Akasha KÓDFEJTŐ ADEPTUSOKRA VÁRÓ LÉTEZÉS

Akasha kódfejtő adeptusokra váró létezés

Az akasha a mindenségnek a minden test-beszéd-tudat-kvalitás-aktivitás, tehát az ember összes megnyilvánulási energiáinak a passzív lenyomatfogadó tárháza. Mindennek az értelme az, az eddigi kutatások szerint, hogy kalpák (világkorszakok) végén, amikor a nagy visszahúzódás megtörténik, összegződik minden benne kollektívan felhalmozódott tapasztalás és így az új kiáradás már az addigi kísérletek eredményeinek figyelembevételével sugárzódik majd ki. Az emanációk∗ a megnyilvánulatlanból a megnyilvánultba jutnak.

Úgy tűnik a Megalkotót, az egyedüli létezőt nem hozta létre senki, mindig önmagától működik. Nem köti sem tér, sem idő, sem semmilyen benne s általa létrejövő létforma hitrendszere vagy képzetvilága. Az emberi létforma tűnik a jelenlegi kísérleti lehetőségnek a továbblépésre (mivel a többi létforma éter és asztrál természeténél fogva inkább törleszt, nincs benne felsőbb mentál képesség mint a humanoidokban). Bár nem fog sokáig tartani, mert bizonyos részeiben csődöt mondott, más részeiben ez a létforma hasznos tapasztalati magokat tudott elültetni belé. Ezáltal gazdagodott az Őslétező.

Róla megtudni információkat azért nehéz, mert a személyiség és a személytelenség pusztán az emberi létforma karmikus képzeteiből ered, és Őt nem tudja utolérni senki. Sokan hiszik azt, hogy emberi létforma érzékelési keretein belül lehetőségük lesz, vagy a személyes, vagy a személytelen arcát megpillantani és kommunikációt kezdeményezni vele, de ez naív karmikus elképzelés, megmarad a fantáziavilágban. A vallások és filozófiák mind ennek a tévképzet fodrozódásából jöttek létre.

Az Őslétező ősi gnózistermészete, a tudást a mindenségről, a tisztább kísérleti lényein:

krisztus formák,
buddhák,
jógik,
táltosok,
sámánok,
mesterek…stb

keresztül megpróbálta és próbálja mindig folyamatában átáramoltatva ébreszteni a többi lényt, több kevesebb sikerrel. Úgy tűnik, hogy a régmúlt és a máig fennmaradt titkos társaságok, őrzik egy részét az átsugárzott tudásnak. De vagy nem tudnak még mit kezdeni vele, mert nincs még megfelelő értelmező dekódoló rész a lények között, vagy pedig már régóta felhasználnak belőle bizonyos technikákat, önző, sötét célokra, élvezve az elválasztódás élesítésének lehetőségeit.

A ránk, emberiségre váró szörnyű jövőben (ami már folyamatban van) a hatalmi struktúrák egyre elharapózódó rabszolgatartó uralmi darálójából csakis beavatott inkarnációk segítségével tudunk majd kijutni. Olyan lények lesznek ezek, akik a folyamatosan áramoltatott tudás felfogására és értelmezésére képes, megfelelő antennák és transzformátorok lesznek, akik az eddig felhalmozott kódokat is meg tudják fejteni majd.

AKASHA KRÓNIKA OLVASÁSÁNAK HÁROM FAJTÁJA

Fotó: Pinterest

Hogyha az akasha krónika olvasása érdekel, három dolgot kell tudnod. Minden egyes pillanatban az emlékeink belőle származnak. Az, hogy képesek vagyunk emlékezni, a bizonyítéka az akasha kapcsolatunknak. Ez minden emberi lény sajátja. Ez az egyik. A másik, hogy amint láthatjátok, mint az előző cikkben is egy kevert típus manifesztálódott.

A kevert azt jelenti, hogy a személyes emlékekhez és tanulmányokhoz automatikusan hozzáadódnak azok a plusz információk, amik nem tanultak, hanem az akasha kapcsolat magasabb szféra összetevőihez tartoznak. Ami annyit jelent, hogy ilyenkor az egyén simán az emlékezeteinek felidézése közben, normál tudatállapotban tapasztalja azt, hogy információk csatolódnak a gondolataihoz, amelyek kiegészítik azok hiányos részeit.

Ehhez pusztán befogadó állapot szükséges és konkrétan megindítani az emlékengrammnyomokat, majd hagyni folyni áramlani. Egy idő után olyan információk adódnak hozzá, amelyeknek sem a helyét hogy honnan jön, sem az eredetét nem lelni sehol. A “sehol”-ból jön, azaz az akasha éter emlékezettárából. Ne feledjük, a seholnak azt nevezzük, amihez nincsenek még kiépített érzékelő szerveink, de attól még azok valahol vannak. Ez az úgymond egyszerűbb, de előképesítést igényló megoldásai az akasha olvasásnak.

Ami bonyolultabb arról élő adást tartottam és az három szinten működik. Éter, asztrál és mentál szintjein. Éter: Mozgóképek áramlása, asztrál: érzelmek, érzések áramlása és mentál, magasabb szimbólumok, geometriai minták azaz univerzális elvek morfikus rezonanciáinak megjelenése.

A témáról tartott élő adásomat hamarosan itt tesszük közzé.

Tisztelettel: Szenge

∗ Értelmező szótár:

Adeptus: beavatott, mester

Gnózis: őseredeti tudás

Emanáció: kisugárzás

Ez is elősegíti a kódfejtést:

Káosz és rend násza

Bolygók analógiái – szimbólumok mindenfelé

Kedvenceink, mint velünk élő totemek

2 hozzászólás

  1. Amikor valaki inkarnációs programot visz tovább, akkor muszáj foglalkoznia az inkarnációs örökséggel. Hiába ego vagy nem ego. Feladat. Persze tudni kell kezelni ezt nem egoistán, ígyhát tanítás is.

  2. az inkarnáció lehetősége kényelmi-szellemi csapda, az egót erősíti /ezt lovagolják a vallások-papok-politikusok/, nem a tudás lehetőségét fejleszti. Ha nem vagy rá tekintettel többet megérthetsz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük