Hajtépkedés

KELLY 16 ÉVEN Keresztül TÉPKEDTE ESTÉNKÉNT A HAJÁT

Ha lehet osszátok mindig a kis írásaimat, vegyétek a fáradtságot, én is veszem, és leírom nektek, hogy mennél több emberhez kerüljenek el, mert hasonló helyzeteket ismerhet fel bárki saját életében, ami segíthet.!!!! Köszönöm. Ez a következő történet hajtépkedés háttere lehet másnál is.

Sosem tudhatod, míg ki nem derül, hogy egy-egy magatartás mögött mi rejlik. Az empátia elsajátításához kell a tudás és átérzés is.

Kelly 16 éven át tépkedte esténként a haját (Trichotillomania), a szemöldökét, és a szempilláját. Már műszempillája volt és haját úgy fésülte, hogy ne látszanak a kopasz részek. Akkor kezdődött a hajtépkedés, mikor 13 évesen a legjobb barátnője otthagyta, és Kelly úgy érezte, ő nem elég jó. Kelly 1,5 évesen bélműtéten esett át. Két hétig kórházban volt, anyjának meg esténként haza kellett menni, gondoskodni a másik két gyermekéről, amit elhagyásnak, félelemnek, őrületnek élt meg Kelly. 13 évesen mikor barátnője otthagyta az aktiválta benne a régi kórházi otthagylak, elutasítalak traumát. Kelly hajszálait hasonlóan tépte ki a fejéből, mint a gyermeket kitépik az anyja kezéből.

Miután tudatosultak Kellyben a múlt összefüggései, érzései, hasára kellett tennie a kezét, ahol a szorongás érezte és elképzelte, hogy a rettegő éréseit kézben tartja. Azt mondta magának, soha többé nem hagylak ott, mikor egyedül vagy és félsz. Egyetlen ülés után megszűnt a hajtépkedése.

Megjegyzés: A gyermeki sérült énjét szólította meg sikeresen Kelly, ami egy alkalommal ezt a komoly problémát megszüntette. Persze általában több fő feladat/trauma/probléma van életünkben, amiket jó feloldani, mert egy új világ tárul elénk. Ha valaki gyermekkorában kórházi kezelésben részesült, mindig érdemes feltárni, vannak e ennek káros fennmaradt érzelmi nyomai.

A történet: Mark Wolynn (az amerikai családállítók intézmény igazgatója, pszichológus): Örökölt Családminták című könyvéből.

prof. Bókkon István

Ez a vers tökéletesen tükrözi a fenti témában megélt lelkiállapotot

Sándor Luca
végtelen szakaszos

mikor más szíve már a te torkodban dobog
mikor a szemétbe kotort rizsszemek is
mind a tányérba visszaszöknek
mikor a háborgó tenger
önként köpi ki megannyi titkát
s mikor a két
balgán egymásra gépelt betű is
a helyes harmadikká olvad össze
nevetve kérdezd tőlük
mégis mi tartott idáig
mikor megint végignézed
a félig textilbe kent molylepke
maradék kapálózásait
mikor díszzsebkendőért nyúlsz
hogy vérző orrod bedugaszold
mikor a tisztára nyalt
kék szegélyű porcelántányért mosogatod
a végtelenségig tovább
s mikor már a te szíved dobog más torkában
kérdezd meg magadtól
mégis meddig játszom még ezt