Mi és a tükörképek

A mahamudra írása szerint minden létező olyan mint a tükörben a tükörképek. A tükör nem alkot véleményt a benne tükröződő formákról. Ugyanakkor minden tükörkép csak tükröződése a valódi tárgynak.

Az emberi forma és vele együtt az ember, mint lény olyan, mint egy tükröződő tükörkép a tükörben. A tárgy aminek a tükörképe, meg nem más mint az adott archetípus, vagy ősképlehetőség. S az ősképlehetőség meg a Létforrás energiája, annak potencialitása.

Amikor az ősforrás állapotában vagyunk, akkor onnan áttekintve a tükörképek világa teljesen személytelen és élettelen, akárcsak egy sakktábla a figuráival együtt. Minden jelenség ami a megnyilvánult létben tapasztalható, pusztán az energiák játékaiként fogható fel. Hasonlóan, mint amikor a sakkozó sem a sakktábla, sem annak különböző figurái felé túlzott megkülönböztető érzelmet nem táplál, de tisztában van azok mozgási lehetőségeivel. Tehát a mindentudás birtokában van (Egy Buddha) és erővonalakként látja az összes karmikus lehetőség szálait és azok látszólagos eredményeit.

Ám mi történik akkor, ha tudatának egy része erősen fókuszálni kezd a sakkmezőre? A bábuk közül vonzalomra ébredve egyetlen bábút kiválasztva. Mi történik akkor, ha a moziban ülő néző addig nézi a filmet, míg bele nem merül és el nem kezd azonosulni az egyik szereplővel? Hirtelen mindaz ami addig játék volt, a lehetőségek játéka, véres mészárlássá alakul és valóságosnak fog tűnni. Fájdalmas vagy örömteli lesz és mindez váltakozva. Mint egy álomban, amiben az álmodó elvesztette a lehetőséget hogy átlássa azt, amit addig tudott. Mint a hullámok habjában megcsillanó szivárványbuborék. Azt hiszi, ha elpukkan, akkor mindennek vége.

Hogyan alakul ki a hamis társteremtőség?

Kozmikus értelem, mely vezérli a magában való lét nélküli formák alakulásait, s beléjük tükrözi öntudatának teljességét. A hamis társteremtőség érzete, akkor áll elő, amikor az univerzális egész helyett egy ilyen kis tükröződött töredékrésszel azonosulunk. Ekkor a tükrözött rész, hamis öntudatánál fogva, sajátnak vélt cselekedeteket hajt végre, s ezért el kell szenvedje ezek visszahatásait is. A karma törvényén való felülemelkedés alapfeltétele a résszel való azonosulás elengedése és ezáltal a rész minden cselekedetének visszahatás szemszögéből való kiüresedése következik be. Ha a résznek hitt öntudat feladja a részhez való ragaszkodását, esélye van visszatérni a karmamentes önkéntelen megnyilvánulás állapotába, a saját egységtudatosságú egyetlen intelligenciába. Ami utána a működését a résztudatosságba tévedt lényrészeinek szüksége szerinti megmentésbe lényegíti át.

Gyakorlatilag az Egyetlen ősintelligencia kisugárzásaként tud majd segíteni a többi résztudatosságba tévedt alkotóelemein. Ezt jelenti számomra a Kunzang mönlam azaz Szamantabhadra imája, amit saját magának olvas fel, a végső értelemben vett intelligenciával azonosult individuum. A sikeres felébredés így egyet jelent a részlényiség képzet elengedésével. Igazán nehéznek tűnik, és általában az is azok számára, akik ezer szállal kötődnek a szamszára átmeneti illúzió birodalmához. Vagyunk így egy páran, és nehéz olyanokra mutatni akik nem 😉