MIKÉNT KEVERI A SORS KÁRTYÁJÁT – avagy egy regressziós hipnózis esete

MIKÉNT KEVERI A SORS KÁRTYÁJÁT

Igaz történetek
Dávid Márta Barbara, Választ adó előző életek című könyve nyomán. 2011.

Nézzük, a Sors kártyáját, mikor, hogyan keveri

Köztem és édesanyám között nagyon rossz volt mindig a viszony. Meghittség helyett szigorúság volt. Csendes szerény szófogadó lány voltam. Jól tanultam, de szemrehányást kaptam, ha olvastam súrolás helyett. Az anyum kötelességtudó volt, én mindent megkaptam, tiszta ruhát, rendet, ételt, de nem ismertem az érzést, mikor egy anya az ölébe veszi a gyermekét, babusgatja, szeretgeti. Mikor elestem, akkor mindig összeszidott, hogy miért nem vigyáztam.

Később egyetemre mentem egy másik városba és az egyetem elvégzése után dolgoztam. Mikor az édesapám meghalt a beteg anyukám hozzám költözött. De az anyum továbbra is gyerekként kezelt, irányítani akart szigorúan, minden elismerés nélkül, pedig talpraesett felnőtt tanult nő voltam már. Nagyon el voltam keseredve emiatt, de nem jutottam előbbre az anyuval való viszonyban.

Ekkor hallottam a regressziós hipnózisról, és elmentem utaztatásra. Könnyen ment az utaztatás, és hamar Oroszországban a 19-ik században találtam magam, mint egy 30 év körüli földesúr, aki az akkori szokásoknak megfelelően elvárta, hogy a szolgáló lányok minden kívánságát teljesítsék. És az egyik szolgáló lány különösen tetszett nekem, aki azonban nem akart a szeretőm lenni. Egyszer a parkban sétálva elkaptam ezt a szolgáló lányt és megpróbáltam megerőszakolni, aki ellenállt, dulakodtunk, a lány földre esett és a korbáccsal kezdtem el verni. Ahogy feltápászkodott két kezére és a szemebe nézett, felismertem szemeiben a mostani édesanyám szemeit és mindent megértettem.

A következő felbukkanó képekben már 50 évesen láttam magam, aki templomszolga lett, hogy vezekeljek életem végéig.

Az utaztatás után megváltozott anyukámmal való viszony, megértettem, hogy most volt a törlesztés ideje. Már nem fájtak anyum szavai, mert értettem mi miért történt, sőt javult lassan és meghitté vált kapcsolatunk.

Prof. Bókkon István

Ajánlom figyelmedbe Igaz történetek rovatunk többi részét is!

Ez is érdekelhet:

Más formában öröklött trauma minta

Önmagunk szeretete és ennek hatása szexualitásunkra

Illúzió vagy valóság – Ki dönti el, melyik az igaz?

Önsajnálat – nem létezik ennél nagyobb ellenséged!

Minden nap energiahiánnyal küzdesz? Hogyan lehet ezen segíteni?

Fogyatékkal egészen

Ha tudatosan vállaljuk be a nehézséget, az mindenképpen kifizetődik

SNI gyermeket nevelő családok – Nektek is jár a figyelem!











Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.