“avagy mire számíthatunk attól, aki barátnő-nek mondja magát”

Tudom elsőre kissé fura ez a cím. Sok rendhagyó gondolatot írtam már le, néha úgy tűnik szembe megyek sok olyan dologgal, amit eddig jónak véltek, se baj. Most a barátnő témaköre a soros 🙂

Megjegyzés: Minden előítélet nélkül értsd ezeket, mivel nők és férfiak is voltunk az inkarnációk során.

Sok éve figyelem és beszélgetések során elemzem a barátnők egymás életében betöltött szerepét. Sok olyat láttam, hogy egy nő fejlődni akar, de a barátnői visszahúzzák. Egy igazi barát olyan, aki rávilágít a másik megoldandó dolgaira, és nem bólogat egyetértőn, szidva a férfiakat, mikor éppen a másik csalódik. És fejlődik barátnőjével. Megfigyeltem, hogy azon a hölgyeknek, akik a lelki fejlődés útján elindultak (kilépve a felszínes vigyorgásokból és önsajnáló sírásokból), egyre kevesebb barátnője van, és ezek is változnak ahogy fejlődnek. Volt olyan hölgy, aki azt mesélte inkább alig legyen vagy ne legyen barátnő, mert lehúzza, panaszkodik, irigykedik a sikereimre, főleg a szinglik.

Egy nő, kifejezetten utálja, ha barátnőjének minden téren sikeres az élete, neki pedig nem. Egy barátnő, kifejezetten a saját értékrendszerét, sérüléseit, igyekszik láthatatlanul ráhúzni a másikra. Ez a Lilith-féle princípium hozománya.

Jól ismert a pszichológiából és tapasztalatokból, hogy a női irigység minden téren kiemelkedő jelentőségű. Hogy a nők egymásnak öltöznek vetélkedésből, nem a férfiaknak. Ahogy a nők képesek egymás összezavarni fantázia dús pletykálásokkal, annak első igazi manipulációs változata a Szex és New York (eredeti cím: Sex and the City) amerikai televíziós filmsorozat volt.

Sokszor, hogy változtatni tudj életeden, ki kell lépni, nem csak a régi párkapcsolatokból, de a visszatartó barátnőktől, barátoktól is. 
Igazi barátnő éppolyan kevés, mint az igazi barát a férfiaknál. Ezek csak női haverságok.

Akinek el kell magyaráznom, hogy ezt miért a nők esetén írtam le, az már rég rossz. Kérem nem kitenni az olyan hozzászólásokat, hogy az én barátnőm igazi és hasonlók (törlöm ezeket), mindenki gondolkozzon el, aki akar, az írottakon.

A megosztott kép üzenete, vak vezet világtalant.

Professzor Bókkon István 

Ez is érdekelhet:

Emberlelkek rovat – professzor Bókkon István írásai, gondolatai, filmajánlója

Epigenetika és emlékezés

Share Button

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük