SZAMAJA TÁRA JÓGINI A FÉLELMEK ELLEN

Most dúló félelmek ellen,
mind erős oltalmat leljen,
ki vadzsra páncélját látja,
tűnjön abból rettegés átka.

Guru rinpocse la csag cel lo
Dordzse Gotrab Tyé Tyé Hó

HUM HUM HUM

Fotó: Szenge

SZAMAJA TÁRA JÓGINI A FÉLELMEK ELLEN

Ha már a félelmektől megóvó istenségformáknál tartunk, akkor itt van egy igen erőteljes félelem ellen való, elimináló aspektus. Zöld Tára istennő megnyilvánította a 21 formáját, hogy eltüntesse az emberek félelmeit. A 21 forma azonban még mindig túl soknak bizonyult, ezért úgy döntött, hogy egy maha anuttara jóga tantrába tartozó formáját is kivirágoztatja. Ez lett a Szamaja Tára jógini forma, azaz a fogadalmait betartó megszabadító női gyakorló aspektusa. Így a nyolc fő félelem hatékony ellenszere egyetlen megjelenési formában a rendelkezésére áll az embereknek. De melyik ez a nyolc félelem, ami szétszabdalja az életünket? Nyolc külső és nyolc belső félelemről van szó. A nyolc külső, megegyezik a négy elem kombinált hatásaiból származó károk miatti félelemmel. A nyolc belső, meg ezeknek belső tudati elhomályosulás párjaival, amik nem is igazán félelmek, hanem a külső félelmek gyökereit képező belső magok.

A 8 külső félelem:


– a tűzkártól
– a bebörtönzéstől
– oroszlánoktól (vadállatoktól)
– az árviztől
– elefánttól
– gonosz szellemektől
– kígyóktól
– rablóktól

Ennek megfelelő nyolc belső elhomályosulás, amik okai egyenként a külső szinten megnyilvánuló veszélyeknek:

– harag
– kapzsiság
– büszkeség
– ragaszkodás
– tudatlanság
– kétség
– írigység
– tévképzet

Ehhez a tanításhoz szerkesztettem egy meghitt nyugtató képet Szamaja Tára jógini istennőről. Aki szeretne a nyolc félelemtől mentesülni az ismételje az általános Tára mantrát, miközben arra összpontosít, hogy előtte az erdőben (kilátástalan helyzet) megjelenő nyolc karú, három szemű Tára jógini minden alaptalan félelmen nevet TUTTAREH HEH HEH kacagásával (ami azt üzeni erősen hogy ne félj, ne félj miért félsz attól ami nincs?) és minden valós félelmet a nyolc karját szimbolizáló nyolc ellenszerrel eltüntet. A szívéből fény sugárzik a zöld TAM szótagból, mely a nyolc karján keresztül eléri a mantra ismétlőjét és felszabadítja az összes félelme alól. A szótagok közül OM a mantra kezdő szótagja és a következő nyolc a nyolc félelmet eltüntető sugárzás TA RE TU TTA RE TU RE SZVA a lezáró HA szótag ennek az erőnek a kiterjedése.

OM TARE TUTTARE TURE SZVAHA
(kiejtve: Óm táré tuttáré turé szóhá)

 

Tisztelettel:
Szenge

Share Button

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük