Alfától az Omegáig

Alfától az omegáig…

lehet a férfiakat osztályokba csoportosítani?

Bevallom őszintén nem annyira követem a trendeket. Lehet mondani, hogy egy álomvilágban élek, de mivel azt látom, hogy az én “álomvilágom” nekem és a hozzám hasonlóan gondolkodó barátaimnak működik, ezért hiszek is benne. Mostanában botlottam bele irányzatokba, melyik nagyrészt szembemennek a feminizmus eszmerendszerével és a hagyományos párkapcsolatokkal valamilyen formában. Van itt MGTOW, INCEL, Red Pill, meg még ki tudja, mennyi minden létezik, amiről én sem hallottam.

Nem akarok belemenni egyik irányzat részletes ismertetésébe sem, házi feladat, hogy mindenki keressen rájuk, akit érdekelnek. Nem tisztem minősíteni a tagokat, hiszen senki sem választ ok nélkül egy szélsőséges, vagy speciális eszmerendszert magának. Ugyanakkor viszont szeretném felhívni a figyelmet pár apróságra ezen mozgalmak kapcsán és megoldásokat javasolni azoknak, akik érintettek és esetleg olvasnak engem.

Ezekre az irányzatokra és még számtalan fiatal férfira jellemző az a roppant ostobán leegyszerűsítő hozzáállás, hogy a világ összes férfiját két csoportba osztják.

Szerintük:

1. Vannak a suttyó tahó alfák, akik bárkit megkaphatnak maguknak. Nem foglalkoznak a nők érzelmeivel, csak kihasználják az alfaságukat, hogy minél több punciba forgathassák meg a farkukat.
2. És vannak a bétától az omegáig terjedő szerény, jó lelkű férfiak, akikre közösen jellemző, hogy ők érzelmesek, kedvesek és a nők ennek ellenére átnéznek rajtuk és maximum barát zónába helyezik őket.

Én azt gondolom, hogy mindenkiben van valamennyi “alfaság” és valamennyi “bétaság-omegaság” egyszerre, nem lehet a férfiakat ilyen ostobán bekategorizálni. Az sem mindegy, hogy az “alfaságot” és a “bétaságot-omegaságot” milyen minőségben éljük meg. Végül az, hogy ki az alfa hím, az mindig szociális közeg függő. Lehet, hogy én X közegben alfának minősülök, de Y közegben már csak béta vagyok, Z közegben pedig omega. Az, hogy ki milyen koktél lett, azt nagyban meghatározza a szüleinktől, de főleg az apáinktól látott gyerekkori mintánk.

Én azt gondolom, hogy a nők kivétel nélkül a határozott és magabiztos férfiakat szeretik, akik tudják, hogy mit akarnak az élettől. Ugyanitt a magas érzelmi és racionális intelligencia is fontos, egy magas érzelmi intelligenciájú férfi pedig törődni fog a partnere érzéseivel is. 
Az a nő is a határozottságot keresi, aki rendszeresen fizikailag bántalmazó kapcsolatokban találja magát, mert ő sajnos összekeveri a határozottságot az erőszakossággal.

Az a véleményem, hogy az a srác, aki képtelen párkapcsolatot kialakítani, abból pont az említett határozottság és magabiztosság hiányzik. A nőknek biztonságérzetre van szükségük. Ha te egy olyan srác vagy aki képtelen kialakítani évek óta egy párkapcsolatot, akkor gondolkozz el rajta, hogy milyen képet sugárzol magadból? Te milyen biztonságot tudsz nyújtani a lányoknak és ezt milyen formában kommunikálod feléjük?

Önbizalmat egyféleképpen lehet szerezni: sikerélményekkel. Találj ki magadnak célokat, küzdj meg értük és ettől bizony fejlődni fog az önbizalmad is. A lányoktól/nőktől pedig nem félni kell, határozottan kell velük is bánni, hogy érezzék, egy férfival van dolguk és nem egy snecivel. Hangsúlyozom, hogy a határozottság nem erőszakosság, a nem, az bizony NEM-et jelent, de fontos, hogy férfias határozottsággal kommunikáljunk és bánjunk a hölgypartnerünkkel.

Nekem 14 éves korom óta úgy 25-30 rövidebb és még rövidebb kapcsolatom/kalandom volt. Elmondhatjuk, hogy a korosztályom kis alfája voltam, de valójában csak az utamat kerestem. A motivációm szinte mindig az igazi partner megtalálása volt, csak egyiküknél sem éreztem (hosszútávon) azt, hogy megtaláltam, akit kerestem. Csodák csodája, 26 évesen benőtt a fejem és szinte azonnal azt éreztem, hogy végre megtaláltam akit kerestem és sikerült abbahagynom a csajok pörgetését is.

Azóta tudom, hogy a hosszútávon boldog párkapcsolat titka az, hogy minden nap újra és újra meghódítsuk azt az egy szem párunkat, akit választottunk. Megtartottam az “alfás” viselkedésemet, de mellé tettem a “bétás” és “omegás” lelkizést is. Az eredmény az, hogy teljes a bizalom a kapcsolatunkban és ha jönnek is hullámhegyek, azokon idáig mindig átverekedtük magunkat. Ugyanezt tudom javasolni minden férfitársamnak. A rinyálás és a férfiatlan irányzatokba menekülés helyett foglalkozzanak az önbecsülésükkel, a sikereikkel és a nőket emberként kezeljék, ne szentekként. Egy párkapcsolat nem különbözik sokban egy jó barátságtól, egy kicsit hasonlóan kell hozzáállni. Kell hozzá némi varázslat, némi kompromisszum és egy csipetnyi törődés meg intimitás. Ha ezeket összekeverjük, nagyon nem lőhetünk mellé.

Sok sikert kívánok, aki szeretné, hogy segítsek neki, az ne szégyelljen rám írni!

További gondolataim megtalálhatóak itt az oldalamon, vagy elolvashatóak a könyvemben

Gilján János életmód-, párkapcsolati és szexuál coach

Érdekelhet még:

Csillagszerelem

Vénusztangó +18

Férfi orgazmus-játék – ami a hétköznapin túl van…

Infógyűjtés a neten – szexuális bolhapiac a világháló

Share Button

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.