Mazsolázó – cikkek a tudomány és pszichológia világából

Érdekességek a tudomány és pszichológia világából

Professzor Bókkon István által ajánlott írások a tudomány és pszichológia világából.

Beszélgetés Dr. PhD Magyar László fizikussal.

Sok emberrel beszéltünk, akik használják a fényt. Miután megtalálták a megfelelő partnert, egy monogám kapcsolatban a létezés nagyon magas síkjaira tudtak eljutni. A vibrációs állapot révén a monogámia egyre jobban működik már nagyon sok embernél. A több partnerrel fenntartott kapcsolatokban az ember hajlamos elfelejteni a becsületességet, és eltitkolni saját valóját: adsz egy kicsit itt, egy kicsit ott, mindenhol elhintve magjaidat. Jobb egy partnerrel kapcsolatban élni, ami persze nem jelenti azt, hogy mindörökre ugyanazzal a partnerrel kellene maradni.

Légy lojális, őszinte, légy együtt azzal, akivel éppen élsz, és tarts ki mellette, ameddig csak lehet ! Ha ez az egész életet jelenti, az csodálatos. Fejezd be a kapcsolatot, ha eléritek azt a pontot, amikor már nem a kommunikációról és egymás szolgálatáról szól a viszony, és amikor érzed, hogy a kapcsolatnak nincs jövője ! Keress valaki mást, aki a saját vibrációdra rezonál !

Az ajánlott cikket itt olvashatod

Magyarul beszélő indián törzsről itt olvashatsz.

Stern könyvei, előadásai, és a Gyermekkor Ökológiája nevű mozgalom – aminek ő az egyik zászlóvivője – nem az iskola kritizálását tűzte ki céljául, hanem egy a gyermekkel szembeni újfajta hozzáállás megerősítését. Ennek a lényegi elemei a „tiszteletteljes találkozás és a gyermek természetes adottságaiba vetett bizalom”. Ez egyébként elvileg elképzelhető szerinte akár a jelenlegi iskolarendszer keretein belül is. Az ember, aki soha nem járt iskolába írást itt olvashatod el

Komolyan kéne ezt venni! Káros a HPV oltás.

Éppen hétfőn beszélgettem erről a tapasztalt háziorvosommal. Meséltem neki, hogy HPV vírus természetesen jelen van az emberi bőrön, szájban és a bélben. A “jó” vírusok harcolnak a “rossz” vírusok ellen, és egy egyensúlyt tartanak fenn. Az oltás felboríthatja ezt az egyensúlyt. dr. Diane Harper, a HPV elleni oltás egyik vezető kutatója a 4. Nemzetközi Oltóanyag Konferencián beszédében, mely eredetileg az oltások előnyeit reklámozta volna, 180 fokos fordulatot vett, amikor a lelkiismerete megnyugtatását választotta a halálos oltásokkal kapcsolatban azért, hogy „éjszakánként képes legyen aludni”. Tehát nem hogy rákellenes hatását nem tudták igazolni a HPV oltásnak, hanem rákot és egyéb idegrendszeri, stb. betegségeket előidéző hatását igazolták.

A méhnyakrák esetleges növekedésének okai, inkább a szexuális promiszkuitás, illetve a fanszőrzet borotválása vagy gyantázása, amely megnövelheti a különféle bőrfertőzések kockázatát, mert borotválás közben mikrosérülések keletkeznek a bőrön. Célszerű valamennyi fanszőrzetet meghagyni és fazonra vágni, mert ez a biztosít valamennyi mikrobiális védelmet. Alábbiakban néhány tudományos link a témáról. 

Egy új Oxford Egyetemi tanulmány szerint a gyermekek 16 hétig szedtek Omega 3 telítetlen zsírsavat (DHA) és egy órával aludtak többet naponta. A legtöbb DHA a szemben (retina) és az agyban található és alapvetően szükséges az összes agyi folyamathoz. A cikket angolul itt érheted el.

Szükségünk van farmeros és tornacipős szentekre. Szükségünk van szentekre, akik moziba mennek, zenét hallgatnak, és barátaival sétálnak. Szükségünk van szentekre, akik Istent teszik első helyre, de az egyetemen is kitűnnek. Szükségünk van szentekre, akik időt találnak a mindennapi imára, és képesek a tiszta szerelemre, vagy a tisztaságot megszentelik… Ferenc pápa üzenetét a linken érheted el.

A munkahelyi teljesítmény javítása és a dolgozók egészségmegőrzése érdekében Finnországban azt szorgalmazzák a szakszervezetek, hogy munkaidőben alhassanak a dolgozók – írja a filantropikum.com. A szakszervezetek szerint egy 30 vagy 60 perces délutáni alvással növelhető a hatékonyság, ami végső soron a munkaadóknak is jó. A hírek szerint Finnországban már egyre több cég érdeklődik a délutáni alvásprogram iránt.

Valamikor régen a Japánok kísérleteztek a munkahelyi alvás bevezetésével. Kevesen tudják, hogy a természetes cirkadián alvás mintázatunkban, 12 után van egy nagy hullám, amikor mindenkinek jól esne kis alvás. Ezt a modern társadalmak végképp elnyomták. Pedig ez az egészséges élethez tartozna, azonkívül, a munka hatékonysága napközbeni vagy délutáni 30 perces alvás után sokszorosa. Valamikor a vidéki parasztok, főleg nyáron, mindig aludtak dél körül 1-2 órát, ami nem csak a legmelegebb napszak miatt volt.

Itt olvashatjátok a cikket a finn újításról a munkahelyi teljesítmény javítása és a dolgozók egészségmegőrzése érdekében

Érzelmi fájdalom-táblázat

prof. Bagdi Emőke: Minden gyereknek meg kellene tanítani a befelé figyelést. Az írást itt olvashatod.

Érdekes gondolatok. Attila DrErdofi Szabo biofizikus barátom, akivel sok éve kutatok, engem is megemlített , a 22-ik percnél. De végig hallgassátok mert érdemes, tényleg.

December 15, 2018,
Research conducted by Hungarian neuroscientist Istvan Bokkon suggests that phosphenes occur when biophotons in our eyes are triggered. So think of a phosphene as a phantom light that occurs when certain stimuli (like rubbing your eyes) generate biophotons within the visual system. Prof. Bókkon István cikkét angolul itt találod.

Az univerzum nagy titka: fehér lyukak, ahol visszafelé megy az idő. 

Az orvosprofesszor megmondta: stressz, az irigység, és a félelem a betegségek oka. Itt pedig olvashatod is.

Petőfilive – Örökölt sors – traumák, melyeket generációk cipelnek

A videót itt láthatod.

Egy ki elgondolkoztató

A balesetekben rejlő üzenet(ek)

A HÍVŐ TUDÓSOK

“Sokat imádkozom, hogy megkapjam a Jóistentől azokat a tiszta gondolatokat, amelyek tudományosak.” Dr Csókay András, idegsebész

Megjegyzésem: A szocializmusban hétköznap mindenki kommunista volt, bár hétvégén a bátrabbak templomba jártak. A tudósok a tudományos cikkekben tagadják a teremtő létezését (mit tehetnek, nem publikálnák a cikküket), bár közben imádkoznak. Sőt, mikor nyugdíjba mennek, már bátrabban írnak a teremtésről.

A magyar és a nemzetközi sajtó is élénken követi a bangladesi sziámi ikrek szétválasztását, amelyet egyedül egy magyar orvoscsoport vállalt el. A két éves kisgyermekek immáron Budapesten várják a műtét-sorozatot, amelynek vezetője Dr Csókay András, idegsebész. Vele készült cikket itt olvashatod.

„Szenvedtem, boldogtalan voltam, depressziós, a gyerekeim féltek tőlem” – dr. Máté Gábor orvos és pszichoterapeuta nemcsak magát tartja figyelemzavarosnak, de gyermekeit is ADHD-val diagnosztizálták. Meggyőződése, hogy az első évek alapjaiban határozzák meg későbbi személyiségünket. A cikket itt érheted el.Egy idézet kedvcsinálóként:

“Holokauszt-túlélő vagyok. Tudatosan nem emlékszem arra, amikor tizenegy hónapos koromban anyám átadott egy keresztény nőnek, hogy így mentsen ki a gettóból, de az emlékezet bennem van, és amikor a feleségem nem úgy reagál rám, ahogyan én szeretném, akkor ezt a szívemben érzem. Ez az emlékezet. Amikor fellép bennem a fájdalom, akkor tudom, hogy nem a máról van szó. A felháborodás, a harag, a fájdalom, ezek nem jelenkori érzések, hanem ilyenkor tör fel bennünk a gyerekkor. Ezt pedig fel lehet dolgozni.

Be kell látnunk, hogy a magyar népet és egyes magyar embereket is sok történelmi trauma érintette a távoli és a közeli múltban is. Ezeknek hatásai fellépnek a mai napig a sok depresszióban vagy a szélesen elterjedt alkoholizmusban. És ezt a traumát átadjuk egy generációtól a következőre, ameddig nem ismerjük fel és nem dolgozzuk fel őket — mint egyének és mint egy társadalom is. Nehéz kihívás, de lehetséges.”

“Három anyák napi történet arról, hogy megszületésünk élményét magunkkal visszük. S ha ez traumatikus volt, rajtunk áll, hogy feldolgozzuk, és a helyére tegyük, hogy ne gátoljon minket a továbbhaladásban.” Orosz Katalin pszichológus írása itt érhető el.

Ez nagyon jó, a link, csak adott csigolyára kattintasz és JÖNNEK a Hatás, a Tünet és a LELKI OKOK.

Leszületés előtt

Olykor az is lehet, hogy ugyanazok lesznek a szüleink, mint akik az előző életükben is…Mielőtt leszületnénk a Földre, saját magunknak választjuk meg azt is, hogy milyen leckéket szeretnénk megtanulni a földi életünk során, ehhez mérten pedig kiválogatjuk azokat a lelkeket is (szülők, barátok, családtagok formájában), akik segítenek majd az utunkon. .. voltak. Így választ a lélek családot.

Nem is annyira rossz, vizsgáld meg magad e szerint is. Csillagjegyed megmutatja, mi áll boldogságod útjában.

JAJ DE SZERENCSÉTLEN GYEREKKOROM VOLT. 

Aki a rosszat, dühöt stb. nem vállalja fel, az a boldogságot, harmóniát se kapja meg!

Ja de szerencsétlen gyerekkorom volt. Mindenki a múltban tapicskol, így folyamatosan visszagenerálja azt. Hellinger szerint, foglalkozz a múlttal, nézz rá családállítással, éld át a fájdalmakat, merd kifejezni, hogy utálom az anyámat, apámat, düvel, e nélkül nem tudod elengedni a múltad érzéseit. Éld át múltad, püfölj egy párnát, szidj, káromkodj, haragudj, aktívan, ne csak néha passzívan hisztizve, kiabálva adott szülővel személlyel élőben, az nem segít, hanem aktívan egyedül.

Meg kell érteni mi miért történt és elengedni. Amíg nem érted, hogy mi miért történ, addig nem tudsz megbocsájtani. Fejezd ki a borzalmas szituációkat, amiket átéltél és engedd el. Nem tudod megoldani a szüleid dolgait, életét se, az nem a te dolgod. A gyerekek nem felelősek szüleik nehéz életéért.

A megbocsátás – csapda. Megbocsátás gyakorlata helyett aktív elengedés.
Alább egy érdekes írás a lenti gondolatok kapcsán, érdemes elgondolkozni ezen.

A KANNABISZ TELJESEN TÜNETMENTESSÉ TESZI A CROHN-BETEGSÉGET, MELLÉKHATÁSOK NÉLKÜL – MUTATJÁK A KUTATÁSOK

A küzdelem vége

Az alábbi megfogalmazás nem más, mint átadom az irányítást a teremtésnek. Ez a legyen meg a te akaratod másképpen fogalmazva. De úgy is el lehet képzelni, hogy egy magasabb nézőpontból jobban át lehet látni és rendezni a helyzeteket. 
Newton III. törvénye az erő-ellenerő törvénye szerint minden erővel szemben fellép egy ugyanakkora, de ellentétes irányú erő az anyagi világban. Hát valami ilyesmi a küzdés a harc, legyen az lelki vagy fizikai vagy szellemi.
n az egyik legnehezebb életfeladatunk, abbahagyni a küzdést sok életterületünkön, utálat és dühöngés helyett felvállalni, elfogadni, ami volt és átadni ellenállás nélkül az irányítást úgy hogy közben persze figyelünk a belső megérzéseinkre.

“A létezés türelmesen vár.
Amikor azt látja, hogy magad próbálkozol, ő nem szól bele – csak vár.
Akár a végtelenségig is várhat, hiszen a létezésnek nem sietős.
Ő maga az örökkévalóság.
De abban a pillanatban, hogy már nem küszködsz tovább, hogy felhagysz minden erőfeszítéssel,
az egész létezés megindul feléd és beléd hatol.
Ekkor először kezdenek el megtörténni a dolgok.”

/Osho/

Olvass tovább

Az újszülöttel szeparációjának hatásáról

Az elme a medicina ­fö­lött (Mind over medicine) című könyvében Rankin doktornő több száz tanulmánnyal támasztja alá elméletét, mely szerint a szellem igenis gyógyítja a testet. Kutatásai során egyértelműen bebizonyosodott, hogy a gyógyszerezés nélküli gyógyulás nem csupán a páciens közérzetének javulásában nyilvánul meg, az objektív, klinikai kórkép is jelentősen javul. Az elme minden kórral végez

Átírja a gyerekek génjeit a lelki és testi bántalmazás

Ezekről is érthetőn lesz szó, A MEGÉRTÉS ISKOLÁJÁBAN, mivel ez az egyik fő tudományos kutatási területem. A trauma kitörölhetetlen nyomait találták a DNS 12 régiójában azoknál a férfiaknál, akik gyerekként lelki, testi vagy szexuális bántalmazást szenvedtek. Természetesen ez mindenféle traumára igaz, különböző mértékben és nemtől függetlenül. el. Itt egy cikk erről.

A szorongás világa, felnőttek és gyerekek egyaránt a fejlett világ szorongásiban. Ezekről is érthetőn lesz szó, A MEGÉRTÉS ISKOLÁJÁBAN. A magyar gyermekpszichológus megrendítő beszámolója

A nők a nyakukban hordják a lelküket?

Érzelmi fájdalom táblázat

Érdemes elolvasni, na jó ennél is bonyolultabb, de nem rossz írás. Ja és ezt nem említi, hogy több év önmunka, módszerek, főleg ma még alternatívnak nevezett módszerek alkalmazása.  Úgy szeretünk felnőttként, ahogyan minket szerettek gyerekként

Jó cikk. Kis történet hozzá, Falus neves professzorunk, aki ajánlotta is a 2014-es cikkem, maga írta, akkor jött rá az epigenetika igazi jelentőségére, mikor olvasta a cikkem.
Bókkon I, Vas JP, Császár N. (2014) Gondolatok a szabad akaratról az epigenetika, a transzgenerációs trauma átvitel és a tudattalan folyamatok tükrében Magyar Pszichológiai Szemle, Hungarian Review of Psychology 69. 4/8. 797–819. A szülők traumája hat az utódok egészségére – a rejtélyes epigenetika

ELKÖTELEZŐDÉS GÁTLÁS A MÚLTBÓL avagy elköteleződési félelem (nem hiszem el, hogy szerethető vagyok) a szülői minták vagy az ősök kapcsolati mintái miatt

Ez a kis történet,a megosztott forrásból kapcsolódik Szilasi Andi lentebbi őszinte írásához, hogy a “hiba” mindig a mi készülékünkben van. Az én olvasatomban a leírt szavak alapján, Andi nem tudta a szeretetet fogadni, aminek gyökerei nyilván a múltból erednek. A SPIRITUÁLIS TÜKÖR SZÓ FÉLREVEZETŐ, mert a tükör vagy azt tükrözi, ami benned van, vagy éppen az ellenkezőjét!!!!!! Lehet több férfi is szerette volna Andit, csak ő nem fogadta el ezeket tudattalanul és inkább elüldözte őket.

“Sok esetet említhetnék, de ami elsőre eszembe jut: egy hölgy keresett meg azzal, hogy elakadtak a párjával, és nem tudtak elköteleződni egymáshoz, családot alapítani. A CSALÁDÁLLÍTÁSBÓL PILLANATOK ALATT LÁTSZOTT, HOGY AZ ANYAI DÉDNAGYPAPÁJA ÉS DÉDNAGYANYJA PÁRKAPCSOLATÁT KELL FELÁLLÍTANUNK. KIDERÜLT, ANNYIRA UTÁLTÁK EGYMÁST, HOGY KÜLÖN SÍRBA, SŐT, KÜLÖN FALUBAN VOLTAK ELTEMETVE. A KLIENSEM ÉS PÁRJA KÖZT OTT VOLT EGY MEGMAGYARÁZHATATLAN FESZÜLTSÉG, AMI NEM VOLT INDOKOLHATÓ A KETTEJÜK KAPCSOLATI TÖRTÉNÉSEIBŐL.

A kliensem az állításban szembenézett a dédszüleivel, tiszteletét fejezte ki a sorsuk iránt. Családjából senki sem tudott arról, hogy családállítás történt, azt sem tudták, hogy az micsoda. Két hét múlva a hölgy 91 éves nagybátyja felhívta az állító anyukáját, hogy fektessék össze a mamát meg a papát egy sírba. Ez meg is történt: a dédszülők harmincöt éve fennálló helyzete változott meg az exhumálással. Azóta a hölgy élete is megoldódott, férjével és kisfiukkal szép családi életet élnek.”  A Hellinger féle-családállítás

Elgondolkoztató írás, bár a valóság még ennél is bonyolultabb, ahogy tapasztaltam, persze egyik alapvető alap a szülői gének és a nevelés. Ehhez még jön legalább 3 dolog: Inkarnáció (előző életekből átszivárgás), karma, halott lelkek. Bocsáss meg neki! A cikket itt találhatod

Amikor a lélek szenved

Egész jó kis írás! “a traumák, fájdalmak megtörténte önmagában még nem szolgálja a fejlődést. Csakis akkor válhat a negatív élmény erőforrássá, ha az feldolgozásra kerül. Ez maga a transzformáció, vagy más néven lelki alkímia. Ehhez pedig szükséges lépés szembenézni azzal, ami történt. Sok, önmagát spirituálisnak nevező ember úgy szeretné megúszni, kihagyni a gyerekkor feldolgozását, hogy a megvilágosodás kutatására, vagy magasabb tudatállapotok hajszolására helyezi a hangsúlyt. Ha csupán lelkünk tökéletes, határtalan aspektusával azonosulunk, akkor simán megúszhatjuk a jelen életünk eseményeivel, fájdalmaival való szembenézést. “A folytatást itt találod.

A nyelv, amit beszélünk, befolyásolhatja, ahogy a világról gondolkodunk, az új kutatások szerint

Ezt már régóta mondom, mivel a tudatalatti képekkel gondolkozik (fő kutatási területem) a nyelv egy absztrakció, ezért van hogy miden embernek, kicsit vagy nagyon, minden szó mást jelent a tapasztalatoktól és az ehhez kapcsolt érzelmektől függően. A nyelv, ami az egohoz direkt kapcsolódik, az ÉN. A nyelv egy szoftver, így érthető, hogy a különböző nyelvek eltérő szoftverek. Egyes nyelvek analizálók, mások integrálók-analógiás (a magyar ilyen). A szavaknak döntő jelentősége van életünkre, ezért nem mindegy mit, hogyan gondolkodunk, visszahat ránk. A spontán beszélgetésekből, írásokból ki lehet olvasni sok problémádat, a szavakban rejlenek (vagy éppen a ki nem mondott szavakban). Erről is igen sokat beszélünk majd a sulimban. Figyeld folyamatosan szavaidat, beszédedet (vagy mások beszédét), olvasd el leírt dolgaidat, sokat segít feltárni önmagad. Itt olvashatsz többet erről angolul. Itt pedig magyarul.

A magány szó szerint leépíti az agyat, a kutatások szerint.

Bármit, amit nem használunk elkezd leépülni, pl. izmok. Ha agyunkat nem használjuk, az is egy idő után kezd leépülni, persze mindenkinél eltérőek a folyamatok. Aki egyedül él sokáig, javasolt neki, hogy önsajnálat helyett olvasson, gondolkozzon, hobbit találjon, és néha próbáljon meg beszélgetni, a mai technika megengedi ezt, otthonról is. Az angol nyelvű cikket itt olvashatod.

Egy nap alatt annyi inger ér minket, mint egy középkori embert egész életében, vagy a szüleinket egy hónap alatt érte fiatalkorukban.

Hogyan lassíthatsz le te is?

  • Állíts fel határokat, tudj nemet mondani!
  • Legyenek prioritásaid és egyszerre csak egy dologgal foglalkozz!
  • Szerezz be egy anti-határidőnaplót!
  • Ne félj attól, hogy lemaradsz!
  • Ne akarj mindent azonnal!
  • Tedd le néha a telefont, állj fel a laptoptól és menj ki a természetbe! Bővebben a Szereltek Magyarország oldalán olvashatsz erről

Epigenetika – a családod Benned él tovább

Transzgenerációs hatások: érzések, melyeket felmenőinktől örököltünk a Bien.hu oldalon

“A viselkedési zavarok, betegségek, függőségek mélyén gyakran szintén ilyen, a tudattalanba temetett és megörökölt tapasztalatok állnak. A családi szégyen, bűntudat, reménytelenség és harag is öröklődhet, éppen azért, mert annak idején nem kaptak teret a fájdalmas érzések. A nehéz eseményeket gyakran csend, titok, tagadás és leválasztás övezi. Sokszor halljuk, hogy ami volt, elmúlt, de sajnos mindaz, amiről egyszer nem volt szabad beszélni, amire nem volt szabad gondolni, az nem tűnik el nyomtalanul, hanem rémálmok, depresszió, szorongás, testi tünetek és veszélyes választások formájában nyilvánul meg később. Szerencsére azonban nemcsak az vagyunk, amit örököltünk. Az epigenetikus és transzgenerációs hatások alól fel tudjuk szabadítani magunkat a családállítás és a pszichoterápia segítségével. Át tudjuk alakítani a személyiségünket, hogy boldogabb, egészségesebb életet éljünk. ” Itt találod az írás. 

Ez egész jóóó! Ön vajon melyik ősének a sorsát éli?

Még keveset tudunk a második agyunkról. Az Origó cikke

Figyelmeztetést adtak ki a kardiológusok: halált okozhat az energiaital. És milyen érdekes a magyar energia ital neve, HELL, azaz pokol. Megint csúcsra vittük az amerikai butaságokat. Miért kell mindent majmolnunk, ami külföldi, országos önbizalom hiány, ami magyar az vacak, na tényleg ez az információs mezőbe azt okozza, hogy tényleg vacak lesz ami magyar.

No comment. A cikket itt olvashatod.

„Virtuális autizmus”

Egy új klinikai tanulmány szerint azok a gyermekek, akik túl sokat néznek TV-t, játszanak videó játékokat, komputereznek, az autizmushoz hasonló tüneteket mutatnak. Ez szerintem valamennyire érthető, hisz az autizmus tipikus jellegzetessége a vizuális és verbális integráció meghibásodása. A gyermek, mikor csak vizuálisan egyedül ül és játszik, akkor egy belső világába szorul (nincs társas viszony). Továbbá, szerintem, ez valamennyire a felnőttekre is igaz, a komputer elmagányosít különböző mértékben, így a Face is, amit használunk.

A tanulmány szerint, mikor a szülők pár hónapig megvonják a TV, a komputer játéklehetőségeket a gyermektől, akkor visszaáll a gyermek normális állapota. Ki tudja, hogy a magányos komputer (játék) világ mennyire járul hozzá, mennyire öröklődik az ADH kifejlődésében, növekedésében. Az USA-ban 1975-óta 100-szorosára nőtt az autizmus gyakorisága, jelenleg majdnem minden 48-ik gyermek az autizmus valamilyen típusában szenved. Az angol nyelvű írást itt olvashatod.

Érdemes elolvasni, hosszabb felsorolás, de jó, és ki ki gondolkozzon el magán, gyermekén, stb. persze csak ha kedve van.

—-Akit nem hallgattak meg, az gyakran locsog és bohóckodik, izgága és vibrál, így generál magának bármi figyelmet…
——Akinek kicsiként nem számított otthon a véleménye, akit lebecsültek, az kényszeres fontoskodással, okoskodással, vagy nagyképűséggel, felsőbbrendűséggel próbálja pótolni mellőzöttségét….
—–Akinek gyermekkori produktumait nem értékelték a szülők, az majd teljesítménykényszerrel próbálja kompenzálni azt, hogy majd egyszer, valamikor, úgy veszik észre őt, mint aki tud és ér valamit….

—-Akit egy szülő (lustaságból, önféltésből, féltékenységből) nem tartott méltónak arra, hogy bármi tudást kapjon otthonról, az nem fogja keresni saját fejlődését, az leszokik arról, hogy képességeit kibontva, több is lehessen….
—-Akinek nembéli szülője, bármiben rivalizált a gyermekével, az nemi alul-értékeléssel fog küzdeni….
—-Akit gyakran túlféltettek, az elhiszi, hogy ő gyenge és kiszolgáltatott, így az –nehezen fog egyedül boldogulni és nem hisz majd saját erejében….
—-Akit ritkán, vagy soha nem ringattak, ölelgettek, puszilgattak, annak még azzal is nehézkes lesz testi kontaktust megélnie, akit közel érez magához…. A Facebookos bejegyzést itt találod

“Helikopter szülők”, egész jó cikk, bár a valóság ennél is komplikáltabb. “Egyre több a magatartási problémák miatt nehezen kezelhető gyermek az általános iskolákban. Az ok pedig nem az otthoni elhanyagoltság, a családi figyelemhiány, éppen ellenkezőleg: a probléma a túlzásba vitt gondoskodás és a gyermek jövőjének erőszakos szem előtt tartása – állítja Amanda Gummer, a brit pszichológus.”

 

Ian Stevenson pszichiáter évtizedeken keresztül foglalkozott a lélek halál utáni létezésének témájával, túllépve a halálközeli élményeken. A virginiai egyetem pszichiátriai tanszékének vezetője elismert szakember volt, több száz szakmai cikket publikált, tehát a tudományos hitelességéhez, igényességéhez nem fér kétség. 
A Kutatóközpont írását itt olvashatod.

Beszélgetés Feldmár Andrással. Szerintem érdemes végig olvasni, érdekes gondolatok vannak benne.
Az LSD-vel betörhetünk egy olyan helyre, amit nem érdemelnénk meg.

Üdvözlök mindenkit! Én egy pszichopata vagyok.

Ez elég szuper 🙂
Mitől lesz könnyebb az életed egy elismert orosz pszichológus szerint?

A WHO szerint körülbelül, 450 millió mentális beteg van a világon (nyilván fejletlenebb országokban nehezebb felmérni), ez legalább 500 milliót jelent. Jelenleg hülyül a világ, és előbb vagy utóbb téged vagy családod valamely tagját is eléri, nagy valószínűséggel. Mi a fene történik?

A világon jelenlegi becslések:  Demencia 47.5 millió, Schizophrenia 21 millió, Bipolar affective disorder 60 millió, Depresszió-krónikus aggódás 322 millió, autizmus 4 millió csak az USA-ban, a világban legalább 20 millió lehet, stb. EGY ÚJ CIKKÜNK a kórházi szülésről egy igen komoly nemzetközi tudományos lapban. A cikk címe magyarul: A születéskori anya-újszülött szeparálás a kórházakban: Egy lehetséges rizikó faktor az idegrendszeri fejlődési zavarok kialakulásához?

Mi a baj a vonzás törvényével, miért nem működik?

Egy új tudományos cikk, amely meta-analízist végzet 15 már előzőleg publikált kutatásokat összegezve, azt találta, hogy átlagban, nincs szignifikáns különbség, hogy ha valakit egy terapeuta kezelt kognitív viselkedés terápiával Cognitive Behavioral Therapy (CBT) , vagy pedig az alany önsegítő könyveket olvasott vagy online programokat ezzel kapcsolatban. Szerintem, úgy tűnik, a pszichoterápia értéke jelentősen csökken, és a tudomány is nagyon-nagyon kicsit hajlik már az alternatív módszerek felé, legyen az például meditáció, stb. Erről a cikket angolul itt olvashatod.

A világ két vezető agy és tudatkutatója Koch and Tononi beszélget a Dalai Lámával (2 órás angol beszélgetés is látható az oldalon), és hajlanak arra, hogy a tudat mindenhol ott van és egy alapvető tulajdonsága a valóságnak, a mindenségnek. A linkre kattintva érheted el.

THC-kezelés (a kannabisz hatóanyaga) hatására egereknél az idős agyak megfiatalodtak, míg a fiatal agyak megöregedtek. A cikk itt olvasható.

Yale Egyetem kutatói ezt a szabad akarat kérdéskört feszegetik a Psychological Science című szaklapban. A kutatók vizsgálatai szerint a szabad akarat pusztán illúzió, a saját agyunk hallucinációkat keltvén elhiteti velünk, hogy a döntéseinket mi magunk hozzuk tudatosan, de valójában a dolgok már korábban, a tudatosulást megelőzően elhatározódtak.
A link az Origó oldalán nyílik meg.

Kínai kutatók sós tengervízben hajtottak végre teleportációt.






Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.