Fűszeres burgonya héjjában – koviubival tálalva

Rendkívül egyszerű étel, amit egy hirtelen jött vendégeskedéskor is hasznosíthatsz. Az uborka több napig készül, de a burgonyát együtt csevegve is gyorsan bedobhatjátok a sütőbe.

A krumplit jól megmossuk, tepsibe borítjuk.
Meglocsoljuk fél deci olajjal, sóval, borssal, piros paprikával, kakukkfűvel, petrezselyemmel szórjuk.
Krumpli nagyságától függően 40-60 perc alatt kész, közben egyszer kissé megforgatjuk.

Kovászos uborka (vagy bármilyen zöldség):

1 liter vízhez egy csapott evőkanál sót teszünk, együtt felforraljuk.

Melegen, de nem forrón leöntjük az üvegbe (vödörbe) rakott zöldséget és

hozzá teszünk még borsot, fokhagymát, kapor szárat,

tetejére egy megtisztított, félbevágott krumplit fektetünk.

Letakarjuk, de számítsunk arra, hogy futni fog egy kicsit.

Melegtől függően 3- 5 nap alatt lesz kész. Utána hűtőben tároljuk.

Jóétvágyat kívánok: Thuri Bea

Ez is érdekelhet:

Közös ételkészítés a gyerkőccel – Hogyan csináljam?

Szenvedtek-e valamilyen függőségben?

Diétás receptek rovat

Öröklött családi minták , és amit kezdhetünk velük

Traumaismétlés az unokában, kicsit más formában, mint az eredeti

A hiba a múltból érkezik – mindenki magát keresi

Apám-anyám engejd szeretni – az Öidipusz és az Elektra komplexus

Emberlelkek

Mindenki mélyedjen el a saját hitében, mert ott a megváltás

Illúzió vagy valóság – ki dönti el, melyik az igaz?

Élet egy új Földön, szellemi emberként

Egy jó metafóra megmentheti az életünket

Bűntudatból alakul ki a sajnálat és megfelelés

Öröklött szégyen

Adok-kapok aránya az életünkben

Öröklött családi minták – és amit kezdhetünk velük.

Fókuszban: A NEVEK

Családi átok – Hogyan bocsáss meg szüleidnek?

Már genetikai szinten versengenek a szülők gyermekeik irányításáért és szeretetéért!

Holisztikus gyermekfejlesztés rovat

Holisztikus gyermekfejlesztés

Közös ritmus – altatás

Rezgésszint-emelés a mindennapokban

A férfiak is sírhatnak

Önsajnálat – nincs ennél nagyobb ellenséged az életben!

SZER-ETET

Az élet élvezetére való tudatos törekvés

Öröklött családi minták – és amit kezdhetünk velük

Családi átok – hogyan bocsáss meg szüleidnek?

A Teremtés üzenete

Szerelem és párkapcsolat rovat

Boldogság és Szenvedély rovat

Csillagszerelem rovat

Vénusztangó +18

Legyen békesség közöttetek

Egyszer csak megértitek, ez a lényeg

Szexuális élet a gyermekvállalást követően

Mit tegyél, ha vágyadban minden más szerepel, csak a párod nem?

Jól nevelem a gyermekemet?

A babafejlesztés a szülőfejlesztéssel kezdődik

Cölibátus szindróma – amiért több felnőtt pelus fogy, mint gyerekre való

Prenatális emlékek – őszinte gyermeki megnyilatkozásos videó az ikerlelkéről!

Minden nap energiahiánnyal küzdesz? Hogyan lehet ezen segíteni?

Fogyatékkal egészen

Ha tudatosan vállaljuk be a nehézséget, az mindenképpen kifizetődik

SNI gyermeket nevelő családok – Nektek is jár a figyelem!

Hangtál és hangtálas meditáció

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.