródik, szeretni nem tudnak, maximum valamilyen nevelést adnak, ami önmagában kevés. Ez kudarcot vall legtöbbször, és a mai korszakban főleg (eldobható világ), jön az elválás. Ettől sérül a gyerek, pláne, ha pl. szidja az anya az apát, mert a gyerek mindkét szülőt szereti, akár milyen is. Továbbá, tudat alatt a volt férj-társ megutált képét folyamatosan a gyerekére vetíti az anya. Valamint, az egyedül gyermekét nevelő anya, gyakran igyekszik elkényeztetni gyerekét, ami félre viszi a nevelést.

Az egyedül maradt anya gyermekével igyekszik pótolni a társat, egyfajta üresedését a gyerekével, miközben társat is keres, ami legtöbbször tudattalanul vagy tudatosan férj pótlék, vagy segítség, hogy ne legyen egyedül pl. nevelésben, gazdaságilag, ami általában kudarcot vall. Egy egyedül maradt anyának, már nem célja, hogy igazán független legyen a felnőtt lánya vagy a felnőtt fia. Tudattalanul elkezdi fogni felnőtt gyerekét. Mennél idősebb, annál inkább fogja. Ez láthatatlan lelki energia fonalak mentén történik, persze sokszor önsajnálat kifejezésével és zsarolással is. Fél az egyedülléttől. És nyilván, ha lánya vagy fia sikeres párkapcsolatot talál, akkor rá sokkal kevesebb idő jut.

Tehát még egyszer, ilyenkor már az anyának nem célja, hogy a lánya vagy a fia boldog, tőle független párkapcsolatban éljen, mert fél. Ha az anya nem vált el, férjnél volt végig életében, de nem szerette a férjét, vagy az meghalt, ugyanez történik. Fogja gyermekét, hiába állítja, hogy nem fogja. Döbbenettel tapasztaltam, és ezt igen sok hölgy el is mesélte, és néhány férfi is, hogy csak akkor lesz-lett önálló élete, hogy ha az anyja átment a fénybe, szép szóval írva. Így ezen felnőtt férfiak és nők, addig részben anyjuk életét élik. Van akinél kicsit tudatosul ez, van, akinél nem, de olyan erős a kötelék az anyával, főleg férfiak esetén, hogy szinte tényleg lehetetlen ezt megszakítani.