Aberrálódás és szexhiány okozta gyilkosságok
A mai nappal nem túl vidám témával készültem a számotokra, de azt gondolom, hogy érdemes beszélni róla. Sokféle gondolatot fogunk érinteni, mire összeáll a mondanivalóm lényege. Mielőtt belefognék, bemutatom azt a cikket, ami a fő motivációt adta a jelen írásomhoz, első lépésben ajánlom nektek is az elolvasását: A cikket az Index oldalán találhatod a linkre kattintva.
Kezdjük azzal az érdekes gondolattal, hogy bármilyen bizarrul is hangzik, de túl rég éltünk át komolyabb háborút. Pontosabban fogalmazva mi semmikor, de a nagyszüleink, akik még emlékeznek, lassan kezdenek sajnos teljesen kihalni. Hiába van számtalan film a háború borzalmairól, az emberekben mégis egyre növekszik a vágy, hogy újra átéljék. Növekszik a gyűlölet és a vágy, hogy odacsapjunk valakinek valahova, ezért egyre többen próbálnak ellenséget keresni maguknak. A legáltalánosabb emberi gondolatmenet pontosan úgy működik, hogy a saját nyomorunkért másokat akarunk hibáztatni. Ilyenkor elő lehet venni a politikusokat, a cigányokat, a zsidókat, a migránsokat, az oroszokat, az EU-t, de akár a melegeket, a családosokat, a poliamórokat, a vaníliákat és a BDSM-eseket is. Egy a lényeg, gyűlölet és ellenség legyen.
Elgondolkodtam azon, hogy miért lehetséges az, hogy az emberek a nyilvánvalóan szörnyűséges háborúzást előnyben részesítik a békével szemben. A válasz egyik fele, amit már említettem, hogy egyikünknek sincsenek olyan tapasztalatai, hogy milyen érzés a pincében kivárni a bombázások végét, vagy végignézni, ahogyan az ellenséges csapat egyik katonája fegyvert fog a halántékunkhoz, miközben másik kettő-három végigkeféli a feleségünket, a lányainkat és még a nyugdíjas anyánkat is. A tapasztalat hiánya azonban még nem minden, a másik ok az, hogy a háborúban hirtelen minden letisztul és értelmet nyer. A háborúban mindenkinek meg van a maga helye, tiszta az ellenségkép, tiszták a célok. A hatalmas szabadságot a legtöbb ember sajnos egész egyszerűen nem tudja kezelni, mert szükségük lenne valamilyen világos útmutatásra, ezért a hatalmas béke csak egyre frusztráltabbá teszi őket.
A következő pont a vallások eltűnése. Érdekes, hogy pont én mondom ezt, aki gyerekkorom óta lenéztem a vallások idétlen szabályait, de érettebb fejjel be kell látnom, hogy hatalmas rendező erő van a vallásokban, ami nélkül a káosz megint csak fokozódik. Tisztában vagyok vele, hogy a vallás mögé bújva lehet a legjobban elégedetlenséget is szítani, de most maradjunk annál a verziónál, hogy a vallások békés rendezőerőként vannak jelen és célt, meg értelmet adnak a “nyájuk” életébe. Nem állítom, hogy minden embernek szüksége van vallásra, de azt állítom, hogy egy hatalmas bázisnak tenne jót és adna célt valamilyen vallás gyakorlása.
A következő gondolat, a monogámia, a házasság és a családos élet “népszerűségének” a csökkenése. Mindez számtalan problémát okoz. Nem születik elég ember, sokan maradnak magányosak, sokaknak nem jut szexuális élmény az életében, ami hatalmas frusztrációt okoz. A rengeteg széteső család a gyerekeknek mutatott mintákon keresztül egyre több újabb és újabb széteső családot generál. A felnövekvő generáció azt tanulja meg, hogy nem létezik életre szóló elköteleződés, nem létezik harmonikus családi élet, és nem létezik érzelmi biztonság sem. Ehelyett megtanulják a gyors örömök hajszolását, a felszínességet, az elköteleződni képtelenséget és a külső értékek hajszolását. Félreértés ne essék, a külső értékekkel önmagukban semmi baj nincs, a baj az, amikor a külső érték mögött nincs belső érték, ami a stabil alapot adná. Amikor pedig belépünk egy ilyen felszínes világba, az még tovább növeli az emberek közötti különbségeket és gyűlöletet.
Mi történik?
Először is az emberek a vallásokat a maguk módján újra akarják teremteni. Ezért klikkekbe rendeződnek, amivel nem lenne baj, de elkezdenek utálni mindenki mást, aki nem az ő klikkjükben van (tisztelet a kivételeknek). Klikkekbe rendeződni lehet bármilyen szempontok alapján. Politikai nézet, szexuális szokások, használt autómárka, lakóhely, bármi. Ezek a klikkek rendkívül egyszerűen működnek, akik benne vannak, azok a jók, akik nincsenek benne, azok a rosszak. A klikkekbe rendeződés után pedig már jöhet is a háború valamilyen formája.
A végeredmény pedig egy aberrált világ, ahol mindenki vadul keresi a biztonságot és a szeretetet, de mindezt erővel akarja elvenni és nem érti, hogy miért boldogtalan mindeközben. A boldogtalanság viszont azonnal megerősíti benne az ellenséges csoport iránti gyűlöletet és a harci kedvet. Minél kevesebb a család és minél több a szexhez nem jutó férfiak száma, annál nagyobb lesz a fanatizálható réteg, pont mint a szélsőséges iszlám területeken. A fanatikus rétegből pedig egyre több olyan ember fejlődik ki, aki nem csak csendesen morgolódik mérgében, de meg is bünteti a környezetét a saját nyomora miatt. Pont, mint ahogyan tette a cikkem elején idézett cikkben is Elliot Rodger. A hozzá hasonló radikális férfiak létezése szomorú, de sajnos egy teljesen logikus jelenség és ha nem változik semmi, akkor csak egyre többen lesznek.
És itt érkeztünk el oda, hogy mégis mi lehet itt a megoldás?
Az én felfogásom szerint az, hogy a felnövekvő gyerekeknek rendes apa és anyaképük legyen. Amennyiben a saját szülők erre alkalmatlanok, akkor lehetnek külső HITELES férfiak és nők is. Szükség van olyan férfiakra és nőkre, akik utat mutatnak a srácoknak, hogy azok ne menjenek át káoszba. Ez az Elliot srác is azért jutott oda, ahová jutott, mert a gazdag producer apuka feltehetőleg nem foglalkozott vele eleget. Bizonyára a munkája elvitte az idejét, vagy csak simán nem volt kedve a gyerekhez. A szomorú eredmény elolvasható a cikkben. Minden szülőnek azt üzenem, ha leszarjátok a gyereketeket, akkor akár a következő Elliot is lehet belőle nagykorára. Hol érdemes kezdeni a gyerekkel való foglalkozást? Mondjuk a párotoknál. Ha jót akarsz a gyerekednek, szeresd jobban a párodat, aztán ülj le beszélgetni és foglalkozni a gyerekkel…
Éppen ezért azt is megoldásnak látom, hogy a hagyományos monogám kapcsolódás, a házasság és a gyerekvállalás nagyobb fókuszt kapjanak. Szükség lenne olyan párok hangjára, akik 10-20-30 éve szerelemben tudnak élni egymással, hogy megadják a hitet abban, hogy mindez lehetséges. Az a baj, hogy nagyon kevés a jó példa, és aki jó példa az is szépen csendben éli boldogan az életét. Velük kellene interjúkat készíteni és őket kellene a TV-ben mutogatni, meg az újságokba tenni. Az én szememben ők lehetnének igazi hősök, akik valódi és erős mintát tudnának adni a fiatalságnak. Jómagam elég jó mintának tartom a saját házasságomat, de mi még csak 12 éve vagyunk együtt, vannak nálunk sokkal “jobbak” is. Aki ismer ilyen párt, az küldje ide hozzám őket, csinálok interjút velük és kirakom a csatornámra a titkukat és a történetüket.
Gilján János életmód-, párkapcsolati és szexuál coach írásait a Boldogság és Szenvedély rovatunkban találhatod. Könyvének ajánlóját, olvasói véleményeket itt találhatsz.