Csak azért is szeretem – amikor a lelkünkkel látunk

CSAK AZÉRT IS SZERETEM

Egy igaz történet, amit a Megértés Iskolájában mesélt el, és írt most le röviden valaki. Annyian, ismert tanítók is, temérdek butaságot írnak le a szeretetről, meg mit tegyél, meg stb. Mindenki vár a szuperre, ahol minden beteljesületlen (a szülőktől eredő nem kapott meg vágya) csak úgy teljesül. Sokszor a nehezebb út vezet a boldogsághoz, bármit mond a sok okos spiri, ez van. Lehet egyszerűen csak azt érezni, szeretem, türelemmel, tettekkel, ezen nincs mit komplikálni, egyszerű, csak elérni a lelked, és lelkeddel látni a felszín helyett.
Közhelyes, de attól még igaz.

A kis íráshoz hozzá kell tennem, amit nem írt bele, hogy a környezete le akarta beszélni a kapcsolatról, azt sugallták, hagyja ott a férfit.

Lélekkel szeretem

“Ha csak állandóan pozitív élmények, tapasztalatok érnének bennünket és nem lennének negatívumok az életünkben, nem érezhetnénk, milyen csodákra képes az élet. Az életem egyik legszebb pillanatai és élményei a “betegséghez” kötődnek. Sikerült a rossz történésekből átfordítani jó élményekké az életünket.

A párommal 1 éve éltünk együtt, amikor súlyos agyvérzést kapott. Eltűnt az írás, az olvasás, a beszéd képessége, kórházba került. Azt éreztem, hogy visszajön, meggyógyul és nem éreztem sajnálatot iránta, örültem, hogy adhatok. Munka előtt vagy után, naponta bejártam a kórházba, ahol a kórteremben mosolyogva fogadtak a betegek “Ő a mi mosolygó nővérkénk”. 1 hét után elkezdtük a tanulást és mivel jól rajzolt, vittem eszközöket, hogy megkezdhesse újra a rajzolást.

A rehabilitációra kerülve, naponta tanultuk az írás elemeit, beszéddel-olvasással kapcsolódva. Sokat nevettünk, beszélgettem a betegekkel és kézműves foglalkozásokat tartottam nekik. Csodaszép Karácsonyunk volt. Az általunk készített díszekkel pompázott a karácsonyfánk. Együtt éltünk – egy család voltunk: betegek ápolók, orvosok, segítők. A négy hónap rehabilitáció után hazaérkeztünk, a másik otthonunkba és mindig örömmel gondolunk vissza azokra az időkre. A párom már szinte folyékonyan beszél és festőművész. Ragyogó színekkel, festményeket készít. Több festményt festett rólam, kifejezve szeretetét irántam.”

Professzor Bókkon István 

Ez is érdekelhet:

Emberlelkek rovat – professzor Bókkon István írásai, gondolatai, filmajánlója

Epigenetika és emlékezés

SZER-ETET

Share Button

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.