segíts
Fotó: Makrai Richárd

Anya, segíts!

Ép ésszel ki feltételezné, hogy amikor a tinikorú lányunk hisztizik vagy a fiúnk tombolva dühöng, az valójában azt jelzi: Segíts!

Mi, felnőttek is sokszor érthetetlenül tudunk viselkedni. Mélyben megbújó, hosszú ideje gyűlő frusztrációk törnek ki belőlünk, sokszor nem ott és nem azzal kapcsolatosan, aki okozta a kellemetlen érzéseinket. Aztán ezt a dühöt hazavisszük, s ott adjuk ki, ahol a leginkább biztonságban érezzük magunkat.

Miért dühös?

Éppen így van ez gyermekeink esetében is. Ők is ott adják ki mérgüket, ahol leginkább biztonságban érzik magukat: a társaik körében.
Kiváltképp igaz ez, ha az otthoni helyzet okozza a frusztrációt. Ha otthon nincs valamiért biztonság. Ha most nincs, vagy a múltban nem volt. Egy-egy rossz szülői kapcsolat sokszor nem akkor jelenik meg a gyermek viselkedésében, amikor az folyamatban van, hanem, amikor már vége, s lecsillapodhatnának a kedélyek.

Ha a szülők kapcsolata napi feszültséget okozott valamikor a múltban, akkor ez viselkedészavarokat, ADHD tüneteket okozhat tinikorban. Ekkor kezd el a nemi identititástudat és a hormonok hatására a gyermek lába alól kicsúszni az a biztos talaj, amit ÖNMAGÁNAK gondolt addig. Változik a teste, nem érti, hogy szerethette azt a bizonyos dolgot még a múlt hónapban, ami most egyszerűen teljesen idegenként hat rá. Senki és semmi nem biztos ilyenkor, csak a szüői háttér lenne biztos… De ők szétszakadt családot hagytak maguk mögött, így még a napi veszekedések sem jelenthetnek állandó pontot. (Persze , aminek vége kellett szakadnia, az jobb úgy.)

Ilyenkor jó, ha tudunk nekik tudatosan nyújtani valami biztosat és örömtelit: járjon edzésre, legyen pontos napirendje, de ezen belül engedjük a megszokott, szeretett barátaival lenni, és hadd élvezze azt a hobbyt, amitől növekedhet önismerete és sikerélményeket szerezhet. Az időbeosztás megadja a biztonságos keretet, de ő dönthesse el, mi neki a szórakoztató.

Ésszerű és régről fakadó frusztrációk

A gyermek dühösségének van, hogy van ésszel felfogható alapja, s van, hogy nincs. Ismertem például olyan autista tüneteket produkáló, szuperokos srácot, aki, ha megkapta a neki szükséges figyelmet, nem volt vele semmi gond. De ha nem, ellehetetlenítette folyamatos tombolásával a tanórákat. Őt és vele együtt édesanyját 1 éves korában verte meg az apja, több alkalommal.
Ez a gyermek minden egyes dühkitörésekor segítséget kért saját maga és édesanyja számára. De igen kevesen voltak képesek ezt így értékelni a pedagógusok közül! Megjegyzem, megértettem őket is…

Manapság egyre több autista gyermekkel találkozunk. Közülük sok nagy- és dédszülőjéről kiderül, hogy komoly lelki traumákat éltek meg a háború alatt. Az unokán a háború dühe érezhető. Így, hogy nem ezéletbeli frusztrációról, hanem egy sejtmemóriás emlékről van szó, mélytudati terápiával és a nagyszülők élményeinek megbeszélésével, illetve az önértékelés növelésével lehet a belső feszültséget csillapítani a gyermekben.

Miért fél?

A szeparációs félelem fogalma biztosan ismerősen cseng. Ez nagyságrendileg 7-8 hónapos korban vagy az ennek megfelelő agyi fejlettség idejében éri el a gyermeket. Ekkor eszmél rá, hogy édesanyja és ő nem egyek, hanem két külön lény, és ez borzalmasan ilyesztővé teszi számára a világot. Ezek után nagyságrendileg 2-2,5 éves korban nyitnak annyira a világra, hogy már az otthonon, közvetlen családtagokon túli világ rémísztő. Ilyenkor tanulnak meg félni a szellemektől, a sötéttől, a zsákos embertől, rablótól és betörőtől, meg minden egyébtől, amivel riogatják egymást felnőttek és gyermekek…

Valójában azért FÉL, mert ekkor már kiesett az EGÉSZ érzéséből. Ez az ego üzembe lépésének ideje, itt a dackorszak és minden, ami az önző, csak magára gondoló kisgyermekre jellemző.

7 éves kor körül az első fogváltással kezd leválni édesanyja energiamezejéről. Innentől kezdve volna leginkább szüksége édesapjára, de legalábbis a vele való szeretetteljes kapcsolatra, hiszen ekkortól az apa energiamezejéből él, ezt dolgozza fel és utánozza le. Az apa mindig is inkább szellemi tanító szerepet tölt be a gyermek életében. Hölgyeim, jól nézzétek meg, milyen apát választotok gyermeketeknek!

Tinikorra kidolgozott túlélési technikái vannak. Ekkorra már uralkodni akar magán, berögzött, megtanult társadalmi, családi minták jellemzőek rá, amiket későbbi életében csak nagyon nehezen tud megváltoztatni. Ilyenkorra már vagy szeretetteljes vagy félelemteli kapcsolata van szüleivel. Pontosan tudja, ha menekülnie kellene otthonról, de nincsenek még eszközei hozzá.
Azt is tudja, ha nem jó irány neki az az iskola, ahová jár. Menekülni innen legfeljebb egy másikba tud, vagy elmegy dolgozni, ha elég nagy már hozzá. De önmagától már nem menekülhet.

Anya, segíts!

Kisgyermek korban még jobban anya szokott lenni a szövetséges. Az, aki segít neki elmenekülni apa dühe elől, vagy az, aki a gyereket védi. De sajnos, sokszor anya is olyan túlélési technikákat dolgozott ki, amiben a gyermek egy feláldozható tényező, ha például egy nagyobbacska gyermek feláldozásával a kisebbeket védheti meg. Ezért lehet az, hogy az anya nem mindig akar tudomást venni gyermeke segítségkéréséről.

Mégis, tegyük fel, hogy itt és most csakis gyermekükért ténylegesen tenni akaró szülők és pedagógusok tisztelnek meg gondolataim elolvasásával.

Váljunk a gyermek titkos tanácsadóivá, hogy bármikor megérezzük, ha jelzi felénk: segíts!

Alapjában véve a legjobb, ha a szülő őszinte, szeretetteljes, bizalmi viszonyt ápol gyermekével. Ekkor is előfordulhat, hogy a gyermek nehezen nyílik meg. Nem akarja mondani, nehogy megbántsa imádott szülőjét, egyszerűen, mert nem akar neki szomorúságot okozni.
Ilyenkor csak jön, sertepeltél, néz, figyel, majd elmegy. Aztán újra jön, de nem mond semmit. Mintha dolga volna, megint ott van, de valójában nem tesz semmi fontosat, csak szeretné, ha észrevennénk.

Ilyen kis bizonytalanságot egy egészségügyi probléma, például a kezeletlen gluténérzékenység is okozhat. Ekkor az ember szervezete nem termel elég szerotonint, ami az öndicséretet, így az önbizalmat hozza létre a test szintjén. Hiába él szeretetteljes figyelemben az ilyen gyermek, akkor is nehezen fejezi ki félelmeit.
Ezt a helyzetet könnyen feloldhatjuk, ha elkezdünk beszélgetni vele. Akár a saját gyermekkori félelmeinkről, amit az ő életkorában minket foglalkoztattak. Tehát nem faggatózunk, hanem saját magunkról beszélünk, majd megkérdezzük, ő mit gondol, hasonló helyzetben hogyan érezne viselkedne? Reakcióiból látható, ilyen vagy más jellegű dolog bántja-e őt?

Tanulnunk meg jól kérdezni! Ha ismerjük a barátait, tudjuk, kivel mit szeret közösen csinálni, kinek ki a barátja, hol voltak mostanában….akkor egy folyamatos beszélgetést hozhatunk létre, akár napi, akár heti szinten. Nem kell faggatózni, csak nagyjából legyünk képben, és akkor nem lesz nehéz megtudni, mi a baj.

Ha ez a bizalmi kapcsolat valamilyen okból akadályozott, nem tudott eddig még létrejönni, más jelekből kell olvasnunk.

Ami jeleket komolyan kell vennünk:
Gyermeknél észlelhető általános viselkedési gyanújelek
A gyermekbántalmazás és elhanyagolás
megelőzése, felismerése és kezelése módszertani levél alapján:

  •  kifejezéstelen arc, üres tekintet, szemkontaktus hiánya
  •  feltűnően készséges, túlságosan alázatos, engedékeny viselkedés
  •  túlságosan éber, vibráló, agresszív, válogatás nélkül figyelmet követelő ún. acting out)
  • a gyermek szokatlanul félénk, riadt, túlérzékeny a környezeti hatásokkal szemben
  •  bizalmatlan
  • különös félelem bizonyos személyektől, vagy bizonyos típusú emberektől, pl.: férfiak, katonák stb.
  •  elmenekülés otthonról
  •  alvászavarok, evészavarok
  •  regresszív viselkedés (alacsonyabb életkornak megfelelő
    viselkedéshez való visszatérés, pl. ujjszopás, ágybavizelés stb.)
  •  kivonulás, mindenen kívül maradás, elutasítás
  •  koraérett magatartás
  •  droghasználat
  •  depresszió, bűntudat, szégyenérzet
  •  váratlanul bekövetkező változások a viselkedésben
  •  öngyilkossági késztetés, kísérlet

A gyermekközösségben észlelhető viselkedési gyanújelek

  • gyenge kapcsolat a kortársakkal, barátokkal, kapcsolatépítési képtelenség
  •  korai érkezés az iskolába, késői távozás, hiányzás szinte soha,
    vagy éppen ellenkezőleg gyakori hiányzás
  •  passzivitás az iskolai és egyéb programokban
  •  koncentrálási, tanulási nehézségek
  •  iskolai teljesítmény hirtelen hanyatlása, váratlanul gyenge teljesítmény

További jeleket találhattok itt a szülői viselkedésről elhanyagolás vagy bántalmazás esetén.

Íráskép és annak háttere

A gyermek írása 3. osztályos korban kezd beszédessé válni. Szívesen ajánlom az ezen a linken található teljes cikket, amiből az itt leginkább érdekes részt kiemelem
https://www.grafologia.hu/single-post/2016/08/29/A-gyermekirásokról

A harmonikus személyiségű gyermek írásjellemzői

  •  Igyekszik követni a normaírást
  •  térfoglalása harmonikus
  •  nem lépi át a segédvonalakat
  •  kerek, telt oválok
  •  közepes nyomaték
  •  enyhe dőlésingadozás
  •  természetesnek látszó forrasztáspontok

A szorongó gyermek írásjellemzői

  • szűk térfoglalás
  • kisméretű írás
  • sovány, baltendenciás oválok
  • elfogyó, satnyuló alsó zónás hurkok
  • gyakori a kötésmódban a szűk árkád
  • kötetlenség
  • bizonytalan a segédvonalhoz való tapadása
  • rossz minőségű forrasztás, ragasztás

A deviáns gyermek írásjellemzői

  • a végletek megjelenése méretben,
  • irányban, alaki jellemzőkben
  • térfoglalása esetleges
  • erőteljes jobb dőlés
  • nagy nyomaték
  • durva vonalak
  • elkapkodott ékezetek és végvonalak
  • szögek megjelenése a középzóna alján és a kötővonalakon
    ( Ha túl nagy a nyomaték és tremoros az írás: szorongásra, érzelmi görcsökre utal.)

Az érzelmi zavarok- segítségkérő jelek: sok radírozás, maszatolás, ráírás, sok javítás, gyakori megállás= szorongás affektív zavarok miatt.

Kamaszírások ( 12-18 éves korig)

A hármas identitás megalkotásának kora: ebben az időszakban kell megalkotnia szexidentitását, én-identitását, pályaidentitását. Azaz ez a konfliktusok kora.
Kialakul az egyéni íráskép, automatizálódik az írás. Az íráskép függ a mentális érettségtől.

Mit tegyünk, ha szavak nélkül mondja: segíts!

Igen sokféle jelzést kaphatunk tehát akár saját, akár más gyermekektől. Az összes közül egy még nem jelent semmit. Mindenkinek lehet rossz napja, akár sorozatos nehézség miatt több tényezőt is felfedezhetünk valakin. Legfontosabb a kommunikáció megkezdése. Ha rosszkedvű gyermeket látunk, dicsérjünk meg valamit külsején, kicsit barátkozzunk, és aztán rákérzedhetünk, miért szomorű aznap. Lehet, hogy nem lesz válasz. Lehet, többet a közelünkbe sem mer jönni, hisz fél, hogy lelepleződik fájdalma. Ha mi tudjuk, amit ő, akkor bizony azzal muszáj neki is szembenézni.
Így nem szabad erőltetni. De általunk bizalmat élvező pedagógusoktól, családsegítőtől, családtagoktól igenis kell segítséget kérni. Azért óvatosan, hiszen közöttük lehet az is, akivel kapcsolatosan a gyermek titkolja félelmét…
DE, semmiképpen ne hagyjuk magányosan kínlódni! Éreztessük vele, hogy hozzánk fordulhat, keresünk neki biztonságos megoldást a problémájára.

Share Button

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük