Szintentartás
Egy érdekes, de kicsit lazább témát hoztam nektek mára. Az élet valamennyi területére jellemző az a hozzáállás, hogy csak a folyamatos fejlődés a jó, minden változik és ami nem fejlődik, az hanyatlani kezd.
Ez alapvetően egy jó gondolat lenne, de többekkel is találkoztam a sport világában, akik azért hagyták abba a sportot, mert azt érezték, hogy már nem tudnak fejlődni benne. A szintentartás kevés volt nekik.
Hogy miért zavar ez engem? Csak gondoljatok bele. Ez a gondolkodásmód ahhoz a feltételhez köti a lelkesedést, hogy változás és fejlődés legyen. Ha tehát nincs fejlődés, akkor az egész tevékenység értelmetlen és fölösleges csinálni. Talán vannak közöttetek, akik még most sem értik, hogy miért baj ez, ezért elmesélem a saját példámat.
Én 2009 októberében kezdtem konditerembe járni apukámmal, és azóta is járunk mindketten. Igazából számottevő fejlődést csak az első évben voltunk képesek felmutatni. 7 évvel ezelőtt is 140 kiló volt a maximum, amit ki tudtam nyomni fekvenyomásban és most is annyi. Persze történtek kisebb fejlődések itt-ott, de igazi számottevő eredmény nem volt azóta. Bele lehetne kötni szakma szempontból az edzéstechnikánkba, de most nem erre szeretnék kitérni. A mondanivalóm lényege, hogy mi az 1 évnyi fejlődés után úgy toltuk végig lankadatlan lelkesedéssel a maradék közel 8-at, hogy csak minimális fejlődéseket tudtunk itt-ott felmutatni.
Miért nem ment el a motivációnk? Arra gondoltunk, hogy így is sokkal jobbak vagyunk, mintha nem edzenénk, és ha abbahagynánk az edzéseket, akkor visszaesnénk a régi szintünkre. És itt jön be a képbe mondanivalóm lényege:
Ha elértél egy jó szintet bármiben, akkor rengeteg energia csak megtartani, vagyis szinten tartani magad abban, amit elértél. Ha nem tudsz tovább fejlődni, akkor motiváljon az, ha nem teszel semmit, akkor visszafejlődsz.
Hogy jön ez az egész a párkapcsolatokhoz? Vajon egy friss szerelmes pár mit mondana, ha megkérdeznék őket, hogy akarják-e szinten tartani a jelenlegi szerelmüket életük végéig? Hát persze, hogy akarnák a legtöbben. Én azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy ne adjunk fel egy számunkra kedves területet csak azért, mert éppen nem tudunk benne fejlődni. Gondoljunk arra, hogy a szintentartása valami jónak sokkal jobb, mint visszaesni egy rosszabb állapotba.
Mi pár éve fejlesztettük a kapcsolatunkat a feleségemmel, sikerült valóban új erőt és lelkesedést belevinni az érzelmeinkbe és a kapcsolatunk dinamikájába. Viszont az eltelt pár évben az egymás iránti érzelmeink nem változtak vagy fejlődtek számottevően. Persze folyamatosan alakul és változik a kapcsolatunk, de nem mondanám azt, hogy mostanában nagyon fejlődne. Inkább oldalra lépünk, mint előre, és ez egyáltalán nem baj. Egy elég jó szintet sikerült elérnünk és ha innen sohasem lépünk tovább előre, akkor is büszke vagyok magunkra. A lényeg, hogy hátra ne lépjünk, vagy ha mégis lépünk egyet, azt azonnal korrigáljuk ki, mielőtt jönne még pár új lépés, vagy netán egy botlás és egy zuhanás.
Nektek is azt tudom javasolni, hogy ne hagyjatok abba semmilyen szeretett tevékenységet csak azért, mert éppen nem éreztek fejlődést. Ha szeretitek az adott területet, akkor a szeretetre hallgassatok és folytassátok azzal a lelkesedéssel, hogy mennyivel jobb így, mintha ez se lenne. Nagyon sok múlik a hozzáálláson, ha nem megy előre, akkor menjen oldalra, de sohase vissza. Vissza csak akkor lépünk, ha az adott terület már nem, vagy nem annyira fontos. De egy fontos terület feladása mindig megbosszulja magát.
Gilján János életmód-, párkapcsolati és szexuál coach írásait a Boldogság és Szenvedély rovatunkban találhatod. Könyvének ajánlóját, olvasói véleményeket itt találhatsz.