Oláh Gergő videóklip forgatásába csöppentünk

A héten egy igen kedves névnapi ajándékkal lepett meg az Élet. Gyanútlanul bementünk Salgótarjánban a kórházzal szembeni cukrászdába. Ott tudtuk, hogy lehet tej- és gluténmentes finomságokat kapni, ami a mi családunknál igen lényeges szempont. A tulajdonos szabadkozott, hogy felfordulás van, na, de mi kicsit sem bántuk! Oláh Gergő Salgótarján indulójának a klipjét forgatták éppen. Mondtam is a tulajnak, ne bánja, mi szeretjük Gergőt 🙂

Örömmel hallottuk éneklését, míg eszegettünk. Miron feszülten figyelt. Egy hangja nem volt, csak nézte a Művész urat. Miron igen érzékeny a jó minőségű zenére. A tehetségkutatókból is a silányat otthagyja, ordítozik alatta, de ha igazi értéket hall, akkor feszült figyelemmel nézi, majd a végén hosszasan tapsol.

Így volt ez minden alkalommal, amikor Oláh Gergőt hallotta a TV-ben. Minden fellépését szerette :). Most is türelmesen várta, mi történik. Kivártuk míg végeztek, és láthatólag ráért már egy kis beszélgetésre Geri.

Oláh Gergő így hatott Mironra, aki egy hiperérzékeny down szindrómás kisfiú

Röviden vázoltam, hogy Miron az én kis down szindrómás tündérkém, akiről egy fejlesztési programot neveztünk el, mivel másabb lett, mint az a down szindrómás gyerekeknél általánosan jellemző. Kértem Gergőt, hadd készítsek a MIRON program olvasói számára néhány képet kettőjükről. Kedvesen, habozás nélkül igent mondott :). Miront felvettem a kezembe, hogy majd egymás mellé állunk, úgy fotózkodunk. De ő egészen mást tervezett.

Ahogy Gergő közelébe került, átrepült a kezébe, és hosszasan megölelte! Úgy tűnt, sosem akarja elengedni! Ezt a váratlan szeretet-kitörést Gergő őszinte örömmel fogadta, s el is mondta, mennyire jól esik neki ez a feltétel nélküli kedvesség. Boldogság volt őket nézni!

Gergőt Miron úgy öleli, hogy el sem akarja engedni

Némi unszolás hatására azért egy kicsit eltávolodott Gergőtől. Másként nem is tudtuk volna őket jól lefotózni együtt.

Oláh Gergő lánya nem esett messze az apja fájától

Beszélgettünk arról, hogy tart-e attól a másságtól, ami a down szindrómás gyermekekre jellemző. Azt mondta, hogy ismeri őket, van személyes tapasztalata, és szeretettel tudja őket fogadni. Eddig is azt látta, amit most is tapasztalt: érzékenyek a jóra, szépre, szeretik a zenét, és csupa szeretet – emberkék.

Egyik kislányának volt down szindrómás iskolatársa. Ezzel a kislánnyal elsősorban az ő lánya foglalkozott. Hát, igen. A szeretetteljes ragyogás örökölhető :).

Pont olyan életben, mint amilyennek az interjúkból és klipjeiből látszik

Rádiós pályafutásom során volt szerencsém néhány híres emberrel találkozni. Így már van némi rálátásom, mennyire igazi valaki a képernyőn/mikrofonban és mennyire olyan a valóságban. Mégis meglepett az az őszinte, nyílt kedvesség, amivel Oláh Gergő megnyilvánult.

Köszönöm szépen az Életnek, és Neked is, kedves Gergő, ezt az élményt! Add továbbra is magadat, és ne foglalkozz a negatív erőkkel. Mindig meg fognak próbálni lehúzni a maguk szintjére. 

De ettől függetlenül Te csak ragyogj tovább!

Hálásan köszönöm mindazt, amit már adtál és amit még kaphatunk Tőled:

Mészárosné Kis Edit

MIRON holisztikus életmód – program alapító

Miért lesz valaki down szindrómás – holisztikus szemmel: Down szindrómás küldetés

Mennyiben felelős az ember saját gyermeke betegségéért? 

Mi az oka annak, ha beteg baba születik? 

 

https://youtu.be/5s2SUMgbjdE

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük