Az agresszió, düh és a mindennapjaink
Persze, hogy fokozódik mindannyiunkban a feszültség!
Az egész kultúránk afelé megy, hogy egyre többet, egyre intenzívebben, egyre nagyobbat és egyre sikeresebben tegyünk! Ha ezt a lendületet nem éljük meg, akkor semmik vagyunk, értéktelenek és rabszolgák vagyunk csak – legalábbis a média, a marketing és a dalszövegek is ezt mondják. A technikai fejlődés is erre hajt, az egyre újabb, egyre jobb fejlettségű eszközök beszerzésére ösztönözve minket. Mindez elégedetlenséget szül felnőttben és gyermekben egyaránt. Természetes, hogy fokozódik a gyermeki agresszió! Hiszen fokozódik a felnőtteké is!
Ami nem kell, kidobjuk, lecseréljük, elfordulunk tőle. Változnak az emberi kapcsolataink is. Ismerős dömping közepette alig van igazi kapcsolatunk számunkra igazán értékes emberekkel!
Mi lehet a megoldás? A MIRON program tanácsadói együtt mondják el a cikkben véleményüket a helyzetről, és kipróbált megoldásokat is szolgáltatunk Neked!
Mi állhat gyermeki agresszió hátterében?
Tóth Attila nevelőapa, angliai magyar vlogger
Attól függ hogy hol húzzuk meg az agresszió értelmezési határát. Ha a fizikai agresszióig ér ez, akkor azt gondolom hogy a túlzott mértékű engedékenység az ok. Mert “az én gyerekem, nehogy baja legyen, inkább kapja meg”. A másik aspektusa pedig a “legyen neki jó, mert kényelmetlen, hogy hisztizik és mit fognak mondani az emberek”. Mindkettő kiváló táptalaj az agressziónak hiszen a gyerek azt veszi le ebből, hogy ez a sikeres taktika.
A szülők meg akarnak felelni a külvilág felé mintha az idegenek véleménye olyan tényező lehetne, ami a nevelési irányt mutatja.
Ok. A feltes jogos hogy mégis az én gyerekem, Mi lesz, ha kárt okoz magában vagy elszokik. Ha értelmes a gyerek és értelmesen van nevelve akkor ez nem lehet igazán gond. A gyerek meg fogja találni a határt, ahol meg kell állnia. De ezt nem lehet úgy, hogy ha hisztis, akkor akkor pofozzuk fel, vagy hagyjuk rá. Egy egészséges középút kell, ahol meg lehet beszélni vele a problémát.
Persze ehhez az kell hogy a szülőknek legyen erre kapacitása.
Cziráki Évi numerológus életmódi tanácsadó
Sok szülő, úgy hallottam, nem akar szigorú lenni a gyerekkel, amikor kicsi. Amikorra eljön az első dackorszak, gyakorlatilag kezelhetetlenné válik a gyerek. Nincs rendszer, nincs rend. Szerintem attól próbálják megkímélni szegény gyereket, amit ők szigorban megkaptak a szüleiktől anno. És mire rájönnek, hogy elcseszték, már nem tudnak rajta változtatni. A gyerek abba nő bele, ha raplizik és erőszakos, azzal mindent elér. Ezt csak tetézik az agresszív mesék és filmek. Kérdezhetnéd, hogy mi miért nem váltunk agresszívvé, legalábbis tömegesen. Egyszerűen amiatt, mert másképp lettünk nevelve. Következetes(ebb)en és tiszteletteljesebbre.
Ki lettünk engedve a játszótérre hogy ki tudjuk engedni gőzt. Nem értem igazán, hogy a szülők miért nem viszik a játszótérre a gyereket vagy mennek vele kirándulni.
Miért óvják őket mindentől?
Talán mert ők is elzárkóznak. Nem ismerik a szomszédaikat. Nem tudják kiben bízhatnak. Emiatt a gyereket se engedik mással játszani. Ergo a gyerek is bezárkózik. De mivel kapcsolatokra vágyik beszippantja a virtuális világ ahol szintén megjelenik az agresszió ,amit vagy maga vagy mások ellen fordít majd.
A téves én kialakulásától kezdve az összes többi frusztáción át hosszasan sorolhatnám, hosszútávon mennyi kárt okoz egy kisgyerek következetlen és rendszertelen nevelése, aminek csak egyik kimenete az agresszió.
Tóth Andrea fejlesztő pedagógus
Az biztos, hogy másabbak a mai fiatalok, mint az én időben 🙂, lehet agresszívebbek is. De hogy milyenek voltak 10 éve?? Nem tudom, akkor még nem foglalkoztam ezzel a dologgal! Viszont mostanában biztos hogy több erőszakról lehet hallani fiatalkorúaknál, mint régebben.
Tisztázzuk! Amit tapasztalunk agresszió, az a gyermek dühe vagy haragja?
Holocsi Fircsi lélektermészetgyógyász
Nagymértékben különbözik a két dolog egymástól, gyermek nevelés esetén.
Harag: valamire, vagy valakire való irányultsága a gyermeknek. nagyon nehéz megváltoztatni a gondolkodást úgy a gyermek, mint a szülő számára. Mindig a dühvel kezdődik. Írni fogok róla. A harag nagy teher és nem tudja a gyermek egyedül megváltoztatni az adott személyhez vagy dologhoz való szemléletváltást. Ebben az esetben a düh már elapadt és a gyermek egyedül marad a haraggal.
Ebben az esetben befordult, nem kiszámítható dolgokat tesz. Gyakori eset, hogy a család semmit sem vesz észre és az intézmények (óvoda, iskola) sokszor hívja be a szülőt, viselkedési problémák miatt. Ebben az esetben már nem tudjuk behatárolni a gyermeket. Csak egyféleképpen tehetünk érte, a pszichológuson kívül. Mindig legyünk jelen. Naponta egyszer együnk együtt. Mindig ugyanabban az időszakban. Ebből ne engedjünk. Amit leginkább javaslok, az, hogy menjünk el a gyermekkel enni valahová (egy fagyi is megteszi) és amennyiben bármi jelentkezik nála, az csupán düh. Enni pedig mindenkinek kell.
Düh: ingerlékenység és magába való fordulás a jele. Annak a dolognak a kiváltója, ami megakadályozza saját életvitelében, ill. személyekhez való viszonyulásában a gyermeket.
A dühös gyermek ellenálló és kétségbeesett. Nem lát kiutat személyes szenvedéséből. Leginkább a közvetlen környezete érzi és tapasztalja ezt nála. A család sokat segíthet abban, hogy természetesnek veszi a gyermek dühét és határokat szab a nevelésben. Akár házimunka, akár illemtan esetében. (gondolok itt a csúnya beszédre.)
A gyermekeinket hamarabb feldühíti akár három éves kor előtt, hogyha ragaszkodunk a saját elveinkhez. A mai, gyorsan fejlődő civilizáció erre már nem alkalmas. A kisgyermeknek már nem a nyaklógásra van szüksége, hanem a gondoskodásra. Nekünk pedig határokat kell szabnunk, hogy kevésbé sérüljünk. Ne hasonlítsuk őket magunkhoz. Ez egyszerűen lehetetlen. Első évükben több tudást szívnak magukba és több dologra képesek reagálni, mint mi öt éves korunkig.
A 8 év feletti gyermekek, már több tudással rendelkeznek, mint mi 18 évesen. Megszámlálhatatlan erőforrást és információt kell magukévá tenniük, hogy életben maradhassanak a gépek világában.
Mi szorulunk időnként az ő hozzáértésükre, és gyorsaságukhoz felzárkóztatnak, ha hagyjuk. A mai világban sok szülő próbálja a tradíciókat betartani, holott ők sincsenek jelen a dologban.
Nem lesz baj : Ne lógjunk rajtuk. Ne vonjuk be őket, amiben nem akarnak benne lenni. Próbáljuk meg elkerülni az érzelgősséget, mert ezzel nem tudnak mit kezdeni. Menjünk be a szobájukba, és amíg játszanak, csak feküdjünk az ágyukon és telefonozzunk. Vagy engedjük meg ezt fordítva.
A legfontosabb, hogy érzelmeinkkel ne terheljük le őket, de mindig legyünk jelen, ha szükségük van ránk. Minél nagyobbak, annál kevésbé. Minden esetben tartsuk be, amit ígértünk, és legyünk nagyon következetesek. Gyakoroljuk a kritikát és egyensúlyban a sikert is hagyjuk meg nekik.
Eddig is sokat foglalkoztak a témával, most kb. ötször annyit.
Folytatjuk
A MIRON program tanácsadóival itt ismerkedhetsz meg részletesebben.
Szerkesztette és az előszót írta:
baba- és szülőfejlesztő