Az a baj velünk felnőttekkel…

A felnőttkor sajátossága, hogy azt gondoljuk, sőt hisszük valljuk, hogy ha már egyszer láttunk, hallottunk vagy olvastunk valamit, azt már tudjuk is. Így, ha életünkben még egyszer előkerül az az információ, akkor már reflexből rávágjuk, hogy „én már tudom, már ismerem/hallottam, ne is folytasd”. És nem! Az, hogy egyszer hallottunk valamit, az csak annyit jelent, hogy egyszer hallottunk valamit, és nem azt, hogy meg is értettük, pláne, hogy meg tudjuk csinálni, vagy tovább tudjuk adni másoknak. Hogy is néz ki ez a folyamat? A kommunikáció célja, hogy amit gondolok, ami a fejemben van vagy, amit érzek, az jusson el a másikhoz és tegye azt, gondolja azt, értse azt, amit szeretnék. Valami cselekvést, aktivitást várunk a másiktól. Azonban ez egyáltalán nem egyszerű. Ehhez egy-egy információt nemhogy egyszer, de sokszor kéne hallani, ahhoz, hogy valamikor megértsük és az célt is érjen, baj nélkül.

Nézzük végig, mi is zajlik ilyenkor:

1. Van egy gondolatom, és kimondom a gondolatom
2. Kimondom a gondolatom és a másik meghallja, amit mondok
3. Hallja a másik, amit mondok és meg is érti a mondandóm a másik fél
4. Megérti a másik a mondandóm és egyet is ért vele
5. Egyetért veled és meg is teszi azt és úgy, amit gondoltál

Valami mintha sántítana a fenti folyamatban? Igen! Az, hogy az „és” az nem egyenlőségjel egyik páros között sem, bárhol torzulhat, sérülhet az információ és ezzel az eredmény is radikálisan megváltozik.
Bármelyik szinten megrekedhet a kommunikáció és bármelyik lehet előrelépés is egy előző állapothoz képest. Például küzdesz azzal, hogy kimond, szavakba öltsd az érzéseidet. Ha sikerül kimondanod, akkor az már egy másik kommunikációs szint ahhoz képest, amikor csak magadban fogalmazgattad a mondandód. Lehet, hogy azzal kell foglalkoznod, hogy a másik meghallja, amit mondasz. Le kell csendesítened ahhoz, hogy befogadja azt, amit közölni akarsz.
Az egymás közti információk, gondolatok és érzések cseréje így válik művészetté. A információátadás mikéntjének, a másikra figyelés mértékének és a másik motiválásának művészetévé.

“A szó veszélyes fegyver és van, aki fegyvertelen”.

Mióta hirdetem a TiMe with Horses szeptember 16.-i Esések Iskolája bemutatkozó programját, érdekes gondolatokkal találkozom:
1. Az egyik irányzat amellett érvel, hogy esni nem lehet megtanulni.
2. A másik amellett, hogy aki egyszer már esett, az nem akar többet, ezért nem fog eljönni a bemutatónkra.
3. A harmadik megközelítés, hogy biztos kaszkadőr show lesz.
4. A negyedik, hogy “nem vagyok lovas, nem nekem szól a program.”

Esni meg lehet tanulni. Ezt teszik az élsportolók, a lovas íjászok, az önvédelmi sportokat űzők és azok, akik nem akarják fölöslegesen ripityomra törni magukat, pl. gyerekek vagy akár idős emberek, de fiatalok is, akik még ügyesebbek, fittebbek, ruganyosabbak akarnak lenni.
Aki esett, nem akar többször. Az a baj, hogy bár a szándék dicséretes, de nincs garancia arra, hogy aki egyszer már esett, az nem fog soha többé. A lovasbalesetem következtében nem mozog tökéletesen a jobb vállam. Mondjuk 4o%-os. Nyilván nem szeretnék ráesni, féltem a jobb oldalam, így viszont biztos, hogy rém szerencsétlenül érnék földet. Ezért tuti, hogy meg kell tanuljam irányítani és uralni a testem. Így kifejezetten várunk olyanokat a rendezvényre, akiknek már van tapasztalata, esetleg sérülése, ami miatt bizonytalan, félős és inkább megpróbál elkerülni veszélyesnek ítélt helyzeteket. Sajnos az elkerülés semmitől nem véd meg.

Az esés nem csak a kaszkadőrök és trükk-mesterek kiváltsága. A mindennapjaink velejárója, hogy megbotlunk, rosszul lépünk, elsodródunk, megrándulunk. Mindez azért, mert nincs karbantartva a testünk, nincs rutinunk a korrigálásban, nem ismerjük a testünket, nincs testtudatosságunk, feszesek vagyunk, így inkább törünk, mint hajlunk, legyen az akár lovas akár ló nélküli helyzet.
Mielőtt leestem a lovamról, végig tudtam gondolni, hogy hogyan essek. Volt időm megtervezni a földet érésem, azonban rosszul döntöttem, mert nem volt rutinom és nem tudtam hogyan kell helyesen korrigálni. Nincs ez másképp mondjuk télen a síkos úton vagy ha megbotlunk a lépcsőn.
A program segít a hétköznapi, iskolai, otthoni helyzetekben. Lovasoknak a testtudatosságban, a független ülés kialakításában.

Gyertek el és kérdezzetek, gyakoroljatok velünk!

30 év felettiek lovaglásra felkészítése, lóhoz szoktatása a TiMe-nél.
Miért lehet ez más, mint gyerekeket vagy fiatalokat lovagoltatni? Mert 30 év felettiek.
Lehet, hogy már túl vannak eséseken és van mit veszíteniük, ha valami nem úgy alakul lovaglás közben, ahogy elképzelték. Ezért mi másképp dolgozunk, mint ahogy szokás. Van földi munka, van elmélet, van stresszoldás, van bemelegítés, van sok-sok párhuzam és persze némi hátról végzett munka is. Egységekben, modulokban haladunk. Minden modulnak előre meghatározott, személyes célja van.

A program Csabdiban bérelt lóval, de akár a te lovardádban a te lovaddal is végezhető!

Információk és jelentkezés ITT

E-mail: szemese9@gmail.com (Szabó Emese Hajnalka)

Szívesen ajánlom figyelmedbe könyvemet:

Ez is érdekelhet:

A lovad a TE tüköd – TE is lósuttogóvá válhatsz

Epigenetika és emlékezés

A férfiak is sírhatnak

Önsajnálat – nincs ennél nagyobb ellenséged az életben!

SZER-ETET

Az élet élvezetére való tudatos törekvés

Öröklött családi minták – és amit kezdhetünk velük

Családi átok – hogyan bocsáss meg szüleidnek?

A Teremtés üzenete

Szerelem és párkapcsolat rovat

Boldogság és Szenvedély rovat

Csillagszerelem rovat

Vénusztangó +18

SZER-ETET

Legyen békesség közöttetek

Egyszer csak megértitek, ez a lényeg





Share Button

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.