Álmodtam egy Világot magamnak…
(egy ötlet margójára…)

Folyamatosan cseng az EDDA dala a fülemben. Egy ötlet lévén egy mai szemmel utópisztikus jövő képe rajzolódott ki bennem.
Egy Álomvilág. Itt mindenkinek alanyi jogon van egy csekélyke juttatása, nem segély, nem bérkiegészítés, nem “zsebpénz”, sem pedig közmunka díj. Egy alap díj csupán. Isten teremtményei vagyunk mindannyian, ne éhezzen senki.

Álmodtam hozzá, közel négy és fél millió lakást ( pillanatnyilag ennyit tart nyilván a KSH ma hazánkban), amit mi alig több, mint 9 millió magyar belakhatnánk.
Az én világomban nincs magántulajdon. Az én világomban, nincs éhség. Az én világomban Mammon éhezne, nem az emberek. Minden közös, minden mindenkié. 

A fiatalok – a jövő záloga – de sokszor hallottam ezt még ifjúlány koromban (zsenge hajtás, még mindent elhitt 🙂 ) Nos, az én világomban minden fiatal párnak lenne otthona, nem lenne kérdés, hova szülje a gyerekeket, lenne közös ruhabolt, ahova ( ma is divatos módi: turkáló) leadnák a kinőtt és elhoznák a használható ruhadarabokat. Köztudott, egy pici baba nem elhasználja, csupán kinövi pikk-pakk a ráaggatott méregdrága rucikat. 

Lenne, közös konyha, ahol végre a fiatal lányok megtanulhatnák, hogy mit és hogyan kell készre-varázsolni egy vasárnapi ebéd alkalmával, s nem tágra meresztett szemekkel figyelnék, hogy létezik olyan, mint fakanál.

Lenne olyan oktatás, ahol az Életre nevelnék a gyerekeket, ahol nem csak sok felesleges lexikális áltudást magolnának be, hanem elsajátítanák a kétkezi munka szépségét.

Ahol rá tudnának csodálkozni egy-egy kihajtott növényre, ami az általuk elvetett MAGból nő ki, ahol a fülükbe csipogna a sok szárnyas reggelenként, amikor szórják nekik a MAGot.

Egy világ, ahol nem csak az lenne a lényeg mi van a bankszámlán, az aktuális plázaakciókban, a fiúk autói hány lóerőt rejtenek.

Álmodtam egy világot, ahol:

Az én világomban visszaadnám az eredeti családi értékeket. Hagyományos, ősi mód: az asszony otthon, a férfi munkában. Persze ehhez Asszonyok kellenek és Férfiak. A nők megint megtanulnának szülni, az Anyaság visszakaphatná eredeti szépségét, ahol nem szégyen a szoptatás után a megereszkedett mell, s nem keresnék gennyesre magukat a plasztikai sebészek, holmi ál-férfisoviniszta megfelelőség tükrében. 

A Férfi IGAZi Férfi lenne, újra meg tudná becsülni a család szó fogalmát, egy olyan világban, ahol a nézetkülönbözőségek elől nem a válásba menekülnének, hanem felvennék a kesztyűt, s szembenéznének önmagukkal és a problémákkal. Ahol a munka számukra fizikai valóságában manifesztálódik, nem pedig az álmodozásban. Ahol lenne erejük, alakjuk, nem pedig McDonaldsos kaján elhízott, puffadt tokájuk. Ahol lenne rajtuk Isten adta szőr, s nem divatszerű csupasz puhatestűre hajazó mellkasok, lábszárak. FÉRFIak lennének.

Olyan világban élnék, ahol nem divat az önnön neműek szerelmének dicsőitése, hiszen abból nincs család. Az én világomban Isten is ott lenne. Mert ha ő velem él, akkor van szeretet. A kulcsszó. A legfontosabb. Az érdek nélküli, tiszta szívből adott szeretet. S persze ezzel együtt egymás becsülése, együttélése, jóban és rosszban – ahogy őseink is tették. Nekik sikerült, nem feltételezem, hogy olyan nehéz ez. 

Az én világomban SZABADSÁG lenne. Szellemi, lelki, fizikai.

Álmodtam egy világot magamnak, vajon mikor állok a kapuja előtt?

Főnix

Ez is érdekelhet:

Kvantumvízió

Emberlelkek

Share Button

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük