Feladni önmagunkat – papucs vagy öntudatos

Papucsnak lenni, avagy feladni önmagunkat

A mai gondolatomhoz az imádott autómat hívom segítségül. Sokak számára furcsa lehet, hogy miért járok családos apukaként egy 19 éves és 350 lóerős sportkocsival, miért nem vettem valami klasszikus családi csatalovat. A válasz az, hogy szeretem az autómat. Nagy álmom volt egy Subaru és amikor megvettem 2008-ban, nem azért vettem, hogy pár év után eldobjam. Én barátokat, és feleséget sem rövidtávra választok, így az autóm mellett is kitartok, mert ilyen típus vagyok.

Hogy mit lehet szeretni egy kemény, hangos, büdös, viszonylag kicsi, de sokat fogyasztó autón? Egy szó: Vezetési élmény. Amikor beülök a kis vadállatomba, nem azt érzem, hogy egy autóba ültem, hanem azt, hogy eggyé váltam egy sárkánnyal. A sárkány minden egyes mozdulatomra pontosan és azonnal reagál, de betörni nem lehet. Szabad akarata van és folyamatosan hat rám, ahogy együtt haladunk. Hat a hangulatomra és hat a lelkemre. Nem akarlak titeket a részletekkel fárasztani, a lényeg, hogy az autónak speciális a karaktere, amit lehet szeretni, vagy utálni, de közömbösek nem sokan maradnak iránta. Én rajongok érte. 

Hogy jön az autóm a papucsság kérdéséhez? A kapcsolatunknak viszonylag még elején vettem az autót. Számtalan vitán verekedtem át magam, hogy megtartsam és olyannak fejlesszem, amilyen mostanra lett. Látszólag ártott a kapcsolatunknak, de valójában úgy látom, hogy építette azt. Bármennyire is hadakozott a párom az autó ellen, mégis nagy tiszteletet ébresztett benne az, ahogyan kiálltam a szeretett sárkányom mellett, vállalva néhány vitát is érte. Most amikor megszületett a fiacskánk, újra felmerült az autó eladásának a kérdése, hiszen mégis csak baba, meg család. Aztán rájöttünk, hogy az autóm jelképezi a fiatalságunk egy szeletét és okkal választottam őt. Ha eladnám, azzal feladnám önmagam egy részét is. Gyorsan rájöttem, hogy a fiacskám imádni fogja a kocsit, hiszen melyik fiúgyerek ne szeretne egy karakteres és különleges autóban ülni nap mint nap? Tavaly nyáron egy hetes nyaralásra úgy tudtunk elmenni, hogy még a mélyládát sem kellett kivennem a csomagtartóból, vagyis annyira azért nem is kicsi.

A papuccsá válás problémája nagyobb mértékben érinti a férfiakat, mint a nőket, de mindkét nem számára fontos, hogy foglalkozzon vele. Papucsnak lenni egyszerűen fogalmazva annyit jelent, hogy az egyik fél a kelleténél többet ad fel önmagából a párkapcsolatban, mint kellene és ezzel felborul az egyensúly. Rövid távon természetesen vonzó lesz az erősebb félnek, hogy gyakorlatilag mindenben az ő akarata érvényesül, de hosszú távon elvész a tisztelet a „papucs” iránt. A veszteség pedig hazavágja a szerelmet és a szeretetet, végül az egész párkapcsolatot.

Mindenki szereti, ha az történik, amit ő akar, de egy egészséges gondolkodású ember nem akar egy rabszolgával együtt élni. A probléma általában azzal szokott kezdődni, hogy a domináns felet idegesíteni kezdi a gyenge akaraterejű párjának a „töketlensége” és elkezdi feszegetni annak a határait. Nem biztos, hogy ez tudatosan történik, de ennek ellenére megtörténik. Egyre durvább bánásmódot enged meg magának az erősebb, miközben a gyengébb egyre csak nyel. Ez az állapot természetesen nem tartható fenn örökké, valamilyen formában felszínre tör az elfojtott feszültség az elnyomott partnerben. Ha hirtelen az elfojtott „tökösségére” ébred, akkor egyszer csak agresszívvá válik, vagy egyszerűen fogja magát és váratlanul kilép a kapcsolatból. Ha ehhez a történtek után sem kap erőre, akkor az elfojtott érzelmek valamilyen durva, esetleg végzetes betegség formájában találhatnak kiutat. A természetgyógyászok szerint a rák kialakulásának az egyik kiváltó lelki oka pont ilyen megrekedéses szituációkra vezethető vissza.

Mit lehet tenni, hogy elkerüljük a papucsságból adódó extra terhet és feszültséget egy párkapcsolatban? A válasz itt is annyira egyszerű, hogy általában éppen ezért nem gondolnak rá. A megoldás az állandó kompromisszumra való törekvésben van. A lényeg, hogy mindkét félnek engednie kell az elképzeléséből, az igazságnak így pont a kettő akarat között kell lennie. Az erősebb fél nem élhet vissza a befolyásoló hatalmával, neki kell olyan javaslatot tennie egy szituáció megoldására, ahol a társa is jól érezheti magát a bőrében, mindezzel megelőzhető az egyensúly felborulása. Az életvitelszerűen űzött és mindennapos kompromisszumokra törekvés a hosszú távon sikeres párkapcsolat titka!

Nézzünk néhány egyszerű példát: 
– Ha például szeretnél valamilyen hobbidra extra pénzt költeni a közös kasszából, akkor ebbe egyezzen bele a párod, de meg kell beszélnetek, hogy milyen módon kívánod majd viszonozni
a szívességét.
– Ha a párod találkozni akar a barátaival hétvégén, akkor engedd őt elmenni, de cserébe ő is tegyen valami engedményt, vagy ellensúlyozza a gesztust.
– Ha valamiért S.O.S. le kell mondanod egy közös programot, akkor is találj rá módot, hogy kárpótold majd cserébe a párodat.
– Ha ő gyorskaját szeretne, te viszont rendes étterembe mennél, akkor keressetek egy olyan éttermet, ahol például hamburgert is árulnak.

A lényeg az egyensúlyban van, a kedvenc módszerem a „kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad” elv. Ha mindenki megkapja, amit akar, akkor nincs feszültség. A baj ott kezdődik, ha valaki folyamatosan csak ad, de nem kap cserébe semmit. Tilos a másikat teljesen eltiltani egy számára fontos dologtól, viszont a ráfordított időt/pénzt lehet korlátozni és a kapott szívességeket a súlyukhoz mérten viszonozni kell. Ebben az esetben tényleg jóllakik a kecske és tényleg megmarad a káposzta. A megoldás
két egyszerű szóval megfogalmazható: 

arany középút

Gilján János életmód- , párkapcsolati és szexuál coach

Ez is érdekelhet:

Szerelem és párkapcsolat rovat

Adok-kapok aránya az életünkben

Mindennap energiahiánnyal küzdesz? Hogyan lehet ezen segíteni?






Share Button

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.